Active Beauty
Inni kell!

Trükkök, hogy ne feledkezz meg róla

Inni kell!

Te is azok közé tartozol, akik nem isznak eleget? Ebben az esetben pontosan tudod, hogy nagy hibát követsz el, ahogy azt is, hogy rendkívül nehéz ezen a rossz szokáson változtatni. Az alábbi tippek azonban sokat segíthetnek ebben. Próbáld ki mindegyiket, és garantáltan megváltoznak a folyadékfogyasztási szokásaid.

Indítsuk vízzel a napot

Izzadás nélkül is rengeteg vizet képes veszíteni a szervezetünk, amit minél előbb, legjobb esetben már reggel pótolnunk kell. Felkelés után igyunk meg egy pohár vizet, aminek hatására az összes testi funkciónk be fog indulni. Annak érdekében, hogy ne feledkezzünk meg a reggeli vízfogyasztásról, tegyünk egy nagy pohárral az éjjeli szekrényre, így 2,5 dl vagy akár fél liter vízzel indítjuk a napot.

Applikációra fel!

Ha minden eddigi erőfeszítésünk ellenére úgy véljük, még mindig nem javultak jelentősen a vízfogyasztási szokásaink, akkor nézzünk szét a telefonos applikációk között, ugyanis számos olyan app létezik, mely emlékeztet minket a folyadékbevitelre. De akár készíthetünk egy naplót is, amibe fel tudjuk jegyezni, hogy mikor, mennyit és mit ittunk. Ha szeretnénk, akkor egy napi célmennyiséget is megadhatunk, majd beállíthatunk emlékeztetőket, melyek bizonyos időközönként jelzik, hogy innunk kell.

10 TIPP, HOGYAN VEGYÜK RÁ MAGUNKAT A MOZGÁSRA

Igyunk minden étkezés előtt

Ennek köszönhetően egy tevékenységhez kötjük a folyadékfogyasztást, így kevésbé feledkezünk meg róla. Természetesen nem csak az étkezés lehet egy ilyen esemény, hiszen köthetjük bármihez – például a munkába és haza érkezéshez, minden mosdóhasználathoz…

Együnk sok zöldséget és gyümölcsöt

Mivel a zöldségek és gyümölcsök víztartalma magas, továbbá fontos vitaminokat és ásványi anyagokat tartalmaznak, ezek fogyasztásával is növelhetjük a folyadékbevitelünket. Mindemellett a növényi sejtekben található folyadék nagyon hasonlít a sajátunkéra, aminek köszönhetően rendkívül gyorsan felszívódik az emberi sejtekben. Ezen pozitív hatás elérése érdekében együnk minél több leveles salátát, uborkát, dinnyét, narancsot és paradicsomot.

Speciális kulacs

Szerezzünk be magunknak egy olyan üveget vagy kulacsot, amiből csak vizet iszunk. Ennek köszönhetően figyelni tudjuk, hogy mennyit ittunk, továbbá ha mindig szem előtt van az üveg, akkor emlékeztet is bennünket az ivásra. Ehhez természetesen mindig nálunk kell lennie – vigyük magunkkal a kocsiba, tegyük az íróasztalra, illetve hordjuk magunkkal a táskánkban.

Javítsuk fel a vizet

Ha már unjuk a víz ízét, akkor nyugodtan ízesítsük! Ezt természetesen ne szörpökkel tegyük meg, hanem gyümölcsökkel, zöldségekkel vagy fűszerekkel. Adhatunk hozzá mentát, citromdarabokat, uborkát, málnát, gyömbért és még sok más finomságot.

MŰANYAGMENTES ÉLET

Igyunk édesítetlen teát

Szintén jó alternatívája a víznek az édesítetlen gyógy- vagy gyümölcstea. Készítsünk egy nagyobb adagot, amit a napra szétosztva fogyasszunk el hidegen vagy melegen.

Zárjuk vízzel a napot

Lefekvés előtt kb. 1 órával igyunk meg egy nagy pohár vizet, így sokkal jobban és mélyebben fogunk aludni, ugyanis a folyadékfogyasztásunk még erre is hatással van. Nyugodtan tehetünk egy üveg vizet az ágyunk mellé vagy az éjjeli szekrényünkre, így akkor is lesz mit innunk, ha az éjszaka folyamán megszomjazunk.