Active Beauty
Csavard be magad!

Testtekercselés tippek, receptek

Csavard be magad!

Ha meg szeretnénk szabadulni a narancsbőrtől, akkor az edzést és az egészséges táplálkozást kiegészíthetjük testtekercseléssel is, így nagy eséllyel előbb lesz látható az eredmény.

Lágy aromákkal és tekercseléssel a feszes testért

A testtekercselés eredetileg a kompressziós terápiák során volt használatos, ugyanis nagyon hatékony az ödémák elleni küzdelemben. A testtekercselés során használhatunk hagyományos folpackot, de akár beszerezhetünk direkt erre a célra kifejlesztett fóliát is, mely nem légáteresztő, ezáltal fokozza a szaunahatást. A testtekercselés a következő területeken a leghatékonyabb: combok, derék, has, felkarok, csípő, fenék.

Szintén nagyon lényeges, hogy helyesen helyezzük fel a fóliát, hiszen figyelnünk kell arra, hogy ne legyen túl szoros, nehogy elzárjuk a véráramlást, másrészt túl laza se lehet, hogy ne csússzon le, továbbá elegendő hő tudjon termelődni. A nyomás és a felhasznált testtekercselő krém segítségével aktiválódnak a zsírsejtek és ismét összébb tolódnak. Ezzel együtt víz és méreganyagok áramolnak ki a sejtekből, aminek eredményeként csökken a betekercselt testrészünk kerülete.

10 TIPP, HOGYAN VEGYÜK RÁ MAGUNKAT A MOZGÁSRA

Manapság aromaterápiával együtt szokták alkalmazni a testtekercselést, ugyanis számos illóolaj jótékony hatással van a véráramlásra, kellemes illatuk pedig tovább fokozzák az eljárás relaxáló hatását.

Testtekercselés otthon – Recept

Számos helyen elérhető már profi testtekercselés, ennek ellenére sokan inkább otthon szeretünk az ilyennel próbálkozni, hiszen idegen emberek közt nem csak szégyenlősek vagyunk, de az ismeretlen helyen nehezebb a kikapcsolódás is. Épp ezért hoztunk egy szuper méregtelenítő testtekercselő receptet, amit otthon is nyugodtan el tudunk készíteni.

Hozzávalók

  • 230 ml szénsavmentes ásványvíz
  • 250 gramm só
  • 150 ml aloe vera oldat
  • 3 evőkanál shea-, olíva- vagy napraforgóolaj
  • 1-2 tekercs folpack
  • egy nagy törölköző

Elkészítés

Melegítsük fel az ásványvizet, majd adjuk hozzá a sót és az olajat, a legvégén pedig az aloe vera oldatot. Annak érdekében, hogy a hozzávalók jól elvegyüljenek, rövid ideig hagyjuk gyöngyözve forrni. Eközben folyamatosan kevergessük, hogy az olaj is elkeveredjen a többi hozzávalóval. Ezután várjuk meg, míg kihűl, majd töltsük át egy lavórba vagy vödörbe. Akkor kezdjük a tekercselést, amikor langyos a főzetünk.

AZ ÉRETTEBB BŐR ÁPOLÁSA

Tekercselés 6 lépésben

#1 – A folpackot tegyük a főzetbe, de közben figyeljünk arra, hogy a fólia ne ragadjon össze. A legideálisabb, ha 1 méteres darabokat teszünk bele egyenként, majd körbetekerjük az épp kezelt testrészünket.

#2 – A testtekercselést a kádban vagy a zuhanyzóban csináljuk, ugyanis a nedves fóliák egy idő után csöpögni kezdenek.

#3 – Alulról haladjunk felfelé, és szorosan tekerjük körbe az adott testrészünket, figyelve arra, hogy sehol ne maradjon szabad bőrfelület. Ha elérkeztünk az adott fóliadarab végére, akkor azt mindig dugjuk be egy folpack réteg alá, így tudjuk rögzíteni.

#4 – Ha elkészültünk a tekercseléssel, akkor következhet a pihenés és kikapcsolódás. Akkor a leghatásosabb a testtekercselés, ha legalább 1 órán át magunkon hagyjuk. Hatását tovább fokozhatjuk, ha feljebb tekerjük a fűtést, vagy kimegyünk a napra.

#5 – A hatóidő alatt igyunk sok vizet.

#6 – Ha letelt az 1 óra, akkor leszedhetjük a fóliákat, majd mossuk le a bőrünket.