Active Beauty
Sportos anyukák

Így mozogj kisbabával

Sportos anyukák

A rendszeres testmozgás rendkívül fontos az egészségünk megőrzése érdekében. Viszont vannak olyan időszakok, amikor nagyon nehezen tudunk erre időt szakítani, például a kisbabánk születése után. Épp ezért nagyon jók azok a mozgásformák, melyeket a bébivel együtt is tudunk végezni. Lássuk, hogy melyek ezek a gyakorlatok.

Plank

A plank egy szuper gyakorlat a törzsünk megerősítésére, továbbá szuperül tudjuk a kisbabánkkal együtt csinálni. Fektessük a babánkat magunk elé a matracra úgy, hogy a szemkontaktust tudjunk vele tartani, így a gyakorlat elvégzése közben szórakoztatni is tudjuk. Ezután vegyük fel a plank pozíciót, azaz helyezzük az alkarjainkra a testsúlyunkat, majd toljuk fel a csípőnket. Nagyon fontos, hogy a hasunkat befeszítsük, és ne kitoljuk, hanem behúzzuk. Amíg kitartjuk ezt a pózt, vágjunk grimaszokat a kisbabánknak, így ő sem unatkozik.

MIÉRT SÍR A BABA?

Lábkörzés

Ehhez a gyakorlathoz feküdjünk hanyatt, a babánkat pedig ültessük a hasunkra. Ezután nyújtsuk ki a lábunkat a plafon felé, majd mindkét lábunkkal rajzoljunk köröket a levegőbe. Picikkel kezdjük, majd egyre nagyobbakat rajzoljunk. Ha szeretnénk, akkor előre-hátra is mozgathatjuk a lábainkat. Ezzel a gyakorlattal szuperül meg tudjuk edzeni a mély hasizmokat.

Csípőemelés

Ez egy klasszikus gyakorlat, amivel tehermentesíteni tudjuk a medencénket. Lélegezzünk ki, a köldökünket toljuk a gerincünk felé, majd szépen lassan, csigolyáról csigolyára toljuk fel a medencénket. Ezután egy rövid ideig feszítsük meg a fenekünket és a hasunkat. A leereszkedés alatt pedig szívjuk be a levegőt. Ha a kisbabánk már tud magától ülni, akkor ültessük a csípőnkre, viszont ha még nem tud ülni, akkor fektessük a lábunkra.

5 TIPIKUS OK AZ ANYAI BŰNTUDATRA

Hasprés

Szülés után a legtöbb nő nincs megelégedve a hasával, így a hasizom gyakorlatok a legkedveltebbek ebben az időszakban. A hasprés pedig egy igazi klasszikus, amivel meg tudjuk erősíteni a hasunkat. Ehhez feküdjünk hanyatt a földre, és húzzuk fel a lábunkat úgy, hogy a térdünk 90 fokos szöget zárjon be. A babánkat hassal fektessük a sípcsontunkra, így szemkontaktust is tudunk vele tartani. Természetesen folyamatosan fogjuk a babánk kezét, nehogy leessen. Ha biztosan tartjuk, akkor kezdhetjük a hasprést.