Active Beauty
Szépen öregedni

Megfelelő bőrápolással

Szépen öregedni

Bőrünk minden évtizedben új kihívásokkal szembesül. Megfelelő ápolással azonban jól vesz majd minden akadályt.

Az emberi bőr már a születés időpontjában elkezd öregedni. Ezt a folyamatot nem lehet megállítani, csupán lassítani. Ennek ellenére az évek során csökken a regenerációs képessége. Sejtjei kevesebb oxigénhez jutnak, szárazabbá, vékonyabbá válik, és csökken a rugalmassága. Egy érett nő bőrének tehát másra van szüksége, mint egy 30 évesének.

Az, hogy mikor válnak az öregedés jelei láthatóvá a bőrön, nagyon egyéni, és lényegében két faktor határozza meg. Az egyik a genetikusan belénk kódolt program, amit nem lehet felülírni. A másik pedig a bőrünket érő környezeti hatások (pl. az UV-sugárzás, nikotin, alkohol, helytelen táplálkozás) összessége. Ez utóbbiak ellen például egészséges táplálkozással és napvédő krémek rendszeres használatával védekezhetünk. Valamint azzal, hogy a korunknak megfelelő ápoló termékekkel tápláljuk bőrünket. Utóbbihoz nyújtunk most segítséget.

Mennyi idős az Ön bőre?

Csípje össze a bőrét a kézfején, és tartsa így 10 másodpercig. Engedje el, majd figyelje meg, hány másodperc alatt tűnik el az összes ránc nyomtalanul. Amennyiben ez azonnal megtörténik, akkor bőre biológiai kora nagyjából 20 év. Ha 2 másodperc alatt tűnnek el, akkor nagyjából 30-ra becsülhető a biológiai kora. 3 másodperc esetén ez 40, 4 másodpercnél pedig 50. Ha 5 másodpercnél tovább tart, akkor az Ön bőre 60 éves vagy annál öregebb.

A bőr 30 éves kor felett: védelem és ápolás

Amikor már hármassal kezdődik az éveink száma, arra kell törekednünk, hogy bőrünk esetleges károsodását megelőzzük. „Az alapszabály: minél korábban elkezdjük a professzionális ápolást, bőrünket annál jobban fel tudjuk készíteni az őt érő változásokra – mondja Claudia Haas, az osztrák dm minőségtrénere. – A dm kozmetikai stúdióban minden bőrtípus és korosztály igényét ki tudjuk elégíteni a Dr. Belter-féle ápolótermék-sorozat használatával.”

Ebben az évtizedben a bőr kevesebb lipidet képez, a védő zsírréteg pedig vékonyabbá válik. Ezzel egyidejűleg a bőr ápolóanyag-felvevő képessége is csökken, de a kollagéntermelés is lelassul. Megjelennek az első ráncocskák a homlokon és a szemek körül. Előfordulhat, hogy felkelés után némileg gyűröttnek tűnik a bőr, de ebben a korban ezek a gyűrődések még hamar kisimulnak. Ilyenkor minden a hidratálás körül kell hogy forogjon. A bőrápolónak sok antioxidánst, tápanyagot és nem utolsósorban hidratáló hatóanyagot kell tartalmaznia.

Az antioxidánsok nemcsak a szabad gyökök ellen védenek, de a bőrsejtjeit is támogatják a külső káros hatások ellen vívott harcukban. A későbbiekben bőrünk azért is hálás lesz, ha minden nap használunk UV-védő krémet. Prof. dr. Alexandra Geusau bőrgyógyász ezért is ajánlja minden nőnek – és természetesen férfinak is: „A ráncképződés elleni intézkedések legfontosabbjai a megelőző lépések. Ez a mi feladatunk. Ehhez tartozik a napi napvédőhasználat is, mely legalább 25 faktoros kell hogy legyen. Minden olyan bőrfelületet, melyet ér a nap, védenünk kell, tehát a fejünket, a tarkónkat, füleinket és kézfejünket is be kell kennünk a krémmel. A napozásról és a szoláriumozásról pedig teljes egészében le kellene mondanunk.”

Amire a bőrünknek most leginkább szüksége van

Nedvességmegőrző hatóanyagok, mint a hialuronsav, az urea, a glicerin, az aloé vera, az uborkakivonat vagy a speciális algák, melyek minden bőrtípus ápolására alkalmasak. A lipideket magas minőségű olajokkal pótolhatjuk. A szabad gyökök hatása ellen védenek az antioxidáns hatóanyagok, mint a C- és E-vitamin, a Q10-koenzim és az A-vitamin.

9 PRAKTIKA A FESZESEBB BŐRÉRT

A bőr 40 és 60 év között: energiával való feltöltés, erősítés és felépítés

A bőr egész életünkben képes megújulni. Csupán több időre van ehhez szüksége a kor előrehaladtával, ami már 40 évesen is észrevehető. Az esetek többségében a bőr ilyenkor már veszít rugalmasságából, és csökken a vízmegkötő képessége is. A tápanyag-ellátottsága is csökken, és a sejtosztódás is lelassul. A bőrnek többre van szüksége, és több odafigyelést igényel. A sápadt arcbőr és a szem alatti karikák nem is olyan ritka jelenségek ekkor már. Ilyenkor akár két napba is beletelik, míg az előző este „kihágásainak” bőrünkön megjelent nyomai teljes mértékben eltűnnek.

