Menü

Újra és újra talpra állni

Újraindítás!

Home » Életmód » Psziché » Újra és újra talpra állni - 07.2020

Az élet néha valóban nem könnyű. Ám a nehéz idők után sokaknak sikerül felül­ emelkedniük önmagukon, és újra bátran, megerősödve haladni tovább az úton.

Az életünk rendben van. A kapcsolatunk jó, ahogy a munkánk is, az új saját otthonunk pedig maga az álom. Egy panaszunk se lehet – amíg egyszer csak hirtelen minden megváltozik. Egy baleset, egy felmondás, egy hozzátartozónk elvesztése vagy előre nem látható események – mint a koronavírus-járvány – következményei egyik pillanatról a másikra kibillenthetnek minket az egyensúlyunkból. Bizonytalanság, aggodalmak és félelmek lépnek a pozitív életszemlélet és az életöröm helyébe. Ami egykoron olyan jó érzéssel töltött el minket, az ma már nem több a boldogabb napok emlékénél.

Ezek után újra visszatalálni önmagunkhoz, a nehézségekre kihívásként tekinteni, valamint a krízisek által fejlődni – sokkal könnyebb mondani, mint megtenni. Hogy lehetünk erre képesek, amikor kicsúszott a talaj a lábunk alól, és nem tudjuk már a régi életünket élni? Miből meríthetünk erőt és bátorságot a kihívásokkal teli időkben, hogy sikerülhet újra pozitívan a jövőbe tekinteni, valamint magunkat és magunkkal együtt másokat is „a partra húzni”?

TELJES FLOW-BAN

Az elveszett világ mögött épül egy új

A rossz hír: erre nincs általános gyógyír. „Mi mindannyian többé-kevésbé a megszokásaink rabjai vagyunk strukturált napi rutinokkal és viselkedési módokkal. A napjaink rendjét felborító hirtelen változásokat stresszként élhetjük meg, és bénítóan hathatnak ránk. Ezt a helyzetet azonban mindenki máshogy kezeli” – mondja Matthias Reichert fejlesztési tanácsadó. A bécsi Goetheanistische Studienstätte vezetője az elmúlt évtizedekben sok embernek segített kilábalni életük nehéz időszakából. Azt figyelte meg, hogy a rossz hír a legtöbb érintettet az első pillanatban jóformán lesokkolja. „Az új szituációt lelkileg és érzelmileg nem tudják az adott pillanatban felfogni és feldolgozni. Mert azon általában már nem lehet változtatni, és teljes mértékben ki vagyunk neki szolgáltatva, valamint nem látunk rá sem megoldást, sem pedig észszerű kiutat belőle.”

A jó hír: azért, mert valami nem látható, az még nem jelenti azt, hogy nincs is ott. Ha egy világ összeomlik, egész biztosan képződik mögötte egy másik. Mint a kígyó előtt álló nyuszi, krízishelyzetekben mi is kizárólag a problémára, és nem a megoldásra fókuszálunk. „Igyekeznünk kell tehát megváltoztatni a látószögünket, valamint meg kell próbálnunk a szituáció passzív elviselőjéből aktív cselekvővé válni” – mondja Reichert. Tehát a fejünket lépésről lépésre pozitív gondolatokkal kell megtölteni, és szépen lassan meg kell szabadulnunk a kezdeti depressziótól. Ehhez a félelem legyőzése, a bizalom felépítése, új motivációk megtalálása, a pozitív életszemlélet visszanyerése és a feldúlt lelki világunk egyensúlyba hozatala is hozzá tartozik.

Bízzunk a szellemünk, lelkünk és a testünk erejében. Erre az erőre azonban szert kell tenni, és azt aktívan támogatni kell Sheryl Sandberg szerint. A Facebook operatív igazgatója öt évvel ezelőtt váratlanul elveszítette a férjét, David Goldberget, és hirtelen „a nagy semmiben, a hatalmas ürességben találta magát, ami megtöltötte a szívét és a tüdejét, és ami nem hagyta lélegezni, gondolkodni”, ahogy a két évvel később megjelent könyvében írta. Férje halála után hetekig a teljes kétségbeesés, összeomlás határán volt, és attól félt, hogy ő és a gyerekei már sose lehetnek boldogok, meséli a menedzserhölgy. A gyász átszőtte a mindennapjait.

INTERJÚ A BOLDOGSÁG SZAKÉRTŐJÉVEL

A borús időkben is vannak derűs pillanatok

Csak lépésről lépésre sikerült kihúznia magát a „semmiből”, és tudta megtölteni az „ürességet” új tartalommal. Ebben segítségére volt az amerikai pszichológus és egyetemi professzor, Adam Grant, aki meggyőzte őt arról, hogy az emberek saját gondolataik és cselekedeteik révén képesek befolyásolni azt, hogy milyen hatást gyakorolnak rájuk életük sorscsapásai.

Ehhez Sandbergnek három döntő jelentőségű körülményt kellett tudatosítania önmagában. Először is: ami történt, az nem az ő hibája. „Korábban komoly szemrehányásokat tettem magamnak azért, mert a férjemet nem kényszerítettem arra, hogy egészségesebben éljen – írja Sandberg. – De aztán tudatosult bennem, hogy mivel még az orvosok sem jöttek rá, hogy szívbetegségben szenved, én gazdasági szakemberként még kevésbé tudtam volna ezt diagnosztizálni, és megakadályozni a halálát.”

