Menü

Testőr, másodállással

Ami nélkül nem nyár a nyár

Home » Szépség » Szépségápolás » Testőr, másodállással - 07.2019

A napvédő krém elsődleges feladata, hogy védje bőrünket az UV-sugaraktól. Ha viszont emellett még fel is frissít, és a környezeti hatásokkal szemben is védelmet nyújt, akkor egész biztosan nem felejtjük el többé bekrémezni magunkat vele.

Sima ügy

Aki épp a medence partján sütkérezik, és élvezi a nap sugarainak simogatását, az nagy valószínűséggel nem aggodalmaskodik előre a homlokán megjelenő ráncok miatt. Pedig ezek megjelenéséért sokszor a napsugarak a felelősek. Az UV-A-sugarak egészen a bőr legmélyebb rétegéig is képesek hatolni, ahol pedig károsíthatják annak szerkezetét; ezért felelősek többek között ezek a sugarak is a fény okozta bőröregedésért.

Ahhoz, hogy meg tudjuk védeni magunkat a sugárzástól, nemcsak nyáron, hanem tulajdonképpen egész évben óvnunk kellene magunkat a naptól. Hiszen az UV-A-sugarak az ablaküvegen és a felhőkön is áthatolnak. Ezért ajánlatos a smink alá mindig egy réteg napvédő krémet is felvinnünk, vagy legalább olyan krémeket és arcbőrápoló szereket használnunk, melyek fényvédő tulajdonsággal is rendelkeznek. Naponta használva egy napvédő krém sokkal hatékonyabban véd a ráncosodástól, mint a legtöbb öregedésgátló termék. Ideális kombinációt kínálnak azok a napvédő szerek, melyek anti-age ápolást is nyújtanak. Az olyan hozzáadott összetevők, mint a hialuronsav vagy
a Q10, ápolják a bőrt, miközben a naptól is védik azt.

Anti-pollution védelem

A finompor, a kipufogógáz és társaik is nyomokat hagyhatnak a bőrön. Azokat az embereket különös mértékben érinti ez a probléma, akik egyébként is érzékeny bőrrel és legyengült immunrendszerrel rendelkeznek. A bőr különbözőképp reagál a különféle környezeti hatásokra. Ezek akár aknét, kipirosodást vagy irritációt is okozhatnak. Ha a bőr hosszú időn keresztül ki van téve ezeknek a hatásoknak, az idő előtti ráncosodáshoz és pigmentációs problémákhoz is vezethet. Sok levegőben található részecske olyan apró, hogy nemcsak a bőrfelszínre tapadnak rá, hanem sajnálatosan a bőr alsóbb rétegeibe is le tudnak hatolni, és többek között a feszesítő kollagén lebomlásának felgyorsulását is előidézhetik.

Ez ellen védelmet az úgynevezett anti-pollution termékek nyújthatnak. Ezek megvédik a bőrt a környezeti hatásoktól, például krém formájában, vagy megszabadítanak tőlük, mondjuk arcmaszkként. Ezenfelül érdemes heti 1-2 alkalommal egy peelinget is felvinnünk. Mivel a bőrön megjelenő fénykárokra a finompor kifejezetten rossz hatással van, az arcon használható, anti-pollution hatással rendelkező napfényvédőket is piacra dobtak már. Ezeket naponta használva megvédhetjük bőrünket a mindennapokban őt érő környezeti hatásoktól.

Gyorsan lebarnítva

Van, hogy gyorsan szeretnénk szert tenni nyárias bőrszínre. Elsősorban a türelmetlenebbek nyúlnak önbarnító termékek után, mások pedig barnulást segítő összetevőket tartalmazó napfényvédő krémekkel kívánják elérni ezt a hatást. Sok termék a melitan nevű peptidet tartalmazza, amely a bőr saját, barnulásért felelős pigmentjeinek – a melaninnak – a termelődését serkenti, és támogatja a természetes barnulási folyamatot. De fontos ügyelnünk arra is, hogy a megfelelő faktorszámú terméket válasszuk, a napfürdőzés hosszúságát pedig ehhez igazítsuk.

