Active Beauty
A közösség ereje

Együtt könnyebb

A közösség ereje

Együtt futni szórakoztatóbb. Ám egyre több futócsoport többre is gondol, mint a közös futás. Mindannyian elhatározzuk időről időre, hogy valami értelmesebb dologgal töltjük mostantól az időnket. Ahelyett, hogy a kanapén üldögélne, szeretne valami fontosat tenni – méghozzá lehetőleg azonnal. De könynyebb ezt mondani, mint megtenni, mivel a motiváció mellett mást is meg kell találni: a megfelelő edzőpartnert.

Ha együtt futunk valakivel, az nemcsak fittebbé tesz, hanem a horizontot is kitágítja. Ha hasonlóan gondolkodó emberekkel beszélget közös érdeklődési körükről, az idő kétszer olyan gyorsan telik, ami valljuk be, határozottan nem rossz pont, ha egy izzasztó sportról van szó.

MIÉRT FONTOS A NYÚJTÁS?

Együtt erősebben

A futásnak köszönhető találkozásokból előbb-utóbb olyan sok lesz, hogy egészen más áramlatok felé sodornak. Nemcsak azért találkoznak, mert együtt akarnak futni, hanem azért is, mert más közös érdeklődési területük is van, a környezetvédelemtől az életfilozófiáig. Az előnyök minden csoportban ugyanazok: újra rálelhet a motivációra, amit oly sokáig keresett, kölcsönösen támogatják egymást, sőt, a legjobb esetben még a becsvágyat is segítenek ébren tartani a másikban. Sokaknak az is segít, ha az edzéseknek fix időpontjuk van. Így a futás biztos ponttá válik a naptárban. A futóklubok egyik nagy előnye a biztonságosság szempontja, különösen amikor korán sötétedik. De ennél jóval többről van szó. Kicsit körbejártunk országhatáron túl (is), hogy milyen különleges kezdeményezések léteznek.

Futva szemetet szedni

2016-ban Svédországban született meg az az ötlet, hogy összekötik a sportot a környezetvédelemmel, ebből lett a plogging. A név a svéd „plocka upp” (felszedni) és az angol „jogging” szóból ered. A közösségi médiának köszönhetően az ötlet gyorsan elterjedt Svédország határain kívül is. Ebben a sportban nemcsak azt érezhetjük, hogy magunkért teszünk valami jót, hanem az a jóleső tudat is eltölthet minket, hogy a környezetet is védjük futócipőben. Mivel állandóan rövid szüneteket kell tartani a szemét felszedéséhez, ez a fajta edzés elsősorban a kezdő futóknak ajánlott. Gyűjtés közben változatos mozdulatokat végez, így a koordináció és a stabilitás is fejlődik. Ráadásul követendő példát mutat másoknak – kétféleképpen is.

Tegyen jót önmagával és a környezettel: a plogging a futás és a szemétszedés ötvözete.

Közös élmények

Az elmúlt években számtalan futóklubbal bővült hazánk is. Az egyik legnépszerűbb az adidas Runners Budapest (bővebb infó: adidas.hu/adidasrunners), amely számos nagyváros után – többek között Berlin, London és Barcelona – egy ideje már a magyar sportkedvelők számára is elérhető. A futóklub összeköti a hasonló gondolkodású futókat, és persze egy közösség részeként segíti tanácsadóival a résztvevőket a fejlődésben. Tavaly októbertől kezdve pedig az adidas Runners is a világ vezető futóalkalmazását, a Runtasticot használja edzésein. Így azon keresztül lehet jelentkezni az edzésekre, ill. mérni a teljesítményt. A futóklub nem csupán a társasággal motiválja a sportolókat, hanem egy olyan rendszerrel is, ahol a futásokat szintlépésekkel díjazzák.

Tartozni valahova

Minden futóklub más és más, ám az biztos, hogy mind olyan támogatást ad, ami csak előnyére lehet a futónak. Ha körbekérdez, a környezetében biztosan talál egy klubot, ahová szívesen csatlakozna. Ha pedig klubnyi társaság nincs is, még akkor is összeszedhet pár barátot, akikkel közösen róhatják a kilométereket. A közösség ugyanis – legyen az bármilyen méretű – garantáltan jó hatással van az adott ember teljesítményére. Egy hosszú nap után, ha nincs is kedve elindulni, a csapat húzóerőként támogathatja. Amikor úgy érzi, hogy megrekedt egy bizonyos szinten, új kihívásokat kereshetnek együtt. Hiszen lássuk be, egy közösség tagjaként sokkal motiválóbb létezni a sport világában.

MOZGÁS REGGEL VAGY ESTE?

Közös élmények

A tavasz kezdetével a nagy népszerűségnek örvendő versenyek is egyre nagyobb szerepet kapnak a futók életében. A közös felkészülés egyik csúcspontja (az edzéseken túl), amikor akár egyéniben, akár csapatban mérethetik meg magukat. A kisebb versenyek teljesítése után jöhetnek a nagyobb kihívást jelentő távok. Az egyik legnépszerűbb ezek közül az NN Ultrabalaton, amelyet idén május 10–12. között rendeznek meg (bővebb infó: ultrabalaton.hu). A Balatont megkerülő egykörös verseny egyben Közép-Európa leghosszabb futóversenye is, amelyet egyéniben, váltóban, futva vagy bringával teljesíthetnek a résztvevők. Egy ilyen nagy volumenű verseny természetesen kellő felkészülést igényel, ugyanakkor rengeteget is ad annak, aki teljesíti – akárhogyan is. Minden egyes verseny felér egy küzdelemmel, amiben legyőzhetjük önmagunkat. Ennél pedig talán nem is kell már nagyobb motiváció, hiszen ki ne szeretne jobbat nyújtani magához képest.