Active Beauty
Mi tesz minket boldoggá?

Találjuk meg a saját utunkat

Mi tesz minket boldoggá?

A boldogságra nincs szabványrecept. De több út is vezet hozzá. Christoph Schlick elárulja nekünk, hogy miként hívhatunk elő tudatosan boldogságérzéseket.

Amíg az egyik számára a vizsga sikeres teljesítése, a másik számára a különösen finom vacsora jelenti ezt az érzést: boldogsággal többféle dolog is eltölthet minket. De mit is jelent ez valójában? Hogy élhetünk boldog életet?

A Duden szerint a boldogság „a belső béke és a pozitív hangulat állapota”. Boldog lelkiállapotba kerülünk, ha az agyunk jutalmazórendszere aktiválódik. Mivel ez egy csodás érzés, mindig többet akarunk belőle. Az ember egész életében arra törekszik, hogy boldoggá váljon.

A kutatók úgy vélik, hogy a boldogság leginkább egy képesség, tehát a boldogságszintet részben genetikai adottságok határozzák meg. De egy részére van ráhatásunk. Vajon mit tehetünk mi ennek az állapotnak az eléréséért? „A boldogság nem magától jön” – mondja Christoph Schlick. A pszichológiai tanácsadó Viktor Frankl neurológus, pszichiáter, és a logoterápia alapítójának szavaira hivatkozik. Frankl szerint a boldogság mindig valaminek a következménye. Csak akkor élhetjük át a boldogság érzését, ha valami olyat cselekszünk, ami számunkra igazán fontos. Tehát nem tudjuk egyszerűen csak azt mondani, hogy: „Most boldog akarok lenni.” Ezt érezni kell. És ez csak akkor lehetséges, ha valamit teszünk érte. „A boldogság érzését nem tudjuk direkt birtokolni, annak be kell következnie”– magyarázza Schlick.

SMILE!

Társas kapcsolatok

Mégis hogy tudjuk ennek az előfeltételeit megteremteni? Sok lehetőség áll rendelkezésünkre. Az egész alapja az, hogy kapcsolatot teremtünk önmagunkkal és másokkal. Saját magunkhoz úgy kerülhetünk közelebb, hogy megéljük a saját szükségleteinket, megismerjük a karakterünket és a saját potenciálunkat, és rájövünk, hogy melyek az értékes tulajdonságaink. Csak ebben az esetben alakíthatunk ki jó kapcsolatokat a külvilággal is: a szüleinkkel, a partnerünkkel, a kollégáinkkal vagy a barátainkkal.

Mindegy, hogy mivel telik az együtt töltött idő, azokban az órákban közelséget, kiteljesedést, védettséget és összetartozást érezhetünk. Másokkal olyan érzelmeket élhetünk át, melyek a boldogság perceivel ajándékozhatnak meg minket. Ennek a kiváltója lehet például egy intenzív beszélgetés, egy mosoly, vagy akár egy bensőségesebb ölelés is.

Nem jó ötlet azt várni, hogy más emberek tegyenek boldoggá minket: semmilyen kapcsolatban, így a szerelemben sem lehet átruházni a boldogságot. „Csak akkor leszek boldog, ha te engem azzá teszel: ez így nem fog sikerülni – mondja Schlick. – Az életben mindenért meg kell dolgozni még akkor is, ha ezt nem szeretjük hallani.”

Adni jó

Különösen gyakran érzünk boldogságot akkor, amikor másoknak adunk valamit. Ez alatt nem feltétlenül a megvásárolható figyelmességeket kell érteni, hanem például időt, odafigyelést vagy megértést, mellyel megajándékozunk valakit. Ám nagyon fontos, hogy úgy adjunk, hogy közben cserébe ne várjunk el semmit. „Ha valaki kész önszántából és szívből jövően ajándékozni valakinek valamit, amiért cserébe nem vár semmiféle ellenszolgáltatást, akkor az boldogsággal töltheti el az adományozót”– magyarázza Schlick. Tudományos kutatások is bebizonyították, hogy az agyunkban boldogságérzések váltódnak ki, ha másokkal szemben nagyvonalúak vagyunk.

