Active Beauty
Bizalomerősítő tippek pároknak

5 tipp a kikezdhetetlen bizalomért

Bizalomerősítő tippek pároknak

Minden kapcsolat alapja a bizalom, így érdemes minden tőlünk telhetőt megtennünk annak érdekében, hogy az minél erősebb legyen. Az alábbi tippek pont ebben segítenek.

#1 – Legyünk őszinték

Annak érdekében, hogy megerősítsük az egymásba vetett bizalmat, nagyon fontos, hogy mindig őszinték legyünk a másikhoz. Bátran osszuk meg a párunkkal, ha épp féltékenyek vagyunk vagy bánt minket valami. Veszekedések és félreértések ugyanis legtöbbször abból adódnak, hogy magunkba fojtjuk a negatív érzéseinket, majd passzív-agresszív, illetve bántó megjegyzéseket teszünk, melyek okát nem érti a párunk (mi pedig talán észre sem vesszük magunkat). Ennek következtében pedig csak nő a feszültség. Épp ezért olyan fontos, hogy nyíltan közöljük a másikkal, ha épp bánt minket valami, hiszen így adunk esélyt a probléma megoldására.

5 TÉMA, AMIRŐL MINDEN PÁRNAK BESZÉLNIE KÉNE

#2 – Legyünk jó hallgatók

Ha a partnerünk beszélni szeretne velünk valamiről, akkor figyeljünk oda rá, és éreztessük is vele, hogy valóban érdekel minket a mondandója. Közben azon is gondolkozzunk el, hogy vajon mi a párunk célja, milyen reakciót vár? ha nem teljesen tiszta számunkra a mondanivalója, bátran kérdezzünk vissza, hiszen ezáltal alakul ki egy párbeszéd, ami segíti a másik megértését. Ez pedig a bizalom egyik alapja.

#3 – Közös időtöltés

Azzal is nő a bizalom, ha sok időt töltünk együtt. Egy hosszú párkapcsolatban nagyon fontos, hogy pontosan tudjuk, melyek azok a dolgok, amik összekötnek minket. Egy friss szerelem esetén pedig abban segít a közös időtöltés, hogy minél jobban megismerjük a másikat. Fontos, hogy ez idő alatt éreztessük a másik féllel, hogy mindenben számíthat ránk.

#4 – Szabad tér

A közösen eltöltött idő mellett az is rendkívül fontos, hogy megadjuk a másiknak a szabad teret. Ha nem merjük egyedül elengedni a párunkat, mert félünk attól, hogy történhet valami, akkor végképp fontos, hogy megtanuljuk az ilyen szituációkat kezelni, továbbá a saját önbizalmunkat megerősíteni. Amikor a párunk nélkülünk programozik, akkor mi se üljünk egyedül otthon, hanem találkozzunk a barátainkkal, esetleg próbáljunk ki egy új sportot vagy hobbit. Ezáltal minőségi időt töltünk magunkban, így garantáltan mi is igényelni fogjuk a szabad teret.

A BOLDOG PÁROK TITKAI

#5 – Vállaljuk fel a hibáinkat

Megbántuk egy korábbi tettünket vagy mondatunkat? Ilyen esetben legyünk bátrak, és vállaljuk fel a hibánkat! Tudassuk a partnerünkkel a gondolatainkat és érzéseinket, hiszen fontos, hogy tisztában legyen ezekkel. A bocsánatkérés erejéről se feledkezzünk meg, főleg abban az esetben, ha valami olyat tettünk, aminek következtében megingott a párunk belénk vetett bizalma.