Kezdjük az elején: hogyan derült ki, hogy baj van?

2019 augusztusában nyaralni voltunk a barátainkkal, és akkor egy zuhanyzás közben észleltem, hogy van egy csomó a jobb mellemben, de akkor még nem tulajdonítottam neki nagyobb jelentőséget. Aztán októberben már fájt egy kicsit, illetve eszembe jutott az az augusztusi pillanat és akkor nagyobbnak is véltem a csomót. Elmentem nőgyógyászhoz, aki elküldött mammográfiára, majd ultrahangra – ott már lehetett tudni, hogy ez nem ciszta, azonban meg sem fordult a fejemben, hogy bármi más is lehetne. Aztán jött a nagy sokk, amikor mondta a doktornő, hogy mintát kell belőle venni, ugyanis ez valamilyen daganat. Óriási hidegzuhanyként ért a hír, majd egy hetet kellett várni a szövettan eredményére – egy pénteki napon derült ki, hogy ez egy rosszindulatú daganat.

Interjú dr. Ragány Angélával

Akkor döntötted el, hogy a történetedet megosztod a nagy nyilvánosság előtt?

Abban biztos voltam, hogy nekem ez egyedül nem fog menni. Mérges voltam a világra, hogy ezt 28 évesen végig kell csinálnom. Már csak azért is, mert rólunk, fiatalokról nem szól a fáma, hogy minket is érinthetnek ezek a betegségek. Pont ezért éreztem azt, hogy ha már velem ez megtörtént, akkor megpróbálok másoknak segíteni az én történetemmel. Elsősorban persze azért kezdtem el az Instagramon való posztolást, mert szerettem volna kiírni magamból. Könnyebbségnek tűnt, hogy az ismerősök, illetve a barátok onnan tájékozódhatnak és ennek köszönhetően nem kell feltétlenül egyesével elmesélni a részleteket mindenkinek. Őszintén mondom, hogy még ezer követőre sem számítottam, nemhogy harmincezerre, amennyinél mindjárt tartok.

Mennyire érzed a súlyát annak, hogy ennyi emberhez szólsz nap mint nap?

Az elejétől kezdve ügyeltem arra, hogy a megnyilvánulásaim szubjektívek legyenek, hiszen nem vagyok sem orvos, sem szakértő. A nehézség az benne, hogy beskatulyáztak és azt érzem, hogy én ezen az oldalon már nem lehetek boldog, nem is beszélve arról, hogy mondjuk reklámarca legyek valaminek. Az emberek nagyon különösen reagálnak sok helyzetre, ugyanakkor tényleg azt gondolom, hogy nem várhatják el tőlem, hogy benne ragadjak abban a bizonyos szituációban, amivel a történetem indult. Akik nem „katasztrófakövetők” voltak, azokkal miért ne oszthatnám meg, hogy mondjuk egy-egy termék esetében mi vált be nekem? Ezt nehéz volt kezelnem. Nagyon sok megkeresést elutasítok, ami érkezik, mert tartok tőle, hogy rám húzzák, hogy a betegségből akarok nyerészkedni – ezt már többször megkaptam. Pedig ez vagyok én, csak egyszerűen a betegség volt az, amivel kitűntem a tömegből.

Hogy érzed most magad?

Nagyon jól! (nevet) A nehezén már szerintem túl vagyok, már látom a fényt az alagút végén. A férjemmel nagyon szeretnénk babát és már ez a cél lebeg előttem, már azért küzdök, hogy ehhez minden rendben legyen.

Interjú Szauer Judittal

Fontos szerinted, hogy legyen egy kitűzött cél a kezelések idején?

Nekem nagy kapaszkodó volt a kemoterápiák alatt, hogy tudtam, meg fogjuk tartani az esküvőnket. Ez hatalmas erőt adott a kezeléseknél. Szerintem fontos, hogy legyenek olyan célok, amiktől azt érezzük, hogy azért megéri küzdeni, azontúl, hogy már önmagunknak is elég célnak kellene lennie. Sokakon azt látom, hogy eluralkodik a betegség, ami nem csoda, hiszen a rák még mindig tabu téma. Még mindig ördögtől valónak tituláljuk, ami persze szörnyű, de attól még foglalkozni kell vele. A mellrák egy olyan daganattípus, aminek nincs megelőzése, itt maximum az önvizsgálat és a rendszeres szűrővizsgálat segíthet – és ezek is csak a korai diagnosztizálásban segítenek.