Active Beauty
Így lehet működőképes a távkapcsolat

Így lehet működőképes a távkapcsolat

Régebben a távkapcsolatokat eleve halálra ítélték, és valljuk be, évtizedekkel ezelőtt valóban nem sok esélye volt egy olyan viszonynak, amelyben a felek nagyon messze éltek egymástól. Azonban ma már nem kell három hónapot várunk arra, hogy kézhez kapjuk szerelmünk kézzel írott levelét és nem egy várva várt találkozón döbbenünk rá arra, hogy a vőlegényünk közben már feleségül vett valakit. A XXI. században az e-mailezésnek, a Facebooknak és a videochatnek köszönhetően zökkenőmentesen kapcsolatban lehetünk egy olyan személlyel is, aki több száz kilométerre lakik tőlünk. Persze van néhány alapvető tanács, amelyet nem árt megfogadnunk, ha működőképes távkapcsolatra vágyunk…

Ne akarjunk semmit túlbeszélni!
A távkapcsolat elején hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy percenként fel kell hívnunk a másikat, csak hogy tudassuk vele, minden rendben és még mindig szerelmesek vagyunk belé. Ez azonban teljesen felesleges. Ebben az esetben is igaz a mondás: a kevesebb néha több.

Tisztázzuk az elvárásainkat!
Ha mindkét félnek egyeznek az elvárásai a távkapcsolatot illetően, nem lehet gond. Érdemes hát még a kapcsolat elején tisztázni, kinek milyen elképzelés él a fejében egy ilyen viszonyról.

Lássuk meg a lehetőséget!
Mert bizony a távkapcsolat egy lehetőség, vagyis jobban szólva egy erőpróba. Ha ezt az erőpróbát kiállja a kapcsolatunk, akkor bármit túlélünk együtt.

Töltsünk együtt minőségi időt!
Amikor végre sor kerül egy-egy várva várt randevúra, akkor gondoskodjunk róla, hogy minőségi időt töltünk együtt. Szervezzünk programokat és gyűjtsünk élményeket, amelyekre jó lesz visszaemlékezni a következő találkozóig.

Lepjük meg egymást!
Foglaljunk rep- vagy vonatjegyet, és lepjük meg a párunkat! Ez a legnagyobb ajándék, amit egy távkapcsolatban élő ember kaphat. Ha erre nincs is lehetőségünk túl gyakran, gondoskodjunk más meglepetésekről. Küldjünk csomagot, rendeljünk neki vacsorát… csak hogy tudja, mennyit gondolunk rá.

Fókuszáljunk a célra!
Jó ha tudjuk, mennyi ideig kell még távkapcsolatban élnünk. Ha tudjuk, hogy egy bizonyos dátumig kell csak kibírnunk a külön élést, akkor a visszaszámlálás erőt adhat.

Találjuk fel magunkat!
Legyünk őszinték: néha igen is jó egyedül lenni, és jó, hanem kell senkivel osztozni a fürdőszobán… A szingli barátnőink is örülnek, ha sok időt tudunk velük tölteni és lesz időnk egy egészen új hobbiba is belekezdeni, ha úgy tartja kedvünk!

Írjunk kézzel írott levelet!
Ha ilyen régimódi formában közöljük párunkkal, hogy mennyire szeretjük és már nagyon hiányzik, azzal a lehető legnyomatékosabban fejezzük ki érzelmeinket.

És használjunk ki minden modern lehetőséget!
Ahogy a bevezetőben is írtuk, hálásak lehetünk azért, hogy most élünk távkapcsolatban, nem ötven évvel ezelőtt. Éljünk hát azokkal a lehetőségekkel, amelyek 2017-ben adottak: Skype, Snapchat, iMessage – ezek mind a távkapcsolatunkat szolgálják!

Mentés