Active Beauty
Éljenek a legkisebbek!

Szuper gyereknap házilag

Éljenek a legkisebbek!

Gyereknapon minden a legkisebbekről kell, hogy szóljon, így ha bármilyen oknál fogva otthon szeretnénk eltölteni a gyerkőcünkkel ezt a napot, akkor találjunk ki pár olyan programot, aminek hála a négy fal között is jól szórakozhatunk.

  1. Divatbemutató

Ezen a napon engedjük meg gyermekünknek, hogy felvegye a ruháinkat, cipőinket, sőt mi több, még a sminkelést is kipróbálhatja. Ennek tuti, hogy nagyon fog örülni, főleg ha anya és apa közösen ugrálják körbe, fonják a haját és festik a körmét. A nap végén pedig jöhet a divatbemutatót, amely során a kedvenc zenéinkre mutatjuk vagy mutatja be a gyerkőc az általa kreált szetteket. Míg ő fel-alá vonul a kifutón, addig mi készítsünk videót és rengeteg fotót a nagy eseményről, így később is visszanézhetjük, hogy milyen jól szórakoztunk.

5 TIPP, HOGYAN TANÍTSUK MEG ORROT FÚJNI A GYEREKET

  1. Bunkerépítés

Lányok és fiúk egyaránt élvezik, ha búvóhelyeket építhetnek lepedőkből és pokrócokból, így egy napra adjuk át nekik a nappalit, ahol segítségünkkel egy hiper-szuper bunkert építhetnek. Még akkor sincs vége a mókának, ha elkészültünk az építménnyel, hiszen egész nap itt játszhatunk a gyermekünkkel, közösen piknikhezhetünk, mesét vagy filmet nézhetünk, egyszerűen bármit csinálhatunk, amihez aznap kedvünk van. Ez a beltéri sátorozás szuper program minden gyereknek, hiszen végre ott élhetik ki a fantáziájukat, ahol máskor mindig rendnek kell lennie.

  1. Homokozzunk a lakásban

Ha a négy fal között töltjük a gyereknapot, akkor sem kell lemondania kisgyermekünknek a homokozásról, amit, valljunk be, a legtöbb gyerkőc imád. Természetesen ezt nem átlagos homokkal ajánlott megvalósítani, hiszen akkor nagy eséllyel még több nappal később is hallani fogjuk, ahogy roszog a padló. Az üzletekben kapható homokgyurma, azonban mi magunk is elkészíthetjük. Lássuk, hogyan!

Szükségünk lesz 800 gramm búzalisztre, amihez adjunk 160 gramm babaolajat, majd ezt addig gyúrjuk, amíg selymes állaga nem lesz. Akár adhatunk hozzá egy kevés ételszinezéket is, így még meg is bolondíthatjuk egy picit. Ezután kezdődhet is a homokozós buli! A homokgyurma elkészítésébe vonjuk be a gyerkőcöt, hiszen ő biztosan nagy élvezettel fogja gyúrni a lisztet.

ÍGY ÜGYELJEN GYERMEKE HIDRATÁLTSÁGÁRA!

  1. Karaoke

A karaoke nem véletlenül olyan sikeres világszerte! Ennél viccesebb program nem létezik, hiszen nem csupán a kedvenc zenéinkre táncolhatunk a gyerekünkkel közösen, de akár otthon gyártott jelmezekben is előadhatjuk ezeket a dalokat, így végképp különlegessé varázsolva ezt a programot. Nagyobb család esetén még versenyt is rendezhetünk, ahol pontozzuk a másik fellépését és szettjét. A siker, a nevetés és a buli garantált!