Ám magunknak is egész nyugodtan ajándékozhatunk olykor-olykor valamit. Például egy olyan dolgot, amire mindig is vágytunk, és ami teljesebbé tehetné az életünket. A legjobb, ha azzal kezdjük, hogy elkezdünk tudatosan figyelni önmagunkra, a valódi szükségleteinkre. Majd pedig megkérdezhetjük magunktól: mi is az, amiről mindig is álmodtam? Mi az, ami még felfedezésre vár az életemben: lehet ez egy speciális koncert, egy különleges utazás, vagy egyszerűen csak az, hogy egy esős napon órák hosszat üldögéljek egy kávéházban, és újságokat olvassak. Ha az ilyen belső kívánságokat tettekre merjük váltani, akkor automatikusan megnő az esélye annak, hogy átéljük a boldogság pillanatait.

Hála és boldogság

A hála átélése is boldoggá tehet minket. Közhelyesen hangozhat, de ez szinte kimeríthetetlen forrása a boldogságérzésnek. Mivel hálát szinte bárhol és bármikor átélhetünk. Ehhez érdemes vezetni egy „jó perceim naplót”, amibe naponta kétszer feljegyzünk minden olyan pozitív dolgot, ami addig a nap folyamán történt velünk. Vagy felírhatjuk azt is, hogy hogyan szeretnénk, hogy teljen a napunk további része. És minden egyes alkalommal, amikor ezt a naplót elolvassuk, tudatossá válhat számunkra, hogy boldogságot nemcsak a nagy pillanatokban vagy jelentős események révén élhetünk át, hanem apró dolgoknak köszönhetően is. „Ha a kis pillanatokban is képes vagyok hálát érezni, azáltal már sokkal szebbé válik az életem”– Schlick meggyőződése szerint.

Amikor ezek tudatosulnak bennünk, valószínűleg meglepődünk majd, hogy mennyi mindenért lehetünk hálásak. Christoph Schlick minden egyes előadásának az elején arra kéri a hallgatóit, hogy szánjanak negyedórát arra, hogy felírnak 50 olyan dolgot, amiért hálásak. „Ha valaki kifogy az ötletekből, akkor azt szoktam tanácsolni neki, hogy folytassa a sort a hajszálaival – hiszen mindenkinek majdnem 100.000 van belőle.” Ez a szándékosan túlzó mondat arra kíván rávilágítani: végtelen sok dolog van, amit jónak tekinthetünk az életünkben – csak ki kell nyitnunk a szemünket ahhoz, hogy meglássuk ezeket.

9 LÉPÉS A KEVÉSBÉ STRESSZES ÉLETÉRT

A hozzáállás döntő jelentőségű

Ez egy következő boldogságfaktorhoz vezet: hogy képesek vagyunk-e boldoggá válni, az nagyban függ attól, hogy hogyan viszonyulunk a saját életünkhöz. Képesek vagyunk arra mint áldások sorozatára tekinteni? A „benedicere” szó latinul azt jelenti, áldani, és annyit tesz: „jót mondani valakiről, valamiről”, vagy „dicsérni”. Aki néha-néha megenged magának jó dolgokat, és örömmel ajándékozza meg saját magát, az hamarabb fog boldogságot érezni, mint az, aki állandóan megtilt magának dolgokat, vagy azokat rossz lelkiismerettel teszi meg. Ezek lehetnek nagyon egyszerű cselekedetek, mint az, hogy hétvégeken tudatosan kialuszszuk magunkat, vagy kivételesen elhalasztjuk a nagytakarítást, esetleg lelkiismeret-furdalás nélkül megeszünk egy darabka csokoládét vagy akár egy szelet süteményt. Schlick azt tanácsolja: „Bármit tesz, tegye azt jó gondolatokkal a fejében, így sok helyzetben könnyebben élheti át a boldogság érzését.”