Menü

A nagy, színes takaró neve: család

Így működik egy patchwork-family

Home » Család » A nagy, színes takaró neve: család - 06.2019

Ha anya és apa elválnak, majd új társat találnak maguknak, akkor a szülők és a gyerekek is új szerepekbe bújnak. Ám sajnos ezen modellek fele zátonyra fut. Mi az, amit a másik fele jobban csinál?

A patchwork egy kézimunka, sok kis anyagdarabból álló nagy, tarka takaró. Tehát egy toldozott-foldozott alkotás születik, ami vagy képes örökre egy nagy egészet alkotni, vagy ha csak tessék-lássék módon, szeretet nélkül varrják össze, akkor újra szétesik. És ez manapság már minden lehetséges konstellációban létezik.

A patchwork család nem új fogalom. Régebben inkább kényszerből jöttek létre, mert az egyik szülő korábban elhunyt. Manapság pedig szerelemből születnek, ám sajnálatosan ezen családok fele szétesik. Ugyanis az úgynevezett mozaikcsaládoknak sok-sok akadállyal kell megküzdeniük a mindennapokban.

Nincs egy minta, amihez igazodhatnának. „A tradicionális családrendszer modelljének többgenerációs előélete van” – mondja Claudia Renner, bécsi szisztémás családterapeuta. Ezek a minták azonban sokszor nem felelnek meg a mindenkori elvárásoknak, és gyakran váláshoz vagy szakításhoz vezetnek. „A patchwork család szerkezete mögött viszont nem állnak ilyen öröklött modellek. Ezért ez a felállás minden érintett számára azt jelenti, hogy új vizekre kell evezniük. És ez a felfedezőút nagy kihívásokat rejt magában.”

 

ÍGY FEGYELMEZZÜNK KIABÁLÁS NÉLKÜL

A szerepek egyértelműsített felosztása

Minden probléma ellenére a patchwork rendszer sok új és szép dolgot eredményezhet. Így például a gyerekek több emberrel is közeli kapcsolatba kerülnek, akiknek különböző érdeklődési köreire „rákapcsolódhatnak”. Egy dolog közös a boldog patchwork felállásokban: a szerepek egyértelmű elosztása és a jó kommunikáció. Ezért fontos az is, hogy a különböző kapcsolati síkokat elkülönítsük egymástól. Mivel anya és apa akkor is a gyermekeik szülei maradnak, ha párként külön utakat is járnak. „Ezeknek a szülői síkoknak akkor is teret kell adni, ha az egyiküknek vagy mindkettőjüknek új kapcsolata lesz, vagy új családot alapítanak” – így a pszichoterapeuta Renner.

Beszélgetni egymással

A jó kommunikáció már a tradicionális családrendszer felbomlásakor is kiemelkedő fontosságú. Ha sikerül a döntésről az összes érintettel kíméletesen és őszintén beszélni, akkor az hihetetlen mértékben megkönnyíti azt, hogy azok egy mozaikcsalád tagjaiként új életet kezdhessenek.

Ha a vér szerinti szülők tiszteletteljesen tudnak egymással beszélni, az a gyermek számára is hatalmas könnyebbséget jelent. Minél tisztábban és érthetőbben kommunikálnak vele, annál egyszerűbb dolga lesz. Minden szülőnek azt kellene a gyermeke felé közvetítenie, hogy ugyan apa és anya útjai innentől különválnak, de neki mostantól lesz egy új, nagyobb családja. És ők továbbra is ott lesznek neki, ha szüksége lesz rájuk. És az is rendben van, ha egyszer-egyszer csak az egyik szülővel szeretne programot szervezni.

Ha viszont az édesszülők csak civakodnak és egymásra riválisként tekintenek, akkor a gyermek sokszor egy nagy lojalitási problémával kell hogy megküzdjön: Elárulom anyát, ha apa új feleségével jól kijövök? Vagy fordítva? Nem tudja, hogy kinek kellene „segítenie”. És ez bizony az új partner helyzetét is megnehezíti.