40 és 50 év között már a további sejtkárosodás megelőzésén és a vízháztartás szabályozásán van a hangsúly. Ebben az életszakaszban gyorsan kiszárad a bőr, ami által a ráncok még jobban előtérbe kerülnek. Antiaging ápolással a felső bőrréteget alápárnázhatjuk, melynek köszönhetően az összkép simább lesz. A környezeti hatások és a változókor igen komoly hatással vannak a bőrrugalmasságára és a kollagéntermelésre. A menopauzában a kollagéntermelés évente 12 százalékot csökken. A kollagénrostok fontos szerepet játszanak a támasztószövetek stabilitásában is, hiányuk gyengíti az elasztinrostokat, rugalmatlanná téve az arcot.

Amire a bőrnek most szüksége van

A bőrmegjelenése már egyre kevésbé tűnik frissnek. Ezért olyan különleges ápolásra van szüksége, mely tartalmaz kollagéntermelést serkentő hatóanyagokat és antioxidánsokat is. Természetesen ezekben az években egy jó minoségű fényvédő használatának is határozottan megnő a jelentősége. Prof. dr. Geusau bőrgyógyász asszony is különösen hangsúlyozza ezt: „A túlzásba vitt napozás következménye a napégés, ami komoly mértékben károsítja a bőrt, melynek jelei a bőr látható, pigmentfoltos öregedése, a ráncok és a sápadt arc.”

A géltextúrájú és a hidrokomplex krémek és maszkok, melyek hidratálnak is, valamint a gazdag éjszakai bőrápolók nyújtanak megfelelő ápolást a száraz és kevert bőrnek. Akinek zsírosabb a bőre, annak kiegészítő kezelésként javallott egy magas koncentrátumú szérum használata is.

AMIT A BŐRÜNKRŐL TUDNI ÉRDEMES

A 60 év feletti bőr: nedvességpótlás és feltöltés

Az érett bőrápolására nagy gondot kell fordítani. A kor előrehaladtával egyre vékonyabbá, szárazabbá és érzékenyebbé válik. A sebek is lassabban gyógyulnak. A ráncok ilyenkor már igencsak szembetűnőek, főleg az orr, a szemek és a száj körül. A bőr láthatóan veszít rugalmasságából, és az arcbőr is sápadtabbá és átlátszóbbá válik. A bőr hialuronsav-tartalma is fokozatosan csökken, ami azt belülről pumpálná fel nedvességgel. A faggyúmirigyek mennyisége is csökken, ami által csökken a lipidtermelés, és a védő zsírréteg is jelentősen elvékonyodik. Ezért különösen fontos, hogy ezekben az években a bőrt nedvességgel és lipidekkel töltsük fel, és erősítsük a regenerációs képességét. „Az osztrák dm kozmetikai stúdióban egy úgynevezett termo modellage technikát alkalmazunk az érett bőr kezelésére – mondja Claudia Haas, az osztrák dm minőségtrénere. – A termelt hő által kinyílnak a pórusok, és így az értékes ápoló anyagok könnyebben lejutnak a bőr mélyebb rétegeibe.”

Az ápolás az eddigieknél is gazdagabb lehet, melynek feladata most a zsírréteg újraépítése, a kollagéntermelés serkentése és a vízháztartás kiegyenlítése. A klasszikus termékeket, krémeket, maszkokat és szérumokat kombináljuk egy hatékony éjszakai krémmel, hogy a természetes regenerációs mechanizmusokat támogassuk. Peptideket is érdemes most bevetni. Ezek a powerhatóanyagok olyan fehérjerészecskék, melyek a kollagéntermelést stimulálják, és vizet képesek megkötni.

Amire a bőrnek most igazán szüksége van

Minden idők leghatásosabb hatóanyaga a retinol. Ez az A-vitamin tiszta formája, amely fontos szerepet játszik a bőrsejtek megújulásában. A retinol segít a sejteknek kollagént termelni azok helyett, melyekben az UV-sugarak károsodást okoztak.

ZÖLD TEA, A GYÖNYÖRŰ BŐR TITKA

Hatásos öregedésgátló hatóanyagok

  • A vízraktárak feltöltésére: hialuronsav, glicerin, urea, ceramid, betain, aloé vera, allantoin, uborkakivonat
  • A bőr védekezőképességének erősítésére: értékes növényi olajok, mint például ligetszépeolaj, vadrózsaolaj, argánolaj, szolohéjolaj, olívaolaj formájában
  • A sejtvédelem aktiválása: C-vitaminnal, E-vitaminnal, Q10-koenzimmel, A-provitaminnal, gránátalmával, peptidekkel, zöld teával, algákkal
  • A rugalmasság erősítésére: retinol, támogatására pedig a C- és az E-vitamint, valamint a peptideket ajánljuk