Active Beauty
Hajmosás víz nélkül

Egy fújásra friss

Hajmosás víz nélkül

Régebben csak suttogva lehetett efféle kijelentéseket tenni: szárazsampont használtam. Ma már furcsa, ha valaki nem tart otthon egy flakonnal.

Késve indul a reggel, és a tükörképünk szembesít minket a szomorú ténnyel: a hajunkra ráférne egy mosás. Semmi baj. Erre találták fel a szárazsampont. Méghozzá már jó ideje. Ám most ismét felbukkantak a polcokon. És azt nyújtják, amit ígérnek. A haj frissen mosottnak tűnik, pedig víz nem is érte. Ez már szinte varázslat, hiszen a zsíros hajtövet egyszerűen csak befújtuk. Hosszú hajúak számára a szárazsampon használata szinte elkerülhetetlen, hiszen tulajdonképpen csak három naponta szabadna sort keríteni a tényleges hajmosásra. Ám a szárazsamponok kiválóan használhatóak villámgyors felfrissítésre. Utazás közben, sportolás után vagy abban az esetben, ha a hajmosást egy kicsit még halogatni szeretnénk. Igaz, nem helyettesíti teljesen a tényleges mosást, ugyanakkor a szárazsamponok segítenek a feltűzött vagy fonott frizurák formázásában azon tulajdonságuknak köszönhetően, hogy a hajat könnyen kezelhetővé és formázhatóvá teszik.

A hatvanas évektől napjainkig

A hatvanas években nagy divat volt a szárazsampon – annak ellenére, hogy sokra nem mentek velük. Kizárólag világos hajon voltak alkalmazhatóak, mert befújva szürkés réteget képeztek a hajon. A ma forgalomban lévő szárazsamponok is ugyanezen hatásmechanizmus alapján működnek, de összetételüket azóta továbbfejlesztették. Ennek alapja a szilikát anyag, amely a hajról és a fejbőrről felszívja a felesleges zsírt és faggyút. Manapság már használható szőke, barna vagy fekete hajra egyaránt, és színtelen fajták is kaphatók. Ráadásul extra dússágot, fényt és kellemes illatot is kölcsönöznek a frizurának.

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Olvasson tovább: Így alkalmazzuk helyesen a szárazsampont

A helyes alkalmazás

1. Terítsen a vállára egy törülközőt, és jól fésülje át a haját. pflege-3-klein-ab_2016-10
2. A flakont használat előtt mindig jól rázza fel.
3. A szárazsamponnal egyenletesen fújja be a hajtövet.
4. Hagyja a szárazsampont 2-3 percig hatni a zsíros területeken.
5. Masszírozza a sampont a fejbőrbe.
6. Majd egy hajkefével (a természetes sörtéjűek erre a célra kiválóan alkalmasak) fésülje át alaposan a haját.
7. Aki még tisztább hatást szeretne elérni, szárítsa át még egyszer hajszárítóval a haját.

Tipp: A szárazsampont nem feltétlenül csak zsíros, szennyeződött hajon lehet alkalmazni. Ha például a frissen mosott hajat a hajszárítás után befújjuk, extra dús hatást érhetünk el, ráadásul megakadályozzuk a túl gyors visszazsírosodást.

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés