Active Beauty
„Értékes az önmagunkra fordított idő”
Szöveg: Tarapcsák Dalma

Interjú Feller Adrienne-nel

„Értékes az önmagunkra fordított idő”

A szépségápolás milyen hatással van a nőiesség megélésére?

A szépség, ahogy a szó is rámutat, valójában az épségen keresztül formálódik és őrződik meg. Ami nem tökéletességet jelent, sokkal inkább egységet, harmóniát, hajlé­­­­­­konyságot és vitalitást. A bőrünk szoros kapcsolatban áll az idegrendszerünkkel és magával az emésztéssel, ami pedig nem pusztán az étel megemésztése, hanem az élet megemésztése – és mindaz, ami velünk és körülöttünk történik. Minderre nem sok hatásunk van, de arra, hogyan érezzük magunkat a bőrünkben, igen. És ide kapcsolódik a szépségápolás, ami bár a bőrrel történik, hatással van az egész rendszerre, ami bennünk működik. A szépségünk ápolásához először is kizárólag a természetből merített szépítőszerekre van szükségünk, mert ezek hordozzák azokat az éltető, egységet teremtő anyagokat, melyek nemcsak éltetik a sejteket, nemcsak javítják azok funkcióit, de energiával töltik meg az embert sejtszinten. A korai kultúrák nagy hangsúlyt fektettek a szépségápolásra, mert tudták, hogy ez az egészséget is szolgálja. Most ez a tudás újraébred, és szerepünk van abban, hogy rávilágítsunk: értékes az önmagunkra fordított idő, és az egészségünket szolgálja az is, ha a szépségünk ápolására időt szánunk.

Hogyan hatnak a szervezetünkre a természetes illatanyagok?

Amikor természetes illatanyagokról beszélünk, akkor a növények illóolajáról beszélünk. A növény ezt a saját egészsége megőrzésére szintetizálja magában. Egy-egy illóolaj kiváló baktérium-, vírus- és gombaölő hatással rendelkezik, de lehet, hogy serkenti a keringést, sebgyógyító hatása van, vagy az idegrendszerre hat stimulálóan (vagy épp ellenkezőleg, nyugtatóan): mindenesetre az illatba foglalt információ különböző üzenetekkel érkezik a sejtekhez és segíti annak működését. A termékeinkbe minden illatjegy okkal komponálódott. Egy problémás bőr esetében nemcsak a külső, látható gyulladást kell megszüntetni, hanem a lélekben jelen levő feszültséget, szorongást is – és erre az illóolajok kiválóak. Nézzük akár az orvosi levendulát, ami olyan páratlan gyulladáscsökkentő komponenssel rendelkezik, mint a linalil-acetát – maga az illóolaj kiváló szorongásoldó és nyugtatóan hat az idegrendszerre. Milyen áldás ez a tulajdonság, amikor magamra kenek egy olyan krémet, amiben ez a hatóanyag szerepel! – mivel a légzés mindig velünk van, a termék képes több szinten is támogatni engem. Egyrészről enyhíti a szorongást (légzés), másrészről pedig csökkenti a bőrön lévő gyulladást. Tehát kettős hatással találkozhatunk.

Kijelenthetjük, hogy a megfelelően kialakított szépségápolási rutin nem csupán a testre, hanem a lélekre is hatással van?

Abszolút. Ahogy azt az elején is mondtam, újra kell fogalmaznunk az önmagunkra fordított idő és gondoskodás létjogosultságát – ahogy a szépség fogalmát is –, és tudatosítanunk kell, hogy szépségünk élethosszig megőrizhető és kapcsolatban áll az egészségünkkel. De ehhez jó rutint kell kialakítanunk és az egészséget is szolgáló termékeket kell használnunk. Mert a bőr nem lecipzározható: része a nagy rendszernek, az egész testünknek. És nemcsak a test hat a bőrre, de minden, ami a bőrön történik, hat az egész testünkre. Ebben a formában pedig láthatjuk, hogy szépségünk ápolása fontos dolog, aminek helyet kell kapnia mindennapjainkban.

Újdonságként került néhány hete a dm polcaira is a Panarom Immoretelle arckrém, kinek ajánlott ez a készítmény?

Ezt a krémet érett és vízhiányos bőrre komponáltuk. Csodálatos növényi olajok szinergiája alkotja, mint a mangóvaj, ami megakadályozza a bőr kiszáradását. A sárgabackmag olaj, ami gyulladáscsökkentő és vitalizáló hatású. A kakaóvaj, ami természetes fényvédelmet jelent a bőr számára és védő réteggel vonja be a bőrt. Sheavaj, ami a legjobb bőrpuhító hatású növényi olaj és mindehhez hozzáadtuk az olasz szalmagyopár illóolajat, ami a leghatékonyabb antiaiging hatással rendelkezik. A benne lévő italidon sejtszinten regenerálja a bőrt. Érett bőr számára ez a termék egy csodálatos megoldás a bőr szépségének megőrzésére. Érdemes reggel és este a használat során úgy felvinni a bőrre, hogy masszázzsal kombináljuk. Ezzel ugyanis a bőrt stimuláljuk és fokozzuk a keringést, ami pedig a természetes életfunkciókat éleszti újjá és a természetes önregenerálódást őrzi meg.

A kamilla jótékony hatásáról már sokat hallottunk, az ezzel a névvel futó új Panarom termék milyen problémák esetén javallott?

Ezt a krémet fiatal bőr számára alkottuk. Van benne kókuszolaj, ami gyöngéden harmonizálja a bőr természetes funkcióit, szabályozza a faggyúmirigyek működését és csökkenti az esetleges irritációt is. A szezám olaj segíti a bőr természetes tisztulását. A kamilla illóolaj pedig a kamazulén tartalmánál fogva az egyik leghatásosabb gyulladáscsökkentő és nyugtató hatású növényi kivonat. Ez termék nem csak a bőrre, de a lélekre is kiegyensúlyozóan hat. A bőrt mindig ritmikusan két kézzel kenjük be, középvonaltól a fül irányába haladva. Az arcbőr bekenése után a tenyéren maradt illatot érdemes mélyen háromszor belélegezni és akár kimondani, hogy béke és nyugalom van bennem. Az illat és a pozitív megerősítés mélyen vésődik be és jótékony biokémiai folyamatokat indít el a szervezetben – ez is szépségápolás.