NAPDVÉDELEM 1×1

Egy nap a medencénél

Aki egész nap a medence vagy a tenger partján sütkérezik, annak idővel valószínűleg meglehetősen melege lesz. A kellemetlen izzadás mellett a forróság és a nap rosszat tesz a szervezetnek is. Ráadásul a napszúrás veszélye is fenyeget. Ezt elkerülendő érdemes a déli órákban az árnyékban maradni és egy fejfedőt viselni. Ha lehet, a hideg italok és nehéz ételek fogyasztását is kerüljük ilyenkor, mert azok emésztése a szervezetet csak még jobban igénybe veszi. És akármilyen csábító ötletnek is tűnik fejest ugrani a hűsítő habokba, a felhevült test és a jéghideg víz kombinációja rendkívül nagy veszélyeket rejt magában, akár a vérkeringésünk is összeomolhat egy ilyen akciótól. Jobban tesszük, ha inkább időről időre egy hűsítő hatású napfényvédővel gondoskodunk a felfrissülésről, így a szükséges utánakrémezéssel automatikusan a közérzetünk is javulni fog. Az extra frissességlöketért a spray-t napozás előtt tegyük rövid időre a hűtőszekrénybe.

Természetes védelem

A napvédelemről natúrkozmetikumok használatával is gondoskodhatunk. Ezeket az ásványi napfényvédő termékeket általában minden bőrtípus jól tolerálja, ezért érzékeny bőrűek is használhatják őket. A natúrkozmetikai termékek ezenkívül mentesek a szintetikus adalékoktól is, és kémiai fényvédő szűrő nélkül is elérik céljukat. Sok természetes fényvédő termék értékes, természetes olajokat is tartalmaz, melyek ápolják a bőrt és megvédik a kiszáradástól. Egy további pluszpont elsősorban a türelmetlenebbek vagy a kalandvágyó kicsik számára, hogy az ásványi napfényvédők a bekrémezés után azonnal védelmet nyújtanak a káros sugárzással szemben.

A kémiai fényvédő szűrők a bőrben felszívódva fejtik ki hatásukat. A természetes, kémiai anyagoktól mentes szűrők ezzel szemben kizárólag fizikai védelmet nyújtanak. A finomra őrölt ásványi pigmentek védőpajzsként vonják be a bőrt, és tükörként verik vissza a napfényben található sugarakat. Mivel a pigmentek nem hatolnak be a bőrbe (csak beborítják azt), ezért csak világosabb színűvé válik tőlük a bőr. Aki viszont alaposan elkeni és bemasszírozza az ásványi napfényvédő krémet, az az optikai eredménnyel mégiscsak elégedett lesz.

3 ZSENIÁLIS NYÁRI DIY TIPP

Foltmentesen

A pigmentfoltok a melanin túltermelődésének hatására keletkeznek: e pigment a bőrünk, a hajunk és a szemeink színéért felelős, és védeni hivatott a bőrt a káros UV-sugárzástól is. Ennek termelődésére elsősorban a napfény és az egyéni adottságok vannak hatással. A hormonok ugyancsak szerepet játszanak benne, így például a terhesség vagy a fogamzásgátló tabletták szedése, az öregedési folyamat, valamint a bőr sérülései is állhatnak a túltermelődés hátterében. A pigmentfoltok, melyek megjelenésének folyamatát hiperpigmentációnak is nevezik, különböző formában, nagyságban és színben jelentkeznek, viszont általában azokon a helyeken, melyeket gyakran ér a nap. A leghatékonyabban úgy előzhetjük meg ezek kialakulását, ha egész évben napfényvédő faktort használunk. Aki meg kíván szabadulni ezektől a foltoktól, az használhat bőrvilágosító terméket, vagy ha ezzel nem éri el a kívánt javulást, akkor kémiai peelingekkel vagy lézerkezeléssel is próbálkozhat, viszont ezekkel kapcsolatban mindenképpen konzultálnia kell egy bőrgyógyásszal.

Vissza az oldal tetejére
ÉrtemTovábbi információk