Menü

Interjú Hozleiter Fanny-val, azaz “Mosolykával”

„Nem érem be kevesebbel, mint amit megálmodtam”

Home » Életmód » Interjú » Interjú Hozleiter Fanny-val, azaz “Mosolykával” - 03.2019

Hozleiter Fanny „Mosolyka” tizenkét évvel ezelőtt indította el Kerekesszékkel a világ című blogját. Mára nem csupán az orvostudományra cáfolt rá, hanem emberek ezreinek mutatta meg, hogy igenis bárki, bármilyen helyzetben lehet boldog, csakis az élethez való hozzáállásán múlik minden.

A Mosolyka – Kerekesszékkel a világ című blogod volt az első olyan állomás, amikor beengedted az embereket egy kicsit az életedbe. Azóta azonban rengeteg minden történt veled… 

Mindig is szerettem volna fejlődni. Már a blog indításakor is szerettem volna az a lány lenni, aki az asztal tetején táncol, aki megél minden egyes pillanatot. Tudtam, hogy mindehhez gyógykezelésre van szükségem – nem véletlenül nem használom már a diagnózis szót az állapotommal kapcsolatban. Rájöttem ugyanis arra, hogy az ember, amilyen jelzőket, kifejezéseket magára aggat, azoktól nagyon nehéz később függetlenedni. Manapság sokkal inkább szeretek úgy fogalmazni, hogy ez egy állapot, amiben épp vagyok. De az tény, hogy annak idején tizennyolc évet jósoltak nekem, és tavaly töltöttem be a harmincat. Büszke vagyok minden egyes ráncomra, hiszen minden kis vonás az arcomon azt jelzi, hogy igenis élek, itt vagyok és fejlődöm. Nemrég egy előadáson pedig már járógép segítségével álltam is egy picit.

INTERJÚ LENGYEL TAMÁS SZÍNÉSSZEL

Néhány éve jelent meg első könyved, a Te döntesz. Ez továbbra is tükrözi a hitvallásodat?

Abszolút ez az életfilozófiám. Ezzel a címmel sokkal közelebb érezhették magukhoz az olvasók a témát, hiszen megszólította őket a cím. Ugyanakkor talán a mai fejemmel már azt a címet adnám neki, hogy „Én döntök”, hiszen fontos sugallni, hogy nem más kezében van a döntés. Rajtam múlik, hogy egy-egy hétköznapi helyzetben hogyan nézem a dolgokat. Félreértés ne essék, én is szoktam sírni, vannak rossz napjaim olykor, de alapvetően igyekszem mindennek meglátni a pozitív oldalát. A férjem, Sándor mindig mondja, hogy én tényleg mindenben meglátom a jót. Fókuszálhatnék arra is, hogy mennyi mindent nem értem még el, hogy mennyi mindenem nincs. De miért tenném? Szerencsés vagyok rengeteg tekintetben. Van egy szerető társam, tudok érinteni, látok, és rendkívüli élményeket élhetek meg nap mint nap. Nagyon hiszek abban, hogy még a legnehezebb dolgok is okkal történnek az életünkben.

Nemrég egy beszélgetésen azt mondtad, hogy a jövőben nem fogod használni a „Mi jöhet még?” kifejezést, ami szintén egy lecke következménye…

Nagyon sokáig beleálltam minden helyzetbe, nagy szám volt, és egész egyszerűen úgy voltam vele, hogy bármi is jön, azzal én megküzdök. Aztán egy kedves barátom, András emlékeztetett arra, hogy gyakorlatilag én minden egyes ilyen megnyilvánulásommal azt üzenem az életnek, hogy kérek szépen még több terhet, hiszen olyan könnyedén veszem az akadályokat. Ma már tudom, hogy nemcsak a kimondott szónak, de a gondolatoknak is nagyon erős teremtő erejük van.

 

Ha már az erőt említetted, hiszel a sírás erejében?

