Menü

Légy olyan édesanya, amilyen lenni szeretnél

Találd meg a stílusodat

Home » Család » Baba-Mama » Légy olyan édesanya, amilyen lenni szeretnél - 05.2020

Ki dönti el, hogy ki a jó anyuka? A nagymama, a nagynéni és a társadalom? Linda Syllaba családi tanácsadó elárulja, hogy miként találhatja meg minden nő a saját  nevelési stílusát.

Egészen a saját édesanyánktól az összes rokonunkon át a barátnőinkig és az ismerőseinkig – alighogy világra jött a gyermek, már ott is vannak ők, akik kéretlenül jó tanácsokkal látják el az újdonsült anyukát. Miért kapnak az anyukák minden oldalról tippeket?

Linda Syllaba: Biztos ismerik a viccet: „Léteznek tökéletes szülők, viszont nekik még nincsenek gyerekeik.” A nevelés témája kapcsán a „jóról” és a „helyesről” alkotott elképzelések sokszor igencsak különbözőek. Mindenki volt már gyerek, sokaknak már van is gyereke, és mindenki legalább betekintést nyer egy család életébe – és mivel mi, emberek nagyon különbözőek vagyunk, mindannyian más elveket tartunk követésre méltónak. Az, hogy egy tanács inkább csak szorongást idéz elő, vagy valóban hasznosnak bizonyul, azon múlik, hogy a segítő szándékú személy milyen érzelmi intelligenciával rendelkezik, és hogy tiszteletben tart-e bizonyos határokat. A történelemben azt látjuk, hogy az emberek nem voltak tekintettel a személyes határokra. Az „engedelmesség kultuszából” jövünk, ahol az egyik embernek hatalma volt a másik felett, és ahol az egyik személy megmondhatta a másiknak, hogy milyen legyen, és mik az ő feladatai. Ahhoz, hogy tudjuk, hol húzódnak a saját határaink, és hogy meg tudjuk védeni azokat, szükségünk van egy másik programra, amit a legjobb, ha már gyermekkorunkban el tudunk sajátítani.

9 LÉPÉS A KEVÉSBÉ STRESSZES ÉLETÉRT

Mi van akkor, ha ezt nem tanultuk meg gyerekkorunkban?

Jobb későn, mint soha. Ez esetben azt ajánlom, hogy mielőbb kezdje el meghúzni a saját határait. A szülőknek erre a képességre legkésőbb akkor egész biztosan szükségük lesz, amikor a gyermeküknél megjelennek az első autonómiatörekvések. Ehhez nézzünk magunkba: ki vagyok én, mit akarok, mire van szükségem, mik az értékeim, hogy akarok élni, és mi fontos számomra?

De hogy tarthatjuk ezzel tanácsadó csapatunkat is kontroll alatt?

Ez csak egészséges elhatárolódással lehetséges: „Érdekesen látod ezt a dolgot. Én úgy fogom csinálni, ahogy azt helyesnek érzem.” Vagy: „Köszönöm szépen, hogy megosztottad velem a tapasztalataidat, gondolkoztam a dolgon, és arra jutottam, hogy én ezt a helyzetet így és így akarom kezelni.” Vagy: „Köszönöm, hogy foglalkozol velünk, és majd szólni fogok neked, ha ihletre lesz szükségem. Kérlek, tartsd tiszteletben a kérésemet, és ne adj nekem kéretlen tanácsokat.” A tartalom legyen világos, a hangsúly pedig határozott. Adott esetben lehet, hogy ezen mondatok megismétlésére is szükség lesz. Aki sértődötten reagál, az rendezze el magában a dolgot. Különösen fiatal édesanyaként fontos, hogy az energiáinkat a megerőltető munkába invesztáljuk, és ne az édesanyánkra pazaroljuk el. Abban az élethelyzetben nincs hely mimózalelkű rokonok számára.

Nemcsak a közvetlen környezetük, hanem a társadalom is előírja a nők számára, hogy mely kritériumoknak kell édesanyaként megfelelniük – mennyi időt töltsenek el a gyerekeikkel, mikor fektessék le őket, mennyi ideig szoptassák őket. Hogy találhatjuk meg ennek ellenére a saját anyai stílusunkat?

A legjobb, ha senkivel se hasonlítgatjuk magunkat össze, és egyszerűen csak nem figyelünk oda arra, amit mások mondanak. Ideális lenne egy szűrő, amit magunkba tudnánk építeni: Hasznos számomra ez az információ? Segítségemre van az adott szituációban? És a legfontosabb kérdés: helyesnek találom? Úgy gondolom, hogy sokszor ez a legnehezebb feladat azok számára, akiknek épp fenekestül felfordult az életük, és emiatt bizonytalanok és általában nagyon kifelé orientáltak. Én csak azt tudom tanácsolni, hogy mielőbb kezdjünk el a saját szükségleteinkre, értékeinkre és meggyőződéseinkre fókuszálni. Mert mégis ki határozza meg azt, hogy mi a jó és mi a helyes? Sok kérdésbe a gyerekeknek is van beleszólási joga: a gyerek, aki nem szeretné, hogy az anyukája tovább szoptassa, leválasztja magát. Egy gyerek, aki nem fáradt, azt nem lehet alvásra kényszeríteni. Figyeljenek oda egymásra, helyezzék előtérbe szűk családjuk szükségleteit, és törekedjenek egy kellemes ritmus kialakítására. Az, hogy ez másoknak tetszik vagy sem, másodrangú.

De mik a határok? Mennyire lehet vagy szabad eltávolodni a normától?

Annak, ami manapság sok családban „normálisnak” számít, semmi köze ahhoz, hogy mi az egészséges, az észszerű vagy a helyes. Ez csak azt jelenti, hogy a legtöbben ily módon kezelnek bizonyos helyzeteket. Ez alapjában véve az élet minden területére igaz. Manapság sokkal több felelősség nyugszik a vállunkon, mint az elődeinkén, akik számára jóval több minden kollektíven szabályozva volt. A világ hihetetlenül gyorsan megváltozott, de senki sem tanította meg nekünk, hogy mennyi felelősséget kell magunkra vállalnunk. A szülők feladata ezzel foglalkozni – önmagukkal és a világgal, amit a gyerekeiknek adnak. A végletek ritkán jók. Az érthetőség minden életkorban irányt mutat. A gyerekek mindig is jól tudtak bánni a különböző emberekkel és szabályokkal, mert ők hihetetlenül alkalmazkodóképesek. Ha más családoknál más szokások uralkodnak, abból megtanulják, hogy sokféle lehetőség létezik.

5 TIPIKUS OK AZ ANYAI BŰNTUDATRA

Sok nő rossz anyának érzi magát, ha nem állandóan a gyermeke szükségleteivel foglalkozik. Ez nem ró rájuk túl nagy terheket?

Dehogynem. Ez nemcsak az édesanyákat terheli le rendkívüli mértékben, hanem a gyerekeket is. Sok félreértés él a köztudatban a  szükségletorientált neveléssel kapcsolatban. Az egyik legnagyobb tévedés az, hogy a gyerekek igényeit kell a középpontba állítani. Ez egyáltalán nem erről szól! Hanem arról, hogy a család minden tagjának a szükségleteit szem előtt tartjuk. Mérlegelünk, priorizálunk, majd pedig mi, szülők eldöntjük, hogy hogy fogunk cselekedni. Ha egy gyerek kezébe kerül az irányítás, az túlságosan is leterheli őt, és irányvesztetté válik. Ez a modern elhanyagolás egy formája, még akkor is, ha a legjobb szándék vezérli.

Egy tulajdonság, amit az édesanyától előszeretettel várnak el: hogy mindig kedves és barátságos legyen. De mi van, ha épp rossz napja van?

A gyerekek előtt senki sem játszhatja meg magát, ők megérzik az ellentmondást a kimondott szó és a testbeszéd között. Ezt az álarcot inkább azok előtt viseljük, akikről úgy gondoljuk, hogy meg kell felelnünk az elvárásaiknak. És amivel kapcsolatban végig kell gondolnunk, hogy valóban szükséges-e. Az őszinteség sok mindenben a segítségünkre van, nem csak a gyerekekkel kapcsolatban. A legtöbb embernek személyiségfejlesztő folyamatot kell elindítania ahhoz, hogy megtalálja a saját valódiságát. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy bárhol és bármikor kiordíthatjuk magunkból a felgyülemlett feszültséget. Rendkívül fontos, hogy megtanuljunk játszani az „érzelmek klaviatúráján”. Aki tud bánni az érzéseivel, az a gyerekeit is jobban tudja támogatni, ha épp stressztűrő képességük fejlesztésén dolgoznak, vagy ha egyszerűen csak át kell verekedniük magukat az érzelmi hullámvölgyeken. Ez senkiből se hiányozhat, aki civilizált társadalomban akar élni, mert annak, ami velünk született, nincs köze a civilizált viselkedéshez. Ezekre a „felszerelésekre” gyakran szükségünk lesz az életünk során.

Mire van még szüksége a gyerekeknek? Ki az ő szemükben a „jó anya”?

A gyerekeknek nincs szükségük se tökéletes, se mindig kedves szülőkre, hanem valódi, elérhető, hús-vér emberekre, akikbe belekapaszkodhatnak – azáltal is, hogy néha-néha megálljt parancsolnak nekik. Egy gyermek számára a saját édesanyja az egyetlen, és őt már születése előtt is szereti. Élete első éveiben ő az ő univerzuma. Egy család életében rengeteg dolognak kell balul elsülnie ahhoz, hogy egy gyermek kiszeressen belőle. És ez fordítva is igaz: az édesanyák számára gyakran komoly kihívást jelent a szeretetteljes gondolatok szeretetteljes tetteké alakítása. Mert aki elégedetlen önmagával, annak természetesen szabad foglalkoznia magával, és szabad fejlesztenie a személyiségét. Ez kemény munka. De saját és professzionális tapasztalatból is mondhatom, hogy megéri! Sok mindent, amit önmagunkról szülőként megtanulhatunk, semmilyen más formában nem tapasztalhatunk meg. Köszönet ezért a gyermekeinknek!

További cikkek az anyaságról:

Vissza az oldal tetejére
ÉrtemTovábbi információk