Active Beauty
Interjú Sydney van den Bosch-sal

„Egy igazi feminista nő vagyok”

Interjú Sydney van den Bosch-sal

Évekkel ezelőtt szépségkirálynőként ismerte meg az ország Sydney van den Boscht, aki azóta számtalan esetben bizonyította komoly közönség előtt is, hogy az irigyelt külső mögött egy igazi vagány, talpraesett nő áll, akinek mindenről megvan a maga véleménye –
és nem fél kimondani!

Egyike vagy azon szépségkirálynőknek, akik a legjobban tudták kihasználni a verseny hozta lehetőségeket, és immár 7 éve töretlen a népszerűséged. Mennyire voltál tudatos ezen a téren?

Azt gondolom, hogyha valaki szépségkirálynői babérokra törne, annak igazából csak úgy van értelme, hogyha ezt az egészet egyfajta ugródeszkának használja: akár egy műsorvezetői pozíció a cél, akár a modellkarrierjét szeretné előrelendíteni, akár karitatív ügyekre használná ezt a lehetőséget. Ha kizárólag az öncélú magamutogatás motivál valakit, akkor nem lehet fennmaradni.

A te esetedben mi volt az elsődleges cél?

Amikor elkezdtem modellkedni, akkor sok reményt fűztek hozzám: magas voltam, nyúlánk, fiatal, hosszú barna hajjal. Viszont rá kellett jönnünk, hogy ennél magasabbra már nem fogok nőni, így pedig nem érem el a klasszikus modellmagasságot – ekkor 16 éves lehettem. 17 éves voltam, amikor először jelentkeztem a Magyarország Szépére, de szerintem egy ilyen korú lány nem tud szépségkirálynő lenni, még nem tudja képviselni a nőiességét. Utólag már azt mondom, hogy 18 évesen sem tudtam az előbbieket megélni, és bár ez esetben nem volt hátrány a magasságom, ott szembesültem azzal, hogy nem elég nőies az alakom. Viszont tény, hogy egy ország megismert és onnantól kezdve van den Bosch Sydney-t szerették volna egy-egy modellmunkára felkérni. Tehát én is egyfajta ugródeszkaként tekintettem a versenyre már az első perctől kezdve.

INTERJÚ BENES ANITÁVAL

Digitálistartalom-készítőként elképesztő sok emberhez jut el az, amit képviselsz. Nem is olyan rég a pozitív testkép került terítékre a témák során. Számodra sosem okozott gondot, hogy elfogadd magad?

Egészen idáig igyekeztem kerülni a konfrontálódást, de mivel valóban nagyon sokan követnek – és véleményvezérként várják is tőlem, hogy mi az álláspontom egy adott témában –, beleálltam. Egy igazi feminista nő vagyok, hiszem azt, hogy mi, nők mindenre képesek vagyunk és nekem tényleg mindenki szép. Szerintem minden a kisugárzáson múlik. Amikor annak idején a szépségverseny mezőnyében voltam, rajtam kívül volt vagy száz barna hajú, kék szemű lány, és valószínűleg csak azért tudtam kitűnni, azért jutottam el oda, ahova, mert volt bennem egy kis kraft.

A modellek között szintén nem feltétlenül felvállalandó téma a plasztikai beavatkozások beismerése. Te azonban beleálltál és elmondtad, hogy az orrod megcsináltattad. Miért érezted szükségét?

Minden, ami építő jellegű, és nem romboló, abba szerintem érdemes belevágni. Nem vagyok műtétpárti, de mivel modellként dolgozom, az orrom pedig nem volt teljesen szimmetrikus, aminek egészségügyi vonatkozása is volt, úgy döntöttem, hogy korrigáltatom. Szerettem volna, hogyha újra olyan lehetne az orrom, mint amilyen serdülőként volt. Szerintem két esetben van gond a műtéttel, az egyik, hogyha valaki átesik a ló túloldalára, a másik pedig, hogyha azért dönt emellett, mert valakinek meg akar felelni. Sok ember van, aki nem mer belevágni, így egyrészt úgy gondoltam, hogy nekik erőt adhat, ha látják, hogy én is megtettem, az eredmény pedig magáért beszél, másrészt nem volt okom titkolózni.

Ettől függetlenül azonban a totális természetességet képviseled, akár a sminkedet, akár a frizurádat nézzük. Fontos számodra, hogy milyen termékeket használsz?

Megmondom őszintén, hogy igazi tesztelgetős típus vagyok, szeretem, hogyha látom, érzem az adott termék hatását. Nem vagyok halmozó típus, és még fontosabb, hogy csak olyan terméket ajánlok, amit valóban kipróbáltam, teszteltem és be is vált nekem.

Állandó pörgésben vagy, de ha végre van egy kis szabadidőd, akkor el tudod engedni egy kicsit a digitális világot?

Amikor a TV2 Farm című műsorában szerepeltem, akkor egy hónapra elvették a telefonomat – az a jellegű szabadságérzés hihetetlenül pozitív hatással bírt. Persze a szeretteimmel jó lett volna beszélni, de meglepően felszabadító volt az, hogy nem kellett egyfolytában a telefonra figyelni, teljesen kiszakadtam a hétköznapi mókuskerékből. Nem mellesleg akkor vettem észre, hogy mennyi szabadidőm lett azzal, hogy abszolút nem vonta el a figyelmünket a telefon nyomkodása. Igazából szerintem az arany középutat kellene megtalálnunk ebben is.

Ha jól tudom az idei év egyik nagy fogadalma részedről, hogy az egészséges életmód még nagyobb szerepet kapjon az életedben. Mire ügyelsz alapvetően?

Az egészséges életmód szerintem egy döntés. Szerintem nincs olyan jó sztori, ami úgy kezdődik, hogy »amikor megettem egy salátát…«. (nevet). Szeretnék sokáig élni, szeretném élvezni az életet, szóval tudom, hogy erre oda kell figyelnem. A tavalyi évem nagyon hektikus volt, ami az egészségi állapotomon is megérződött, a figyelmeztető jelek mellett pedig nem mentem el szó nélkül és kis lépésekkel, de haladok… Most arra figyelek nagyon, hogy eleget igyak. Mivel nincs szomjúságérzetem, nagyon nehéz a megfelelő folyadékmennyiséget bevinnem, de dolgozom rajta. A nagyon szélsőséges, drasztikus megoldásokban nem hiszek, és persze a kedvenc kakóscsigámról sem szeretnék lemondani, de a bűnös élvezetek mellett próbálok minél több egészséges fogást is beépíteni a napi étrendembe.

INTERJÚ GUBÁS GABI SZÍNÉSZNŐVEL

Mindemellett a mozgás is belefér?

Sport tekintetében szerencsés vagyok, ugyanis 15 éven keresztül táncoltam, viszont a szépségversenyekkel együtt jöttek az elvárások is, hogy az embernek hogyan kellene kinéznie. Akkoriban nagyon sokat sanyargattam magam: amikor épp úgy kívánta a helyzet akkor nagyon hajtottam az edzést, majd amikor nyugisabb időszak jött, akkor kicsit elengedtem magam. Most a lovaglás lesz az, amit szeretnék visszahozni az életembe, illetve a futás.