Igen, számomra ez egy olyan eszköz, amihez szívesen nyúlok. Azt szoktam mondani, hogy erősre sírom magam. Nemrég tudtam meg, hogy a szervezet sírás közben endorfint (a boldogságért felelős hormon – a szerk.) termel, így nem véletlen, hogy megkönnyebbülünk tőle. Sokáig elfojtottam magamban az érzelmeket, de ma már gyakorlom, hogy mindent megéljek. Ha a negatív dolgok bennünk ragadnak, az bizony nem vezet semmi jóra…

A férjeddel, Sándorral együtt vágtatok bele az önéletrajzi filmed, a „Majd helyett most” megvalósításába, hogy álltok most a forgatásokkal?

A terv az volt, hogy a harmincadik születésnapomra készül el, ám mivel ez az első filmünk, nem számítottunk rá, hogy mind az energia, mind pedig az anyagi része elfogyhat idő előtt. Természetesen már dolgozunk a befejezésen, de ahhoz, hogy olyan legyen a végeredmény, amilyennek megálmodtam, még szükségünk lesz támogatásra. Nem érem be kevesebbel, mint amit megálmodtam. Ez a film fontos üzenetet rejt, így sokakat szeretnénk vele megérinteni és cselekvésre inspirálni.

INTERJÚ SCHELL JUDIT SZÍNÉSZNŐVEL

Ahogy említetted is, nagy lépést tettél az elmúlt időben a célod felé, hiszen sikerült egy járógép segítségével a színpadon felállnod. Ha jól sejtem, ez egy hosszabb folyamat eredménye.

Igen, hetente egyszer járok a szuper konduktoromhoz, ahol egy járógép segítségével állok, és próbálom megtalálni az egyensúlyomat. Az eddigi rekordom 26 perc! Ez valami elmondhatatlanul nagy élmény. Az a pillanat, amikor hosszú idő után először láttam meg a tévé tetején a port, hihetetlen volt (nevet). A viccet félretéve, egészen más érzés új szemszögből látni mindent.

Az egészséges étkezésre mennyire ügyelsz?

Már jó ideje a vegán táplálkozás az étkezésünk alapja – még a kiskutyánk is csatlakozott hozzánk magától.  Amióta jobban ügyelek az étkezésre, sokkal ellenállóbb az immunrendszerem, nem érzem magam rosszul evés után, és úgy általánosságban sokkal jobban elkerülnek a betegségek. És hogy őszinte legyek, szinte minden pótolható növényi alapanyagokkal.

A szépségápolásban mit tartasz igazán fontosnak?

Amondó vagyok, hogy egy nő legyen tiszta és ápolt – ez a legfontosabb. Imádom a természetes dolgokat; szoktam például sós arcradírt készíteni. A sminkelés tekintetében is a természetesség híve vagyok, nem akarom túlsminkelni magam, hiszen szeretem a szeplőimet.

A hatalmas követőtáborral bíró Instagram-oldaladon bárki bepillantást nyerhet a pozitív mindennapjaidba. Fontos számodra a követőkkel való kapcsolattartás?

Persze, folyamatosan kommunikálok velük. Ha valakinek kérdése van, igyekszem válaszolni. Azt gondolom, hogy a közösségi média remek eszköz addig, amíg mi használjuk őt, és nem ő minket.

Egy ideje a férjeddel leköltöztetek Siófokra. Olyan most az életetek, ahogy azt szeretted volna?

Két és fél éve költöztünk le, amikor az édesapám elutazott a földről. Nagy lecke volt ez számomra. Amikor az édesapám beteg volt, mindig azt mondta, hogy „majd”, de ez nem jött el. Rájöttem, hogy nem akarok halogatni. Most egy gyönyörű helyen élünk a férjemmel és a kiskutyánkkal, Falatkával. Ez itt maga a nyugalom szigete – van olyan, hogy egy hét alatt hat emberrel találkozom. Azt mondhatom, hogy minden olyan, ahogy szerettem volna. Csak egy dolog hiányzik, jó lenne, ha a szüleim néha becsengetnének hozzánk és megölelnének.

Vissza az oldal tetejére
ÉrtemTovábbi információk