A szituáció elfogadása

Annak az embernek, aki egy új kapcsolatot kezd valakivel, akinek már van egy gyermeke, tudatosítania kellene magában azt, hogy ezáltal egy idegen rendszerbe lép be, mondja Renner. „Ez a család a rendszer része, ha párkapcsolatot alakítok ki azzal a bizonyos emberrel. A vér szerinti apa vagy anya továbbra is valamilyen szerepet fog játszani, például a kapcsolattartási joga miatt, vagy ha a gyerekkel kapcsolatban fontos döntések meghozatalára kerül sor.”

Az új partnernek nem kell ilyenkor megpróbálnia anyát vagy apát pótolni. „Neki az új szerepében meg kell próbálnia a gyermekkel egy bizalmi, baráti kapcsolatot kialakítani – magyarázza Renner. – Ez akkor sikerülhet, ha az ember támogatóan, de nem parancsoló stílusban lép fel.” A baráti beszélgetések, valamint a közös programok révén szépen lassan kialakulhat közöttük a kötelék. A határok egyértelmű megszabása azonban továbbra is a vér szerinti szülők feladata.

Cselekvési szabadság biztosítása

Viszont fontos az édesszülőknek lehetőséget adni arra is, hogy a gyerekeikkel egyedül programokat szervezhessenek. Emiatt sokan a kocsi ötödik kerekének érzik magukat. „Főleg a nők érzik gyakran úgy, hogy sok energiát fektettek abba, hogy jól sikerüljön az új családi életük, mégis kevés beleszólási joguk van az új családi rendszerbe” – mesél tapasztalatairól Renner.

A tanácsadás során ilyenkor a cselekvési szabadság kialakításán dolgoznak, mivel ennek az embernek ügyelnie kellene a saját szabadságára, személyes szükségleteire és határaira. Ezeket egyértelműen a többiek tudtára adhatja – de ha lehet, nem parancsoló stílusban. Ilyenkor fontos, hogy a vér szerinti szülő mögötte álljon. „Lojálisnak kell lennie, megértőnek és támogatónak – különben az a személy, aki kívülről került a családba, annak a szélére csúszik.”

 

HA ISKOLÁBA MEGY A GYEREK

Nem kell mindig mindenkinek megfelelni

Ám ilyenkor az édesszülők is lojalitási konfliktushelyzetbe kerülnek. Az egykori partner, a saját gyerekük és az új kapcsolat háromszögének középpontjában állnak. Sok mindennapos szituációban merülnek fel olyan kérdések, mint: Kinek az oldalán is állok? A partneremén? A gyermekem anyjáén? Vagy a gyerekemet kellene inkább védenem? Ilyenkor az apró dolgoknak is komoly következményük lehet.

A családterapeuta gyakran találkozik egy kontraproduktív viselkedéssel: az együtt töltött időben a gyereknek lesik minden kívánságát. „Sokszor a bűntudatuk miatt nem állítanak fel a szülők egyértelmű határokat azért, hogy elkerüljék a konfliktusokat. Ám ezzel épp az ellenkező hatást érik el – mondja. – Ez elégedetlenséghez, félreértésekhez és kölcsönös sérelmekhez vezethet.”

A helyes út: egyértelmű struktúrák kialakítása, sok beszélgetés és egy jó kommunikációs bázis felépítése. Ezenfelül elsősorban a pubertáskorú fiatalok esetében szükséges, hogy sok szabadságot adjunk nekik. És minőségi időt töltsünk el velük, például sokat kiránduljunk együtt. „Nem arról van szó, hogy mindenáron kiválót alakítsunk az új szerepünkben és az elfogadásáért küzdjünk” – mondja Renner. Ennél fontosabb az, ha tudja, számíthat ránk is, figyelünk rá, valamint az is, hogy felismerjük a gyermek félelmeit, melyek sokszor az elutasító viselkedés mögött lapulnak.

Egy mozaikcsaládban a kis lépések hatásosabbak a nagyoknál. Az „összenövésben” segítenek a közös rituálék, mint például a heti egyszeri beszélgetések, amikor mindenki elmondhatja, hogy mi az, ami jól működik, és persze mi az, ami nem. Ez csapattá kovácsolja a tagokat. Így válhat az egyes részekből szépen lassan egy színes, szeretetteljes és egymásra figyelő nagy egész.

Vissza az oldal tetejére
ÉrtemTovábbi információk