Active Beauty
5 sminkecset, amire minden nőnek szüksége van

A gyönyörű smink alapkellékei

5 sminkecset, amire minden nőnek szüksége van

Vitathatatlan tény, hogy sminkecset segítségével sokkal szebben lehet sminkelni, mint nélküle. A sminkes videókban láthatjuk, hogy a vloggerek és a sminkmesterek egymás után húzzák elő az ecseteket, és van, hogy egyetlen smink elkészítéséhez akár tizenötöt is használnak. Nekünk persze a mindennapi smink felviteléhez nincs ennyi mindenre szükségünk… Vagyis pontosabban mondva öt olyan sminkecset van, amelyre minden nőnek szüksége van!

Kontúrecset
Minden nő szereti sminkeléskor kiemelni az arccsontját, amelytől arca formásabb és kecsesebb lesz. Ezt a legegyszerűbben kontúrozással érhetjük el, amelyhez pedig egy kontúrecsetre van szükségünk. A kontúrecset sörtéje hosszú, mint egy púderecseté, ám különlegességét az adja, hogy kissé lapos és ferde a vége. Segítségével könnyedén tudjuk kontúrozni az arccsont alatti részt, a homlokot és az áll vonalát is.

A SMINK FELVITELÉNEK HELYES SORRENDJE

Bronzosító ecset
Miután kontúroztuk az arcunkat, nem árt némi bronzosítóval ragyogást is adni megjelenésünknek. Ehhez azonban már nem a kontúrecset a megfelelő eszköz, hanem a bronzosító ecset, amelynek sörtéi még hosszabbak, vége pedig lekerített. Egy ilyen ecsettel nagyon szépen és finoman lehet felvinni a bronzosítót, éppen csak annyi kerül belőle az arcunkra, amennyit szeretnénk.

Korrektorecset
Hogy bőrhibáinkat minél precízebben tudjuk eltüntetni, szükségünk van egy korrektorecsetre is. Hogy ebből mekkora méretűt választunk, az attól függ, hogy milyen jellegű bőrhibáink vannak: akinek karikás a szeme, annak nagyobb fejű korrektorecsetre van szüksége, míg az, aki pattanások nyomait vagy az orr körüli pirosságot szeretné elfedni, kisebbet használjon. Mérettől függetlenül fontos azonban, hogy ez a sminkecset rövid sörtéjű és lapos legyen.

Pirosító ecset
Most biztosan azt kérdezi: várjunk, akkor most külön ecset kell a bronzosítóhoz és a pirosítóhoz is? A válasz pedig az, hogy igen, hiszen míg a bronzosítóval az egész arcának ad egy fajta ragyogást, addig a pirosító csak az arc almácskáira kerül. A pirosító ecsetnek tehát valamivel kisebbnek (de ugyanolyan alakúnak) kell lennie, mint a bronzosító ecset, így sokkal pontosabban tudunk vele dolgozni és a végeredmény is szebb lesz.

A LEGKÁROSABB SMINKELÉSI SZOKÁSOK

Szemöldökecset
A szemöldökecset mindent tud, amivel még a legszabálytalanabb szemöldököt is tökéletes ívűre formázhatjuk! Az ecset egyik vége ferde sörtéjű – ezzel fel tudjuk vinni a szemöldökport vagy -zselét, hogy szemöldökünk dúsabbnak tűnjön. A másik vége pedig olyan, akár egy szempillaspirál keféje – ezzel tudjuk átfésülni a szemöldökünket. Ha tökéletes szemöldökre vágyunk, akkor a fésüléssel kell kezdenünk, majd utána jöhet a színnel való feltöltés, egységesítés.

Mentés