Active Beauty
Így neveljünk bátor gyereket

Hódítsák meg a világot

Így neveljünk bátor gyereket

Gyermekünk az élete során rengetegszer fog olyan szituációkba keveredni, melyek ismeretlenek számára, esetleg félelemmel töltik el. Épp ezért nagyon fontos, hogy már korán megtanítsuk neki, hogyan lehet magabiztosabb, illetve bátrabb a számára bizonytalan helyzetekben. Ebben az alábbi tippek segíthetnek.

  1. tipp: Legyünk a példaképe!

Az összes tipp közül ez talán az egyik legfontosabb: legyünk gyermekünk példaképe! Nagyon sok kisgyerek fél hibázni, így rendkívül fontos, hogy minél előbb tudassuk vele, hogy nem történik semmi, ha valamit elront, sőt, még tanulhat is belőle. Azt is magyarázzuk el neki, hogy a félelemmel sincs semmi baj, hiszen mindenki fél valamitől, még mi, szülők is. Nem kell nagy dolgokra gondolni, hanem hétköznapi kihívásokra, melyek leküzdésében rengeteget segíthetünk a gyermekünknek. A sok sikerélmény hatására pedig egyre magabiztosabb és bátrabb lesz.

  1. tipp: Beszéljünk az érzelmeinkről!

Sokkal magabiztosabb lesz a gyerekünk, ha hagyjuk, hogy beszéljen az érzelmeiről és tudatjuk vele, hogy számunkra fontosak az emóciói. Azt is mondjuk el neki, hogy az érzelmek összefüggésben állnak a gondolatainkkal, és a pozitív gondolatok pozitív érzésekhez vezetnek.

RAGYOGÓ DIY ÖTLETEK GLITTERREL

  1. tipp: Dicsérjük!

Ha gyermekünk valamit megcsinált, akkor sose felejtsük el megdicsérni. Még akkor is ismerjük el a fáradozásait, ha a végeredmény nem sikerült olyan jóra. Rendkívül fontos, hogy tudja, nem csak a cél számít, hiszen az sokkal lényegesebb, hogy mindent beleadott. Ezen felül érdemes arra is odafigyelnünk, hogy többször dicsérjük meg azért, amilyen ő maga, és ne csak a tetteiért, cselekedeteiért. Ellenkező esetben ugyanis lehet, hogy a későbbiekben rettegni fog a kudarcoktól. Ha a gyerekünk a dicséretet összeköti a jót tettekkel, akkor mindig félni fog attól, hogy csalódást okoz.

  1. tipp: Bátorítsuk új dolgok kipróbálására!

Iskolaváltás előtt áll a gyermekünk, vagy épp egy új sportegyesületbe készül? Ezek mindegyike nagyon izgalmas és egyben ijesztő is, emiatt olyan fontos, hogy bátorítsuk a gyerekünket, és tekintsen bizalommal a jövőbe. Mondjuk el neki, hogy a változás egy teljesen normális dolog. Üljünk le és beszéljük át, hogy milyen jó dolgok történhetnek vele, és biztosítsuk afelől, hogy mi mindig ott leszünk mellette, sosem hagyjuk egyedül, mindig segítünk neki, ha szüksége van ránk. Mindemellett fontos, hogy legyenek saját élményei, nem az eredmény számít, hanem az, hogy ő maga csinálta egyedül.

HELYTEREMTÉS

  1. tipp: Merjünk nemet mondani!

Sok gyereknek, illetve felnőttnek nehezére esik nemet mondani. Az egy rendkívül lényeges jellemvonás, ha elég bátrak vagyunk ahhoz, hogy meglegyen a saját véleményünk, amiért ki is merünk állni. Az emberek az igent mondókat előbb kedvelik meg, hiszen nem kerülnek velük konfliktushelyzetbe. A nemet mondók viszont többet foglalkoznak azzal, ami fontos számukra, továbbá nehezebb őket befolyásolni. Az önbizalom ugyanis azt is jelenti, hogy tudatában vagyunk a saját vágyainknak és képességeinknek.

  1. tipp: Gyakoroljuk a magabiztos fellépést!

A testtartásunk és a járásunk sok mindent elárul az önbizalmunkról. Az iskolában, amikor gyerekünk például felel vagy kiselőadást tart, nagyon lényeges a testtartása, emiatt ezt érdemes vele gyakorolni, akár a tükör előtt is. Mutassuk meg neki, hogyan lesz magabiztos a fellépése. Álljon egyenesen, a vállait húzza hátra, emelje fel a fejét, nézzen előre és létesítsen szemkontaktust.