Active Beauty
Így készítsük fel gyermeket az iskolára

Sikeres sulikezdésre fel!

Így készítsük fel gyermeket az iskolára

Már csak pár hét és ismét kezdődik az iskola. Ez minden gyerek számára izgalmas időszak, főleg, ha idén kezdik az első osztályt. Lássuk, hogy milyen tudásra kell szert tenniük még iskolakezdés előtt.

Tény, hogy a gyerekek már az óvodában is kapnak különböző feladatokat, de ezek inkább játékok, melyeken önként vesznek részt, így sokban különböznek az iskolái teendőktől. Az oviban az sem jelent gondot, ha egy-két napon nem akarnak részt venni a feladatokban, ez azonban az iskolában már nem működik.

Innentől kezdve be kell tartaniuk különböző szabályokat, és mindennap újabbnál újabb információkat kell feldolgozniuk. A szülők ennek tudatában vannak, így őket is izgalommal tölti el ez az időszak, ami teljesen normális. Akkor kezdődhetnek a problémák, amikor nyomás alá helyezzük gyerekünket és saját magunkat, ugyanis teljesen elbizonytalanodunk abban, hogy mit kellene már tudnia a gyermeküknek. Azonban semmi ok a pánikra, ugyanis tiszta vizet öntünk a pohárba.

NE TEGYE POKOLLÁ A REGGELEINKET AZ ISKOLA!

Olvasás, számolás és írás

Ezek közül mindegyik olyan képesség, amit majd az iskolában tanítanak meg a gyerekünknek, így nem kell amiatt aggódnunk, hogy a gyerkőc „csak” a saját nevét tudja leírni, és azt is néha fordított irányban.

A számok megismerése

Természetesen az előny, ha gyermekünk már valamelyest ismeri a számokat – például el tud számolni tízig –, de akkor sem dől össze a világ, ha még nem mélyült el a számok világában. A számolás tanítása során segítségünkre lehetnek az ujjaink, hiszen ezek mindig kéznél vannak, így bármikor játékosan gyakorolhatjuk gyermekünkkel a számolást. Ha ez már megy, akkor következhet a visszafelé számolás, ami még érdekesebb tud lenni, hiszen annak elsajátítása közben, akár játékosan lépegethetünk hátrafelé, amit biztosan élvezni fog a gyerkőcünk.

Betűkáosz

A betűk nagy kihívást jelentenek a gyerekeknek, hiszen nekik az ABC mindössze egy hasonló jelekből álló káosz, amin eleinte egyáltalán nem ismerik ki magukat. Annak érdekében, hogy gyermekünk ne sokkolódjon le már a legelején, időben ismertessük meg a betűkkel.

5 TIPP, HOGYAN TANÍTSUK MEG ORROT FÚJNI A GYEREKET

Mit ajánlott tudniuk?

Vannak azonban olyan dolgok, amiket nem árt, ha még iskolakezdés előtt elsajátít a gyerekünk. Nem a Pitagorasz-tételre kell gondolni, de azért az alábbiakat érdemes megtanítanunk nekik:

  • Masni kötés

Természetesen akkor sem történik semmi, ha ez még nem megy tökéletesen, de ebben az esetben ajánlott inkább tépőzáras cipőt venni neki, és tovább gyakorolni a masni kötést.

  • Íróeszközök helyes tartása

Egy toll vagy egy ceruza helyes fogása fontos mérföldkő a gyermekünk életében, így ezt érdemes még iskolakezdés előtt megtanítanunk neki. Amennyiben még gyakorlásra van szüksége, akkor sokat segíthet a rajzolás és a színezés.

  • Papírvágás

Az olló helyes használata szintén rendkívül fontos. Adjunk gyermekünknek egy újságot, amiből különböző motívumokat vághat ki, természetesen szigorúan a felügyeletünk alatt.

  • Papír eltépése

A kézügyességet rendkívül jól fejleszti a papírtépés. Ebben az esetben is tökéletes választás lehet egy újság vagy egy szórólap.

  • Hajtogatás

Természetesen nem azt várjuk el, hogy valamilyen komplikált origami formát hajtogasson, de egy csákó vagy egy hajó elkészítését érdemes közösen gyakorolni.

  • Egyensúlyérzék és egy lábon állás

Annak érdekében, hogy fejlesszük gyermekünk testkontrollját, érdemes vele sokat mozognunk. A legfontosabb az egyensúlyérzék tréningezése, amire tökéletes választás a biciklizés, a görkorcsolyázás és a rollerezés.