Active Beauty
Szobatisztaság 6 lépésben

Így szokjatok le a pelusról

Szobatisztaság 6 lépésben

Azt elérni, hogy a kisgyerekünk szobatiszta legyen, nem könnyű feladat. Rengeteg türelem és megértés szükséges hozzá. Azonban minden fáradtságot megér az az örömteli pillanatok, amikor sikerül neki. Cikkünkben eláruljuk, milyen lépéseken át vezet az út idáig.

#1 lépés: Magyarázzuk el, hogyan működik a WC

A gyerekek nagyon kíváncsiak, így mindent szeretnek tudni, és rengeteget tanulnak puszta megfigyeléssel. Ezt a kíváncsiságot nyugodtan használjuk ki, és mutassuk meg nekik, hogy mi történik például a pelenkával. Fogjuk meg a piszkos pelust, a tartalmát először dobjuk a bilibe, innen öntsük a WC-be, majd azt húzzuk le. Mindeközben magyarázzuk el a gyermekünknek, hogy mi történik az egyes lépések során, így sokkal könnyebben fogja megérteni, hogy miért jobb, ha a bilibe végzi el a dolgát.

FELKÉSZÜLÉS AZ ÖNÁLLÓ ÉTKEZÉSRE

#2 lépés: Tudatosság

Mivel a legtöbb gyerek sokkal nehezebben szokik rá az éjszakai szobatisztaságra, mint a nappalira, így inkább napközben próbálkozzunk ezzel. Ehhez nappal hagyjuk pár órán át pelenka nélkül mászkálni. Figyeljük meg, hogy mit csinál, mielőtt pisil vagy kakil, így egy idő után már a tartásából vagy bizonyos mozdulataiból tudni fogjuk, hogy készül valamire. Ha észrevesszük ezeket a jeleket, akkor időben meg tudjuk kérdezni tőle, hogy bilire kell-e mennie, ezáltal a bilizés egy tudatos, nem pedig véletlenszerű dolog lesz.

#3 – Rutin kialakítása

Mielőtt magától elkezdi használni a bilit, hozzá kell szoknia ahhoz az érzéshez. Ennek legegyszerűbb módja, ha naponta egyszer vagy kétszer ráültetjük, méghozzá mindig ugyanabban az időpontban, például felkelés és evés után. Akkor sincs baj, ha épp nem kell neki, de mindenféleképp dicsérjük meg, amiért megpróbálta. Ezáltal megszokja azt, hogy bilire kell ülnie. A rutinnal pedig megnő annak az esélye, hogy valóban sikerül is jó helyen elvégeznie a dolgát.

#4 – Önállóság támogatása

Amint megszokta a gyerekünk a bilit, már ne ültessük rá csakúgy, inkább arra bíztassuk, hogy szóljon, ha készülőben van valami. Ilyenkor kísérjük el a bilihez, viszont csak végső esetben segítsünk neki: engedjük, hogy egyedül vegye le a nadrágot, illetve egyedül használja a WC-papírt. Ha végzett, akkor pedig az öltözéssel és a kézmosással is próbálkozzon meg egyedül.

5 TIPP, HOGYAN TANÍTSUK MEG ORROT FÚJNI A GYEREKET

#5 – Dicséret fontossága

Minden egyes bilizés egy óriási siker, még abban az esetben is, ha épp nem jön semmi. Épp ezért mindig dicsérjük és bíztassuk a gyerekünket, így mindig valami pozitívval fogja összekötni.

#6 – Az apró balesetek kezelése

A bilire való szoktatás elején gyakran történhetnek apró balesetek, amikor például mellé megy valami, de ez teljesen normális és egyáltalán nem baj. Gyermekünk ekkor még csak tanulja ennek a mentetét, ezért mindig maradjunk türelmesek, és ne szidjuk le. Akkor is legyünk megértőek, ha visszalépést tapasztalunk, esetleg egyik pillanatról a másikra teljesen elutasítja a bilit. Mindig motiváljuk és bíztassuk a gyerekünket, hogy pozitív élményekkel kösse össze a bilizést.