Active Beauty
7 pszichológiai trükk a vonzóbb külsőért

A szépség belülről fakad

7 pszichológiai trükk a vonzóbb külsőért

Amennyiben párt keresünk, akkor a környezetünk rendre számos tippel és trükkel lát el minket, hogyan legyünk attraktívabbak a másik nem szemében. Lássuk, hogy a pszichológia szerint melyek azok a tényezők, melyek valóban vonzóbbá tesznek minket.

1. Közelség

A két ember közti vonzalom egyik fő tényezője a közelség. Egy Massachusettsben végzett kutatás során a szakemberek azt vizsgálták, hogy milyen hatással van az egyetemisták kapcsolataira az, hogy milyen messze laknak egymástól, vagy hogy milyen közel ülnek egymáshoz az órákon. Az eredmény azt mutatta, hogy azok, akik egymás közelében ültek vagy éltek, sokkal nagyobb eséllyel lettek barátok, netán szerelmesek. Ez a tény nem csak azzal magyarázható, hogy ők könnyebben kezdeményeztek egymással például egy beszélgetést, hanem azzal is, hogy azok, akiket állandóan látunk, sokkal vonzóbbak számunkra. Ez persze nem jelenti azt, hogy egy számunkra ellenszenves személy egy idő után szimpatikussá válik, csak azért mert minden nap találkozunk vele.

2. Hasonlóság

Egyértelműen kijelenthetjük, hogy azokat a személyeket jobban kedveljük, akik olyanok, mint mi, vagy netán mi rájuk szeretnénk hasonlítani. Amennyiben hasonló az értékrendünk, a személyiségünk, a hobbink, akkor sokkal nagyobb annak az esélye, hogy akár szerelembe is essünk. Ez a hasonlóság a kinézetünk esetén is érvényes. Megfigyelések szerint például egy szemüveges előbb ül le egy szintén szemüveges személy mellé, de ez ugyanúgy igaz a hasonló öltözködési stílusok és frizurák esetében.

3. Mosoly

Egy 2011-ben végzett amerikai kutatás során kiderült, hogy a férfiak számára az egyik legvonzóbb női arckifejezés a mosoly, amit nem csak jókedvvel és kedvességgel kötnek össze, hanem nőiességgel is. Minél természetesebb és őszintébb a mosolyunk, annál vonzóbbak vagyunk a másik nem számára.

A BELÜLRŐL JÖVŐ NYUGTALANSÁG

4. Bólogatás

Amennyiben beszélgetés közben kedvesen bólogatunk, akkor rögtön 40 százalékkal vonzóbbak leszünk. Ezt a tényt egy japán kutatás hozta ki, mely során kiderült, hogy ténylegesen szimpatikusabbak és vonzóbbak azok a személyek, akik gyakran bólogatnak, ugyanis közvetlenebbnek tűnnek.

5. Érintés

A pozitív testbeszéd vonzóbbá tesz minket. Flörtölés esetén épp ezért tud csodát művelni egy apró érintés, hiszen ezzel azt jelezzük a másik félnek, hogy jól érezzük magunkat a társaságában, és nem zavar minket a közelsége.

6. Halo-effektus

A Halo-effektus, azaz holdudvarhatás egy olyan kognitív torzítás, amely során egy személy, tárgy vagy dolog benyomása befolyással van a vele kapcsolatos érzéseinkre, tehát a dologról alkotott teljes ítéletünkre. Ha például a nagyon toleráns „A” személy szimpatizál a „B” személlyel, akkor róla automatikusan azt gondolja, hogy B szintén toleráns, anélkül, hogy ezt bizonyítani tudná.

INTERJÚ JAKABOS ZSUZSANNA ÚSZÓVAL

7. Azt kedveljük, aki minket is kedvel

Már annak puszta tudata, hogy valaki érdeklődik irántunk és kedvel minket, azt eredményezi, hogy ez a szimpátia visszafele is érvényes. Egy kutatás során kiderült, hogy a folyamatos szemkontaktus, a figyelmes hallgatás és a közelebb hajolás következtében sokkal vonzóbbnak találjuk a másik felet. Ez még akkor is igaz, ha bizonyos dolgokban különbözik a két személy véleménye.