Így legyél elégedettebb az életben: ezt ajánlja egy pszichoterapeuta
Hogyan őrizhetjük meg a derűlátásunkat a klímaváltozás, a válságok és a rossz hírek közepette? És hogyan maradhatunk önmagunknál ahelyett, hogy egyre inkább elvesznénk a külvilágban? A neves bécsi pszichoterapeuta, Alfried Längle három olyan stratégiát ismer, amelyek nagyobb elégedettséghez vezetnek az életben.
Alfried Längle pszichoterapeuta, orvos, klinikai szakpszichológus, coach, valamint a bécsi Nemzetközi Logoterápiás és Egzisztenciaanalitikus Társaság társalapítója. A Viktor Frankl mellett hosszú éveken át dolgozó szakember emellett szerző is. Nemrég jelent meg „Sinnspuren. Dem Leben antworten” (A jelentés nyomai – Válaszolni az életnek – a szerk.) című könyve.
Három stratégia, ami segít elégedettebbnek lennünk az életben
1. Saját határaink felismerése és elfogadása
A klímaváltozásról, válságokról és háborúkról szóló hírek hatására sok ember bizonytalannak érzi magát. Bécsi praxisában Alfried Längle gyakran találkozik olyanokkal, akik aggódnak a jövő miatt. Azt ajánlja, hogy maradjunk inkább önmagunknál: „Nagyon fontos, hogy a saját életünket éljük, és ne hagyjuk, hogy ezek a külső körülmények eltérítsenek bennünket. Ezeket a nagy dolgokat nem tudjuk megváltoztatni. Ezért arra kell fókuszálnunk, amit mi magunk meg tudunk tenni, amire mi magunk hatással tudunk lenni.”
Arra kell összpontosítani, hogy a saját mindennapjainkban milyen pozitív hatást tudunk elérni. Ez lehet az első lépés a nagyobb elégedettség felé. Így ugyanis megtapasztalhatjuk a cselekvőképességünket ahelyett, hogy átadnánk magunkat a kétségbeesés és a tehetetlenség érzésének. Ebben az apróságok is sokat számítanak: segíteni valakinek hazavinni a nehéz bevásárlószatyrokat, átsegíteni valakit az úton, vagy őszintén megdicsérni egy ismerőst vagy ismeretlent. „Mindez emberibbé teszi a mindennapjainkat” – hangsúlyozza a szakértő, Alfried Längle.
A klímaváltozás ellen mindannyian tehetünk valamit, például úgy, hogy kerékpárral közlekedünk autó helyett, vagy kevesebb húst eszünk. „Ez csak kis mértékben fogja megváltoztatni az éghajlatot, de legalább én megtettem a tőlem telhetőt, és ettől egy kicsit jobban érzem magam” – magyarázza Längle.
Pozitív mellékhatás: a fenntartható viselkedés „ragadós”, ahogy azt egy tanulmány kimutatta. Ennek hatására a saját környezetünkben élő emberek is elkezdenek elgondolkodni a fogyasztási és közlekedési szokásaikon, és adott esetben meg is változtatják azokat. Így néhány úttörőből lassan, de biztosan egy nagyobb csoport lesz – az ő cselekedeteik pedig hosszú távon már jelentős súllyal bírnak.
2. Értelmet találni az együttlétben és az egymásért élésbe
Nem könnyű a modern, individualizált és fogyasztásközpontú világunkban rájönni arra, mi is az élet értelme. Számos csábítás ígéri azt, hogy boldoggá tesz minket, és kielégíti állítólagos szükségleteinket. „Az élet azonban nem csak arról szól, hogy én mit akarok és mit kapok” – hangsúlyozza Längle. „Egyetlen ember sem él csak önmagáért. Egy olyan világba vagyunk beágyazva, ahol embertársak vesznek körül, és a környezetünk is hat ránk. Ne mindig csak azt kérdezd meg, hogy mit kapsz te, és milyen előnyöd származik, hanem azt is: „Mire van szüksége tőlem a világnak?”
Ez a szemlélet pozitívan változtatja meg az együttélésünket. Ez pedig már egészen kicsiben elkezdődik. „Lehet, hogy szeretnék gyerekeket, és segíteni nekik abban, hogy jól induljanak el az életben. Lehet, hogy párkapcsolatra, barátságra vágyom, és jót akarok tenni a szeretteimmel. Ezt a megközelítést ki kellene szélesítenünk.” A kulcs: a segítségnyújtás és az önkéntesség. Ez nemcsak kicsit jobb hellyé teszi a világot, hanem számunkra is nagyobb elégedettséget hoz az életben.
Számos boldogságot kutató kutatás – többek között a Harvard Egyetem „Grant & Glueck” hosszú távú kutatása – vizsgálta, mennyire fontosak az emberi kapcsolatok ahhoz, hogy teljes életet éljünk. Agykuttók pedig azt bizonyították már be, hogy a segítségnyújtás és az adakozás, valamint a boldogsághormonok felszabadulása között szoros összefüggés van. Már az 1980-as években kimutatták, hogy az adományozás boldoggá tesz, és kiváltja az úgynevezett „helper’s high” (segítői eufória) élményt.
3. Saját motivációink felülvizsgálata
Az elköteleződés és a mások felé fordulás értékes a közösség számára, és fontos tényezője a nagyobb elégedettségének. Ugyanakkor terhet is jelenthet. Aki állandóan beugrik mások helyett, és minden kérést teljesít, az könnyen kiéghet. Az idealizált felebaráti szeretet, a félreértett kötelességtudat, a rossz lelkiismerettől való félelem vagy a társadalmi elismerés utáni vágy az önfeláldozó, önzetlen odaadáson keresztül nem jó tanácsadók. Különösen nehézzé válik a helyzet, amikor valaki a saját erőfeszítéseiért cserébe hálát vár el.
Felmerül a kérdés: mi motivál minket valójában arra, hogy másokért tegyünk valamit? „Ha szívből adok, akkor nincs szükségem köszönetre. Mert a segítségem által a felebaráti érzésből, az empátiából fakadó örömöt élem át” – magyarázza a szakértő. „Ha azonban magamra erőltetem, hogy adjak, akkor szükségem van a köszönetre is. Sőt, el is várom azt, mert lemondtam, áldozatot hoztam. Így pedig nem teszek jót sem magamnak, sem másoknak.”
Längle példaként a „házépítő” generációt említi, akik gyakran a saját maguktól vonták meg a falatot, hogy lakást vagy házat szerezzenek, majd azt később a gyermekeik örököljék. „Idővel aztán kialakul az a helyzet, hogy a szülők azzal vádolják a gyerekeiket, hogy soha nem látogatják meg őket, és hálátlanok. A gyerekek pedig azt mondják, inkább olyan szülőket szerettek volna, akik a lemondások helyett nyaralni jártak, és boldog életet éltek” – írja a szakértő.
Tehát fontos, hogy egészséges mértékben figyeljünk a saját szükségleteinkre. Egy rövid belső ellenőrzés segít tisztábban látni. Ebben segítenek a következő kérdések: „Van most valóban elég erőforrásom, energiám és időm arra, hogy másokért tegyek valamit?” „Amit tervezek, az összhangban van azzal, amit helyesnek érzek?” „Azt pedig fontos tudatosítani, hogy akkor van összhangban, ha azt érezzük: megfelel a hozzáállásunknak, a szemléletünknek, a meggyőződésünknek” – mondja Längle. „Ez nem egoizmus, hanem önfelelősség.”
