Menü

A körömápolás klasszikus hibái

Ne kövesd el őket!

Home » Szépség » Szépségápolás » A körömápolás klasszikus hibái - 09.2020

A körmeink szépségéért tennünk kell, így rendszeres ápolást igényelnek. Ennek során azonban figyelnünk kell pár dologra, nehogy – legjobb szándékunk ellenére – kárt tegyünk az egészségükben. Cikkünkből kiderül, hogy melyek a leggyakoribb hibák.

#1 – Körömvágás

A körmeinket rendszeresen rövidre kell vágni, pontosabban reszelni, ugyanis az ollóval vagy csipesszel történő vágás során megrepedhet a körömlemez, ezeken a repedéseken keresztül pedig nedvesség és számos kórokozó juthat be, illetve szaporodhat el bennük. A reszelés során arra figyeljünk, hogy mindig egy irányba reszeljünk, ugyanis így tudjuk elkerülni a körömlemez sérüléseit.

AKI MER, AZ SZÍNES SMINKET VISEL

#2 – Körömágybőr levágása

A szép körmöket nem kell mindig lakkozni, hiszen anélkül is jól néznek ki. Ehhez azonban figyelnünk kell azok ápolására, ami magába foglalja a mindennapi olajozást is. Máskülönben körmeink seperc alatt kiszáradnak, aminek következtében apró repedések keletkeznek rajtuk. A körömágyról sem szabad megfeledkeznünk, hiszen azt is helyre kell pofoznunk, arra azonban fokozottan figyeljünk, hogy ne távolítsuk el teljesen, hiszen ez is védi a körmeinket a kórokozóktól. Óvatosan toljuk vissza egy speciális pálcikával, így nem teszünk kárt benne.

Ezeket a hibákat ne kövesd el, ha körmeid ápolásáról van szó

#3 – Túl gyakori körömlakkozás

Rengeteg színű körömlakk kapható már, így minden szettünkhöz passzoló körmöket tudunk készíteni. Ennek ellenére néha hagyjuk el a lakkok használatát, hiszen az állandó lakkozás káros lehet,, hiszen körmeink nem tudnak levegőzni, aminek hatására veszítenek rugalmasságukból, így könnyebben törnek. Épp ezért legalább 3-4 naponta adjunk nekik 1 nap szünetet.

LAKKOZÁS NÉLKÜL

#4 – Megelőzés mellőzése

Ha már letört a körmünk, akkor sajnos a legextrémebb ápolási módszer sem fogja újra helyrehozni. Épp ezért olyan fontos, hogy ne csak akkor ápoljuk a körmeinket, amikor már megtörtént a baj, hanem folyamatosan, azaz használjunk hidratáló és körömerősítő termékeket, hiszen így tudjuk megelőzni körmeink megsérülését.

#5 – Nem megfelelő körömforma

Ha megtaláljuk a számunkra megfelelő körömformát, akkor már sokat tettünk annak érdekében, hogy ne törjenek be a körmeink. A hegyes, szögletes és túl hosszú körmök például sokkal könnyebben szakadnak be. A lekerekített forma erre kevésbé hajlamos, ami annak tudható be, hogy nagyobb stabilitást ad a körmöknek, és azok egyenletesebben tudnak nőni.

További cikkek a témában:

Vissza az oldal tetejére
ÉrtemTovábbi információk