Active Beauty
Gyerekjáték a napvédelem

Edukációs pályázat a dm-nél

Gyerekjáték a napvédelem

Miközben igyekszünk a nyári szünetre készített bakancslistánkról mindent kimaxolni, fontos, hogy odafigyeljünk a helyes napvédelemre is. Ez kisgyerekkel különösen nagy kihívás, hiszen állandó odafigyelést igényel a hét legfontosabb napvédelmi tanács betartása. Azonban, ha már gyerekkorban következetesek vagyunk ezen a téren, akkor gyerekjáték lesz a napvédelem.

Napvédelmi pályázat óvodáknak

Idén a dm tizenharmadik alkalommal hirdette meg „Nap gyermekei” pályázatát hazai óvodák számára, hiszen a megfelelő napvédelem elsajátítását nem lehet elég korán elkezdeni. A program keretében olyan óvodák jelentkezését várják, akik azonosulni tudnak a „Nap gyermekei” program célkitűzéseivel, és gondot fordítanak a gyermekek megfelelő napvédelmére.

Az ovisoknak idén óriás társasjátékot kell készíteniük az óvoda udvarán a napvédelem témájában, aminek segítségével játszva tanulhatják meg a helyes napvédelem alapjait! Pályázni az elkészült alkotások közös fotójával lehet, 2023. április 3. és május 14. között a www.dm-egyuttegymasert.hu weboldalon. A pályázat szakmai partnere a Magyar Rákellenes Liga.

Határidők és zsűrizés

Az induló óvodák naptejcsomagban részesülnek a Garnier márka jóvoltából. A pályázati időszak alatt beérkezett pályázatok közül szakmai zsűri választja ki június elején az 1 db fődíj nyertest, akinek díja, 2 millió forint értékű játszóudvar felújítás látványos és kreatív játékokkal, amelyek funkcionális árnyékolástechnikai megoldásokat is tartalmaznak. Az első 100 beküldő óvodai csoport egyedi, 2 db STABILO® woody 3 in 1 színes ceruza készletet kap a STABILO jóvoltából. A csomag tartalma: 1 db 10 színből álló STABILO woody 3 in 1 sokoldalú színes ceruza készlet és 1 db 6 színből álló STABILO woody 3 in 1 DUO sokoldalú színes ceruza készlet.
A pályázat eredményéről várhatóan június első felében tájékoztatják az indulókat, a naptejeket pedig legkésőbb június végére el is juttatják minden pályázó óvoda részére.

A pályaművekre 2023. május 15. és június 4. között bárki szavazhat. Az első 10 legtöbb szavazatott kapott pályázó csoport közönségdíjban részesül: értékes játék-ajándékcsomagot kap a Játéksziget jóvoltából.
 
Előző évben rekord mennyiségű, közel 900 pályamunka érkezett. Az elmúlt tizenkét év során rengeteg óvoda életének lehetett a része, ezáltal több ezer gyermek ismerkedik meg a helyes napvédelem alapjaival. Tavaly több, mint 65.000 kisgyermek vett részt a pályázaton, ami azt jelenti, hogy közel minden ötödik ovis megtanulta a helyes napvédelem alapjait.

A program részeként UV roadshow keretében évek óta járja a dm országszerte a népszerű strandokat, hogy játékos feladatokon keresztül, ingyenes naptejet biztosítva közelebb hozzák a legkisebbekhez és a nagyobbakhoz is a napvédelmet.

Hét alapszabály, amivel gondtalan lehet a nyár!

  • Válasszunk megfelelő ruházatot! - Igyekezzünk mindig óvni bőrünket a direkt napfénytől. Viseljünk hosszú ujjú, lenge anyagból készült fehér ruhát, kendőt.
  • Használjunk napvédő szereket! - Használjunk fényvédő szereket. Mivel a gyermekek bőre kevésbé ellenálló és másfajta gondoskodást igényel, így magas faktorszámú (legalább 50+) napvédő krém használata az ajánlott. Az UV-filternek legalább 20 percre van szüksége, hogy a hatását tökéletesen kifejtse, így jobb, ha már otthon vagy az öltözőben bekenjük magunkat. Másfél óránként ajánlott az újra krémezés, és azt is jó tudni, hogy pl. a sós víz akár teljesen leoldhatja a bőrt védő filmréteget.
  • Védjük a szemünket is! - A káros UV-sugarak kiszűrése érdekében viseljünk megfelelő UV-szűrős szemüveget, napszemüveget, amely az oldalról érkező sugarakat is kellően szűri.
  • Kerüljük a tűző napot! - 11 és 16 óra között próbáljunk minél kevesebbet tartózkodni közvetlenül a napon.
  • Gondoskodjunk a folyadékpótlásról! - Igyunk elegendő vizet a napon tartózkodás előtt, alatt és után is.
  • Árnyékban is ügyeljünk a leégésre! - Fontos, hogy a tűző nap elől árnyékba vonuljunk, de tudnunk kell, hogy árnyékban is leéghetünk, így itt is érdemes napvédő krémet használni.
  • Előzzük meg a melanomát! - A melanoma megelőzésének fontos része a rendszeres önvizsgálat, az anyajegyek szemmel tartása és a rendszeres szűrővizsgálatok (egyéni rizikótól függő gyakorisággal).