Active Beauty
Interjú Szabados Ágival

„Az olvasás tényleg kiszakít a mindennapokból”

Interjú Szabados Ágival

Az RTL Klub Híradójának műsorvezetője, Szabados Ági mára igazán szép kezdeményezéssel olvasztotta egybe a nevét: az olvasást népszerűsíti „Nincs időm olvasni” kihívásával.

Emlékszel rá, hogy nálad hova datálódik a könyvek iránti szerelem kezdete?
A Harry Potter volt az első igazi olvasmányélmény – ekkor 12 éves voltam, egyidős a karakterekkel. Azt tudni kell, hogy mivel versenytáncoltam, a sport miatt az olvasás egy picit később jött az életembe.

A könyvek iránti szeretet pedig szép lassan egy komoly hivatássá alakult át nálad...
Amikor híradós lettem, szerettem volna egy jó ügy mellé állni, amivel példát tudok mutatni. Az nem volt kérdés, hogy imádok olvasni, és mivel akkor volt nagy szám az Ice Bucket Challenge, gondoltam, hogy csinálok egy hasznosabb programot: létrehoztam tehát a Nincs időm olvasni kihívást. Úgy terveztem, hogy havi egy könyvet elolvasunk közösen, és akkor elmondhatjuk év végére, hogy 12 könyvet elolvastunk. Megmondom őszintén, nem gondoltam, hogy ennyire ki fogja nőni magát a csoport. Mára ez már hivatásommá vált, a csoport volt az első lépés, majd jött a saját kiadó, a Libertine Könyvkiadó, nem sokkal később pedig a Libertine Könyvesbolt, a saját könyvesboltom.

Egy ekkora csoport élén állni már komoly felelősség. Tudod már, hogy mi lesz a következő lépésed?
Öt éve indítottam el a Nincs időm olvasni kihívást, aminek kapcsán jó néhány ezer emberrel kapcsolatba kerültem. Most azt érzem, hogy itt az idő, hogy a gyerekeket is megszólítsam, hiszen lássuk be, az lenne az igazán fontos munka, hogyha az olvasás szeretete már egészen kisgyerekként bevésődne náluk. Csináltunk egy kiadványt, a KÖNYVnyERŐt, amely ezt a 9–12 éves korosztályt célozza meg. Úgy láttam, hogy 12 év felett jönnek a gondok, így mire a gyerekek elérik ezt a kort, jó lenne, ha már annyira szeretnék az olvasást, hogy ne pártoljanak el ettől a hobbitól mondjuk egy negatív kötelező olvasmányos élmény miatt.

 

Interjú Pataki Ágival

Azt gondolom, hogy a Harry Potter-világ talán tényleg az, amivel még mindig le lehet ültetni a gyerekeket és meg lehet velük szerettetni az olvasást. Te hogy látod?
Sajnos én már azt látom, hogy a mai gyerekeket már azért nem szippantja be, mert hamarabb megnézik a filmet. Nemrég volt bent nálam a könyvesboltban egy 12 éves kislány és mondta, hogy tetszett neki a könyv, de igazából mire a kezébe vette a regényt, addigra már látta a filmet. Nagyon nehezen veszi fel egy könyv a versenyt egy vizuális anyaggal, főleg egy kisgyerek esetében. A szülők kezében is nagy a felelősség, hogy inkább a könyvet adják előbb a gyerek kezébe és ne a filmet nézessék meg vele.

Ha már a könyvesboltot említetted, azt fontos elmondani, hogy az, aki oda betér, nem csupán egy könyvvel, hanem garantáltan egy élménnyel és néhány kedves szóval távozik. Ez a koncepciód része volt?
Amikor megalapítottam a kiadót, megfogalmazódott bennem, hogy jó lenne, ha lenne fizikális terem is, hogy a könyveket népszerűsíthessem, illetve eladhassam. Úgy voltam vele, hogyha már van egy közösségem, akkor leszek elég bátor ahhoz, hogy megpróbálkozom létrehozni egy ilyen álom kis boltot, ahol különösen fontos a személyes jelleg. Kialakításában is arra törekedtem, hogy aki betér hozzám, az nagyon otthonosan érezze magát. Bátran ki merem jelenteni, hogy szerintem nálam több emberrel maximum egy olyan könyvtáros beszélgetett a könyvekről, aki már húsz éve van a szakmájában. Mind online, mind pedig a könyvesboltomban rengeteg olvasóval beszélgetek, onnantól kezdve, hogy kinek miért nincs ideje olvasni, egészen odáig, hogy mit szeret, vagy épp mit nem szeret. Ezek nagyon hasznos információk, amiket próbálok a jövőben kamatoztatni. Azt gondolom, hogy sok ember azért nem olvas, mert nem találja meg a neki való könyvet, nem jót választ. Nekem és mindenkinek felelőssége van ebben, aki másoknak ajánl könyvet, hogy segítsük kiválasztani a másiknak azt, ami valóban elnyeri majd a tetszését. Szerencsére látom, hogy ez működik. Ez nem egy elitista hozzáállás, sokkal inkább ha az ember rájön arra, hogy egy jó könyv lehet annyira élvezetes, mint mondjuk egy sorozat, akkor már nyert ügye van.

 

Interjú Lábas Vikivel


Hamarosan pedig jön a karácsony, és remélhetőleg sok-sok könyv kerül a fa alá...
Az egész könyves szakma a karácsony köré épül, hiszen, ahogy te is mondtad, a könyv az egyik legfelkapottabb ajándéktárgy. Egy jó könyvvel nem lehet mellélőni… Van az az ajándékozó típus, aki vesz egy drága albumot, hogy megmutassa, milyen sokat költött az illetőre. És vannak a tudatos olvasók, akik listákkal érkeznek, és aszerint választják ki, hogy mi kerüljön a fa alá.
 
Neked lehet még jó könyvet ajándékozni?
Gyűjtöm A kis herceg című könyv különböző kiadásait. Nemrég kaptam Oxfordból egy speciális kiadást, könyvjelzővel, képeslappal, de volt, hogy Ukrajnából érkezett egy újabb verzió, most pedig épp Milánóban van egy ismerős csoporttag, aki már jelezte, hogy vett nekem kint egy helyi kiadást. Ha valami különleges, extra vagy gyűjtői darab, annak én is nagyon tudok örülni.
 
Tudsz még élvezetből olvasni?
Rengeteg energiám van, de most nagyon a végét járom már energetikailag. A híradós munka mellett egyszerre három könyv bemutatójára készülünk, ami sok munka. Azt gondolom, hogy azért marad meg az ép eszem az állandó rohanásban, mert az olvasás kikapcsol. El tudom érni azt a meditatív állapotot, amikor az olvasás tényleg kiszakít a mindennapokból, nekem fontos, hogy a munka mellett megmaradjon az olvasás szórakozásnak is.