Menü

Interjú Háfra Noémivel

„Folyamatosan nagy lépcsőket kellett megugranom”

Home » Életmód » Interjú » Interjú Háfra Noémivel - 03.2020

Háfra Noémi junior világbajnok kézilabdázó tudja, hogy a sikert és az eredményeket nem osztogatják két kézzel, ám tenni bárikor lehet és kell is érte!

Egész fiatalon kerültél fel NB1-be, ami azt is jelenti, hogy igen hamar kellett felnőnöd, hogyan élted meg?

Valóban, fiatalon kerültem a felnőttek közé, és ezért hamar kellett felnőnöm, de már a Fradi előtt, 12-13 évesen is játszottam  felnőttekkel, vagyis volt némi tapasztalatom, hogy milyen, amikor  „mély vízbe dobnak”. Folyamatosan nagy lépcsőket kellett megugranom,  nem fokról fokra haladtam. Számítottam rá, hogy kicsit nehéz lesz a  fiatalságom miatt a beilleszkedés, de legalább tudtam már, hogy a  pályán mire számíthatok – hogy gyorsan, keményen kell csinálnom  mindent. Gyerekként érkeztem a felnőttekhez, és például az öltözőben  is sokszor teljesen más témákról volt szó, mint amik engem  foglalkoztatnak. Én kislányként még a tini sztárokat, énekeseket  figyeltem, Disney Channelt néztem, szerettem táncolni, énekelgetni,  míg az idősebbek már nyilván komolyabb témákról beszélgettek. Később  aztán változott, fiatalodott a csapat, illetve én is öregedtem már,  szóval mostanra már jól beállt.

Az élsportolói lét kőkemény. Sosem érezted azt, hogy nem bírod tovább a hajtást?

Az iskolában éreztem inkább ennek a hatását, amikor kimaradtam  mindenből a kézilabda miatt. Az osztály elment kirándulni, elmentek  programozni, én pedig a szalagavató után se tudtam elmenni bulizni.  Ezeket kellett beáldoznom – a sulit, a bulikat, az ottani barátokat, de azt hiszem, megérte, hiszen sokat kapok és kaptam a kézilabdától és mára itt is megvan az a baráti légkör, amit ott elveszítettem.

INTERJÚ GUBÁS GABI SZÍNÉSZNŐVEL

A kézilabda meghozta számodra azt, amire mindig is vágytál?

Kislányként még a táncos, művészeti karrierben gondolkodtam, aztán  jött a kemény sport. Nem is tudom, hogyan jött össze ez a kettő,  hiszen az egyikben finom mozdulatokat kellett csinálni, a másikban meg  irtó keményen, bátran kell belemenni egy ütközésbe. Mindenesetre  szerencsésnek vallhatom magam, hogy azt csinálhatom munkaként, amit szeretek, s bár élsportolóként sok mindenről le kell mondania az  embernek, egy-egy teltházas meccsen elért győzelem mindig kárpótol ezekért.

 Szerinted miben rejlik a siker titka?

A siker titka… A kitartás és a türelem. Ha ez a kettő megvan,  sikeres tudsz lenni. Minden nap fel kell kelni és az álmokért kell  harcolni. Az a nehéz benne, hogy újra és újra a legjobbadat kell  nyújtani az edzéseken és a meccseken, még akkor is, ha épp nem esik  jól, vagy nincs hozzá kedved, hiszen csak így érheted el az álmaidat.  Közben pedig türelmesnek is kell lenned, meg kell várni, míg eljön a  te időd.

Inkább a véletlenekben hiszel, avagy a sorsszerűségben?

Nem egyértelmű, néha mindkettőben hiszek picit, de talán a  sorsszerűségben jobban. Például, minden meccsre fonom a hajamat, mert  hiszek benne, hogy segít.

 

Mivel tudsz igazán kikapcsolódni?

A párommal töltött idő kikapcsol teljesen! Ha hazamegyek,  átbeszéljük, hogy mi volt meccsen, utána meg mindenféle témáról tudunk  beszélni. Ő az az oldalam, aki elfeledteti velem azokat a dolgokat,  amik gátat építenének. Nagyon kiegyensúlyozott lett az életem, és ott  van mellette még a családom is. Velük tudok igazán kikapcsolni.

Hogy néz ki a szépségápolási rutinod?

Egy ideig nem fektettem az átlagosnál nagyobb hangsúlyt a  szépségápolásra, kiskoromban mindig azt mondták rólam, hogy babaarcom  van. Tizenhét éves korom környékén kezdett el pattanásos lenni az  arcom, azóta többet foglalkozom vele. Arclemosás, tonic, aztán jó  vastag krém, ez a sorrend, de csak este, lefekvéskor kenem az arcomat  és a testemet is, mert utálom magamon a krémeket, a zsíros dolgokat. A  hajam külön kategória, arra elég sok időt fordítok… Otthon szoktak is  ezzel piszkálni, hogy hatféle sampon, hatféle balzsam sorakozik a  fürdőben, de minden másra jó, ezzel szoktam érvelni. A szempilláimat  szoktam szérummal kenni Lukács Viki tanácsára, hogy szép nagyok legyenek.

INTERJÚ HAVAS DÓRA GASZTROBLOGGERREL

Mi (vagy mik) az a szépségápolási termék, ami mindig ott lapul a táskádban?   

Sampon és hajbalzsam szinte mindig van nálam, de a parfüm, a  testpermet, a fésű és a szempillaspirál is van nálam állandóan.

Mi most a következő nagy célod?

Az előttünk álló olimpiai selejtezőn szeretném kiharcolni az  olimpiai részvételt. A klubcsapattal pedig hosszú távon a bajnoki cím  és a Bajnokok Ligája FINAL4-ba való bekerülés.

Hogyan állsz a változásokkal? Könnyen kezeled őket?  

Annyira nem kezelem jól a változásokat, idő kell hozzá, hogy  megszokjam az újdonságot. Ugyanakkor igénylem, hogy néha megújulás, frissítés legyen körülöttem, a ruhatáram például folyamatosan változik  épp ezért, de a hajam színét is szoktam változtatni időközönként.

Vissza az oldal tetejére
ÉrtemTovábbi információk