Másodszor: még a nehéz életszakaszokban is vannak „nem olyan borzasztó” pillanatok. Hogy erről magát is meggyőzze, Sheryl Sandberg minden este feljegyzett három jó pillanatot, melyeket a nap folyamán élt át, és amikért hálás volt. Ezenkívül újra elkezdett dolgozni, a gyerekeivel programokat szervezni, és a harmadik körülményt tudatosítani magában: egyszer majd jobban fogja érezni magát. „Kezdetben elnyomtam magamban a veszteséget, vissza akartam kapni Dave-et. Viszont egyszer csak rájöttem, hogy ez nem lehetséges – az A opciót tehát ki kellett húzni. Elkezdtem tehát arra koncentrálni, hogy a lehető legtöbbet hozzam ki a B opcióból, magam mögött hagyjam a tragédiát, és a lehető legjobbá tegyem a hátralévő életemet.” Ennek megfelelően a könyve a „B terv” címet kapta.

Segít, ha támaszkodhatunk valakire

Sheryl Sandbergnek Adam Grant pszichológus (aki a könyv társszerzője is) nagyon sokat segített. Viszont más helyzetekben is rendkívül sokat jelent, ha támaszkodhatunk valakire. Már néhány bátorító, jókedvre derítő szó, a segítségünk felajánlása és támogató cselekedet is rengeteget számít. A másokkal való beszélgetés során ezenkívül új perspektívákat és megoldásokat is megláthatunk. Ez segít abban, hogy leküzdjük a félelmeinket, új reményt találjunk, újra bizakodóvá és bátorrá váljunk. Ha segíteni szeretnénk, fontos, hogy aktívan foglalkozzunk a lelki támaszra szorulóval, szólítsuk meg, beszélgessünk vele, és ne csak a „jelentkezz, ha valamire szükséged van” mondattal búcsúzzunk el tőle, mondja Matthias Reichert.

Jó, ha a beszélgetőpartner sok időt tud szánni a másikra, és minél gyakrabban felkeresi őt. „Az egyszeri alkalom ebben az esetben nem elég – mondja Reichert. – Az ilyen beszélgetéseknek csak akkor van értelme, ha a segítő hajlandó heteken át mindennap ellátogatni a lelki traumában szenvedőhöz.” A legjobb, ha ezeknek az időpontját előre megbeszéljük, mert a nagy sorscsapások után különösen fontos, hogy a napok újra struktúrát kapjanak, és így hamarabb újra beállnak a „mindennapok”.

A következő lépésként igyekeznünk kell a mindennapoknak új formát adni. Az akaratnak, hogy a mély gödörből kihúzzuk magunkat, motivációvá kell válnia – valamint igyekeznünk kell egy új életútra rálelni. Ebben sokszor segít az, ha egy egészen új területre merészkedünk, például elkezdünk megtanulni játszani egy új hangszeren, verseket írni, festeni vagy jógaórákra járni. „Sok ember a médiától, az alkoholtól és ezekhez hasonlóktól várja, hogy eltereljék a figyelmét – mondja Matthias Reichert –, és ezek általában el is terelik, de a trauma megmarad. Aki ezzel szemben belekezd valami újba, az azzal elindítja az elengedés folyamatát. Ez a mindennapokban hihetetlenül sok erőt ad, és fontos alapköve annak a hídnak, ami a jövőbe vezet.”

Visszaesésekkel számolni kell, ám mégis haladunk előre

Fontos, hogy féken tartsuk a saját perfekcionizmusunkat. Az írás kapcsán ne az legyen a célunk, hogy hamarosan kiadjuk a saját kötetünket, és ne azért festegessünk, hogy kiállítást nyissunk az alkotásainkból. „A lényeg az, hogy a figyelmünket az új tevékenységre összpontosítsuk – mondja Reichert –, alkossunk valamit, fejlesszük a saját tudásunkat és önbizalmat nyerjünk.” A rituálék biztonságot adnak, az önbizalom pedig pozitív hatással van a kedélyállapotra. „Álljunk fel, igazítsuk meg a koronát, és menjünk tovább”– ami nagyon egyszerűen hangzik, a valóságban viszont sok erő és energia szükségeltetik hozzá. De a visszaesések is hozzátartoznak ehhez az időszakhoz.

Ha rossz hírt kapunk, vagy krízishelyzet adódik, és aggódva nézünk a jövőbe, akkor a növekvő önbizalmunk által termelődő dopamin boldogsághormon kinyitja agyunk szinapszisait: újra bizakodva tekintünk a jövőbe, kíváncsivá válunk, új bátorságra lelünk, vízióink lesznek, és pozitívan gondolunk a holnapra. Ugyan a világ, ahogy azt addig ismertük, nem létezik már. De mögötte valóban képződik egy új – és most arra kell koncentrálnunk, hogy azt az elképzeléseink szerint formáljuk és alakítsuk.

Vissza az oldal tetejére
ÉrtemTovábbi információk