Csakhogy újra látlak, égnek ezüst tükre, égnek ezüst tükre, szép csöndes Balaton!
Arcát a hold benned elmélázva nézi, a csillagos fátyolát átvonja Tihanyon.
Leülök egy kőre s elmerengek hosszan az éjjeli csendben az alvó fa alatt.
Nem is vagyok tán itt, csupán csak álmodom.
Balatont álmodom s melléje magamat.
