Active Beauty
Így vond be a közös jógázásba gyermekedet

Együtt jobb

Így vond be a közös jógázásba gyermekedet

Előző cikkünkben mutattunk nektek konkrét jógapózokat, melyek megnyugtatják a gyerekeket. Most arra adunk tippeket, hogyan tudjátok elérni, hogy együtt jógázzatok. Az ötleteket Bánhidi Dóra, a Jógakaland alapítója adja, aki a saját tapasztalatai alapján állította össze ezt a listát.

“Vannak napok, amikor a gyerekek maguktól is hozzák például az Erdei jógakaland mesekönyvünket, hogy jógázzatok, és van, amikor semmi kedvük az egészhez. De ez normális, hiszen ezzel mi felnőttek is így vagyunk, hullámzó a lelkesedésünk. Most írok pár tippet, hogyan tudjátok elcsábítani őket, ezek nálunk mindig beválnak!”

1. Amivel mindig a legjobban tudod inspirálni gyermekedet, az az, ha Te magad is csinálod, biztosan elkezd majd utánozni. Ha még nem vagy gyakorlott jógás, nyugodtan vedd elő a mesekönyvünket, és kezdj el jógázni. Előbb-utóbb úgyis be fog csatlakozni. Az sem baj, ha aznap csak annyira, hogy átmászik alattad, vagy éppen felmászik rád, a lényeg hogy lássa, ez az életetek része. Én azt javaslom, hogy heti kétszer minimum játszatok jógásat, az már csodás alapokat tud adni.

2. A másik szuper ötlet, ha illatokat vonsz be a játékba. Szuper illóolajokat lehet már kapni, melyek kifejezetten gyermekeknek ajánlottak. Ha ezekből csepegtetsz párologtatóba vagy diffúzorba, akkor az egész szobát belengi majd például egy kellemes mandarin vagy eukaliptusz illat. Vannak olyan gyerekek, mint az én kisfiam is, akik rajonganak a különböző illatokért, így a jógázás eleje lehet egy közös kis rituálé is. Közösen megkeresitek a gyermek aktuális hangulatához passzoló illatot, együtt csepegtettek belőle, gyertyákat vagy egyéb hangulatfényeket gyújtotok, és máris kész az intim atmoszféra, amit együtt alakítottatok ki. Kezdődhet is a jóga egy kis rávezető légzéssel, ahogy ez a mesekönyveinkben is van.

3. A kicsit munkaigényesebb, de igazán mindenképp megéri, ha kialakítasz egy olyan környezetet, mely kapcsolódik az adott meséhez, történethez. Az „Erdei és Tábori jógakaland„ mesekönyvünk mindkettő erdőben játszódik, cuki kis állatokkal. Lehetnek saját kis állataitok a kedvenc plüssökkel, és építhettek közösen hegyeket, barlangot, vagy folyót pléddel, székekkel, jógamatracokkal, törölközőkkel, igazából a lehetőségek tárháza végtelen. Ha van kedvetek annyira előkészülni, akár nagy kartonpapírokból is vághattok ki fákat és hegyeket, készíthettek állatos bábokat, és jógázhattok velük is. Azért is jó, ha van eszköztáratok, mert azokat akkor mindig elővehetitek, ha jógáztok, így segíteni fognak a ráhangolódásban.

4. Nekem az is remekül bevált Árminnal, hogy kitettem a lakásba pár olyan fotót, melyen együtt jógázunk. A gyerekeket nagyon érdeklik, ha magukat viszontlátják valamilyen szituációban, és általában újra át szeretnék élni, ha pozitív élményt csatolnak hozzá. Márpedig együtt jógázni játékosan eléggé mókás tud lenni. Többször előfordult már, hogy meglátta valamelyik fotót, elmesélte, mit lát, majd hozta az egyik mesekönyvet, hogy „Anya, jógázzunk!”

5. Ami még nagyon inspiráló a gyerekeknek, és pluszban fejleszti is őket, az az, ha látják magukat egy tükörben. Ha meg tudjátok oldani, akkor jógázzatok egy nagy tükör előtt, biztos, hogy nagyon lelkes lesz tőle. Hogy miért? Mert a tükör előtt meg tudja figyelni magát, és ami még fontosabb, az egyes testrészeit, utána pedig a mozdulatait. Vagyis fejlődik a testtudata, ami elengedhetetlen ahhoz, hogy képes legyen majd tudatosan irányítani a testét. Mindemellett pedig az arc az érzelmek egyik legfontosabb kifejezője. A tükör előtt eljátszhatják, hogy szomorúak, vidámak, viccesek vagy éppen dühösek, vagyis megismerkednek a különböző érzéseikkel is, miközben bátran színészkedhetnek. A közös jógázásnál azért is szuper, ha tükör előtt vagytok, mert Téged és a mozdulataidat is látja, ami mintaként szolgál neki.

Nyereményjáték!

Azért, hogy még jobban inspiráljunk Titeket a közös gyerekjógára, kisorsolunk 3 db Tábori jógakaland mesekönyv és társasjáték csomagot, melyekkel játékosan és egyszerűen tudtok majd otthon jógázni. Itt tudjátok megnézni a nyereményt pontosabban.

A játékban való részvételhez válaszolnotok kell egy kérdésünkre, melyre a választ gyerekjógás cikksorozatunkban találjátok meg.

Sorolj fel három nyugtató jógapózt! (a megoldást ebben a cikkben találod)

A választ erre a címre írd meg nekünk: dm@marquardmedia.hu

A játékszabályzat itt található.

Sorsolás: 2020.03.24., 14.00 óra

EREDMÉNYHIRDETÉS

A játék lezárult. Mindenkinek köszönjük a részvételt. Rengeteg helyes megfejtés érkezett, alább a 3 szerencsés nyertes, akit e-mailben is értesítünk:

  • P.né M. Szilvia
  • K.né V. Lilla
  • T.né K. Szilvia

Az aktuális helyzetre tekintettel a nyeremények postázása a megszokottnál több időt vehet igénybe. Türelmüket és megértésüket köszönjük!