Vár a dm Gyereknap a Vasúttörténeti Parkban!
Május utolsó hétvégéjén újra várja a családokat a dm Gyereknap a Vasúttörténeti Parkban. Nincs is jobb ajándék ilyenkor, mint a közös élmény, amelyet még sokáig emlegethet a család apraja-nagyja!
Vonatimádóknak szinte kötelező program ellátogatni a Vasúttörténeti Parkba május 25-26-án, ráadásul színes programkavalkád is jár majd a vonatos élmények mellé.
A színpadon a gyerekek kedvenc előadói váltják egymást, ott lesz az Apacuka zenekar, Farkasházi Réka és a Tintanyúl, Kovácsovics Fruzsina, Kalap Jakab, mindeközben tucatnyi helyszínen lehet bekapcsolódni az élményprogramokba.
A dm helyszínein kiderül, mennyire vannak otthon a családok a napvédelem témájában, meg lehet kóstolni a dmBio finomságait, ezen kívül jelen lesz a dm Szépségbusza, ahol sminkeléssel, hajfonással és körömlakkozással lepik meg az érdeklődőket. A női egészség témakör a dm számára kiemelt terület, a kétnapos rendezvényen Egészségbusszal és szűrési lehetőségekkel is várják a közönséget.
Az egészséges és fenntartható táplálkozás is kiemelt fókusza a drogériának, így ezen a hétvégén elhozzák a látogatóknak a Felelős Gasztrohős Alapítvány játékait is, amelyek az élelmiszerek és a fenntarthatóság kapcsolatával ismertetik meg a gyerekeket és felnőtteket. Az egészséges táplálkozás jegyében a Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége tanácsadással lesz jelen, továbbá kiderül, mit ajánlott a tányérunkra pakolni, ebben az Okostányér projekt játékos ötletei lesznek a segítségünkre.
Az egészen kicsik a dm-es baba-mama birodalomban merülhetnek el a játékokban, míg a nagyobbaknak agytekervényeket megmozgató logikai játékokkal, ördöglakatokkal és társasokkal is készülnek.
A park területén mindkét nap kézműves foglalkozások, ügyességi és közlekedésismereti játékok várják a gyerekeket, civil szervezetek programjaival is lesz lehetőség találkozni, de vonatok szerelmesei is megtalálják számításukat: egész nap üzemel a kisvasút, de régi korok mozdonyaival is testközelből ismerkedhetnek meg a gyerekek, ki lehet próbálni a fordítókorongot és a kézi hajtányozást is.
A rendezvényre jegyeket online a Vasúttörténeti Park weboldalán keresztül lehet vásárolni elővételben kedvezményesen, illetve a helyszínen a rendezvény napján. A gyermekek számára a belépés ingyenes.
További információk a rendezvényről: DM GYERMEKNAP | Magyar Vasúttörténeti Park (vasuttortenetipark.hu)

dm élmények – szépség és egészség fókusszal!

Minden, ami vonat – testközelből lehet ismerkedni a járművekkel