Guilty pleasure – Bridgerton nutellával
Flirt-show szerzői film helyett
A „guilty pleasure” fogalma 1860-ban New Yorkban született meg, és akkoriban még a bordélyház látogatást értették alatta. 2023-ra a guilty pleasure-öknek már csekély köze van a piros lámpás negyedekhez, ma már inkább olyan élvezeteket takar a kifejezés, mint a kulináris bűnökben való elmélyülést, vagy a popkulturális ínyencségek, könyvek, filmeket vagy sorozatok habzsolását – amik miatt általában lelkiismeret furdalást is érzünk. Miért is? Miért érezzük cikinek, hogy randevú-showkat nézünk a Netflixen ahelyett, hogy egy művészfilmre ülnénk be a helyi moziba? És miért olyan fontos, hogy ki miként vélekedik erről? Kris Goffin és Florian Cova filozófusok egy kutatásuk eredményeként 2018-ban arra a következtetésre jutottak: a guilty pleasure-ök elsősorban két dologhoz kapcsolódnak – a személyes normáinkhoz és a társadalmi elvárásokhoz. Vegyük mondjuk az olvasmány példáját. Megfigyelted, hogy az otthoni videókonferenciák résztvevői háta mögött milyen tökéletesen megkomponált könyvesszekrények ékeskednek? Természetesen teljesen „véletlenül” sorakoznak egymás mellett a nagy nevek és az irodalmi klasszikusok. Vagy: milyen olvasmányt viszel magaddal a vonatútra, mibe lapozol bele magabiztosan? Egy szaklapba, amiről messziről lerí, hogy minőségi tartalommal van megtöltve, vagy egy színes bulvármagazinba? Nem is kérdés. Azért, hogy másoknak és magunknak is bizonyítsuk, hogy „jó ízléssel” vagyunk megáldva.