Active Beauty
Hangulatos erkély 7 lépésben

Házi romantika

Hangulatos erkély 7 lépésben

A jó idő beköszöntével egyre több időt töltünk az erkélyünkön, így annak dekorálására érdemes nagy hangsúlyt fektetnünk. Ha ugyanolyan erőbedobással és szeretettel csinosítgatjuk, mint az otthonunkat, akkor egy olyan helyet fogunk megalkotni, ahol öröm lesz minden perc, akár a szerelmünkkel, akár egyedül.

  1. Szín

Egy erkély esetében sokszor nem gondolkozunk a falszínen, pedig ahogy a lakásunkat, úgy az erkélyünket is pár ecsetvonással újjá, egyedivé és hangulatossá varázsolhatjuk. Ha nagyon belejöttünk a felújításba, akkor akár a korlátnak is adhatunk egy új színt, hogy az se maradjon ki a frissítésből.

FENG SHUI A HÁLÓSZOBÁBAN

  1. Padló

Ahhoz, hogy hangulatos legyen az erkélyünk, rendkívül fontos, hogy jól érezzük ott magunkat, amihez pedig az kell, hogy a mi ízlésünket tükrözze, továbbá otthonos, meleg hangulata legyen. A padló esetén ezt a két jelzőt hallva azonnal a fa jut az eszünkbe. Szerezzünk be pár kültéri fa padlódeszkát, amit csak le kell tennünk a jelenlegire. Takarításkor egyszerűen szétszedhetjük, majd újra összerakhatjuk azokat, így még nagy barkácstudásra sem lesz szükségünk. A hatás azonban annál nagyobb lesz.

  1. Kényelmes bútorok

A romantikus hangulathoz elengedhetetlenek a kényelmes bútorok, melyeken ülve élvezhetjük a gyönyörű naplementét, vagy éjszaka leshetjük a csillagokat. Ha nem szeretnénk túl sok pénzt áldozni a bútorokra, akkor raklapokból is készíthetünk párat, melyekre már csak párnákat kell tennünk.

  1. Párnák

A párnák szintén elengedhetetlen kellékei egy kényelmes erkélynek. Gondoljunk csak bele, milyen jó, ha egy puha párnára tudjuk letenni a fejünket, amikor épp az eget kémleljük! Varrhatunk akár otthon, saját kezűleg nekünk tetsző, és az erkélyünk stílusához passzoló huzatokat, de a boltokban is biztosan találunk szépet.

  1. Növények

Egy erkély növény nélkül nagyon sivár hatást tud kelteni, így mindenféleképp helyezzünk el ott párat. A legelterjedtebbek a muskátli, a levendula, a petúnia, az árvácska és a hibiszkusz, de természetesen más balkonnövényt is választhatunk. Sőt, zöldséget is termeszthetünk, így egy romantikus vacsora hozzávalóit akár az erkélyünkről is beszerezhetjük.

  1. Világítás

A megfelelő világítás nélkül nem túl hangulatos például este kint ülni az erkélyen, hiszen az orrunk hegyéig sem látunk el. Olyan fényforrást válasszunk, ami mellett tudunk olvasni, de akkor sem zavaró, ha épp a csillagokban szeretnénk gyönyörködni. A legjobb megoldásnak a fényfüzérek bizonyulnak, hiszen ezek nem csak fényt adnak, de dekorációs elemként is szolgálnak.

A KICSI ERKÉLY IS LEHET TRENDI! TIPPEK FELÚJÍTÁSHOZ!

  1. Gyertya

A gyertya egyet jelent a romantikával, így bátran használjuk dekorációként. Tegyük egy szép lámpásba, így a szél nem tudja elfújni a lángot. Ha pedig speciális illatgyertyát szeretnénk, akkor olyat keressünk, ami még a bogarakat és szúnyogokat is távol tartja, így tényleg semmi nem zavarhatja meg a romantikát.

További lakberendezési tippek: