Active Beauty
7 kérdés, amit fel kell tennünk párunknak

Alapozzuk meg a közös jövőt

7 kérdés, amit fel kell tennünk párunknak

Sosem ismerhetünk meg igazán senkit, 100 százalékig biztosan nem. Ez vonatkozik életünk párjára is. És bár a mondás szerint az ellentétek vonzzák egymást, van pár olyan téma, amiben egy komoly, hosszú távú kapcsolat részeseinek, ha nem is teljesen egyetérteni, de legalább egyfajta kompromisszumra kell törekedniük a sikeres jövő érdekében.

  • Mi a megcsalás?

Bár ez sokak számára egyértelműnek tűnhet, a megcsalás fogalma mégsem olyan univerzális, mint azt gondolnánk. Van, aki már egy érintés vagy egy titok megosztása miatt kiakad, van, akit addig nem érdekel semmi, míg ágyba nem kerülnek az érintettek. Tartsa észben, hogy az ön határai nem feltétlen ugyanott húzódnak, ahol partneréé, így fontos megvitatni a kérdést, hogy senkit se érjen sérülés!

ÍGY LEHET MŰKÖDŐKÉPES A TÁVKAPCSOLAT

  • Szeretnél gyerekeket?

Néhányunknak a gyermekvállalás az élet természetes velejárója: mindig is szerettünk volna, és csak velük tudjuk elképzelni az életünket. Másoknak viszont ez csak egy opció a sok közül, vagy éppen pont egy olyan lehetőség, amelyet semmiképpen nem szeretne választani. Ha nem beszélünk a kérdésről partnerünkkel, mielőtt igazán komolyra fordulnak a dolgok, egy elég kellemetlen meglepetés elé nézhetünk később.

  • Mennyi privát időre, térre van szükséged?

A legnagyobb változás, ami egy komolyra fordult kapcsolatnál ér bennünket, a privát szféránk átalakulása. Hiába törődünk mélyen és szeretjük a másikat, azért nagyon új helyzetet teremt, mikor ő is ott van olyan intim pillanatainkban, amiket eddig egyedül éltünk meg. Beszéljünk hát a témáról őszintén, és tartsuk tiszteletben a másik ember szükségleteit.

  • Mit gondolsz a válásról?

A kérdés legtöbbekben rossz érzéseket hozhat felszínre, és sokan még gondolni sem akarnak ilyen eshetőségre, azonban a témakör boncolgatása komoly betekintést enged párunk gondolataiba. A kár elfogadhatónak tartjuk, akár nem, egy komoly, hosszútávú elköteleződés előtt tudnunk kell, mit gondol a másik a válásról. Egy tiszta, nyugodt szakítás lehetősége már önmagában is nagyban hozzájárulhat a kapcsolat egészségéhez, és az érintettek mentális jólétének fenntartásához.

5 TÉMA, AMIRŐL MINDEN PÁRNAK BESZÉLNIE KÉNE

  • Ki végzi a házimunkát?

Kutatások kimutatták, hogy a sikeres házasság egyik legfontosabb tényezője a házimunka igazságos elosztása . Sajnos sok kapcsolatban csekély jelentőséget tulajdonítanak a kérdésnek, és még ma is a nők végzik a feladatok masszív részét. Ha azonban leülünk beszélni a témáról, és egyenlően felosztjuk a feladatokat, rengeteg jövőbeli időt és veszekedést spórolhatunk meg vele.

  • Van adósságod? Ha igen, mennyi?

Sok fiatal pár visszautasító a témával szemben, és a szerelem megcsonkítását látja benne. Azonban nézzük reálisan a dolgokat: ha együtt szeretnénk leélni az életünket valakivel, az az anyagi háttér összeolvasztását is jeleni. Üljünk le, és beszéljünk róla nyíltan, mivel a bujtatott adósságok szinte mindig lerombolják a kapcsolatot.

30 NAPOS PÁRKAPCSOLATI KIHÍVÁS

  • Megváltozunk a házassággal?

A leggyakoribb válasz természetesen az igen, azonban nem mindegy, hogyan. Mit gondol a párja, miben fognak változni? Felelősségben? Szexuális szokásokban? Nemi szerepekben? Két ember, két különböző háttérrel érkezik, különböző gondolatokkal és előfeltevésekkel rendelkezik a házasságról. Érdemes rákérdezni, hogy a másik fél számára mik is ezek, hiszen bizonyítottan a legnagyobb személyiségbeli változások a házasságkötés után következnek be.