Active Beauty
Így ügyeljen nyáron gyermeke hidratáltságára!

Figyelni helyettük is

Így ügyeljen nyáron gyermeke hidratáltságára!

A nap süt, az idő meleg, a barátok pedig szabadok. Ez csak egyet jelenthet: nyár van, és itt az idő a játékra, a strandolásra, a sportolásra és mindenre, amit kint lehet csinálni! Azonban gyerkőceink még nem aggódnak a száraz bőr, vagy a korai ráncok miatt, ahogyan azt sem veszik észre, ha már órák óta nem ittak semmit, arcocskájuk pedig pirosodik a napsugarak alatt. Nem baj, mi vigyázunk helyettük is!

Védelem a nap ellen

A kisbabák és kisgyermekek bőre a legérzékenyebbek közé tartozik, ezért védelmükre különösen oda kell figyelnünk a nyári hónapok alatt. A bababőr még kevesebb melanint – a bőr természetes védelmezője az UV sugarakkal szemben- tartalmaz, mint a nagyobb gyermekeké, emiatt 1 éves kor alatt semmiképpen se napoztassuk picinket! Ennek ellenére, amint lehet fényvédőkrémet mindig ajánlott használni, ahogyan oda kell figyelnünk a minél nagyobb bőrfelületet eltakaró ruházatra is, hiszen a környezet elemeiről könnyedén visszaverődnek a fénysugarak, így egy baba bőre árnyékban is leéghet. Ennek megelőzésére elengedhetetlen odafigyelnünk, hiszen a gyermekkori leégés megkétszerezi a későbbiekben kialakuló melanoma kockázatát. A már napon futkosó gyerkőcöket alaposan kenjük induláskor, és utána is 2 óránként, hiszen az izzadás, a mozgás, a törölközés mind-mind a naptej ledörzsölésével jár. Lehetőleg fizikai fényvédő készítményt használjunk, hogy minél kevésbé irritáljuk az érzékeny bőrt!

NAPDVÉDELEM 1×1

Gyengéd ápolás

Kisgyermekeink bőrét még jobban megviseli a napsütés, a szabadtéri programok velejárói – a homok, a klóros víz, sós víz vagy a por- pedig csak további kihívást jelentenek, így nem csoda, hogy igen könnyen kiszáradhat bőrük a nyári napok során. Emiatt ne habozzunk nyáron otthonra is különlegesen hidratáló bőrápoló termékeket beszerezni. Az olyan természetes és nyugtató összetevők, mint a kamillavirág, a körömvirág, vagy a shea vaj, mind nagy segítséget nyújthatnak gyermekeink bőrének napi szintű hidratálásában és az irritáció elkerülésében. Fürdetésnél szintén ne feledkezzünk meg a gyengédségről és a hidratálásról, válasszunk különlegesen érzékeny bőrre használható babafürdetőt, a meleg estéken pedig fürdés után, akár még nedvesen kenjük be kisbabáink vagy gyermekeink bőrét hidratáló olajjal, hogy az éjszaka folyamán a legtöbb nedvességet benntartva segítsük annak regenerálódását!

Hidratáló étkezések

Napi folyadékbevitelünkbe beletartozik az elfogyasztott ételekben található folyadékmennyiség is, ezért a meleg időben hatékony módja lehet a hidratálásnak, ha olyan ételeket részesítünk előnyben, amelyeknek magas folyadéktartalma van. Készítsünk sok főzeléket és levest, és próbáljunk meg minél több lédús zöldséget és gyümölcsöt beiktatni napi étkezéseinkbe! Kisbabánkat próbáljuk akár kis mennyiségben, de minél többször megetetni, hogy az egész napos folyadékellátása biztosítva legyen, bizonyos hozzátápláláshoz való tápszereket pedig, akár italként is fogyaszthat napközben!

3 ZSENIÁLIS NYÁRI DIY TIPP

Mókás innivalók

Sok gyerek feledkezik meg arról, hogy rendszeresen igyon, és akár 3 óra futkározás után is képes azt mondani, hogy nem érzi szomjasnak magát. A rendszeres folyadékfogyasztást ösztönözhetjük egyrészt olyan mindennapi szokások beépítésével, mint például az indulás előtti pohár víz, és a hazaérkezés utáni pohár víz, de alkalmazhatunk olyan mókás trükköket is, mint például a színes gyümölcsléből készült jégkockák. Hagyjuk, hogy gyermekünk magának válasszon kulacsot: egy menő kiegészítőből sokkal gyakrabban fog majd inni, mint az unalmas üvegből tenné!