Menü

3 diétatipp az újévre

Így ne adjuk fel már az első héten

Home » Gasztro és Sport » Táplálkozás » 3 diétatipp az újévre - 01.2019

Ha szerepelt újévi céljaink között az egészségesebb étkezés és életmód, valószínűleg szükségünk lesz egy kis extra motivációra és néhány trükkre, hogy valóban be is tartsuk magunknak tett ígéretünket. Az ilyen fogadalmakat ugyanis igencsak hosszútávú erőfeszítést is igényelnek. Hoztunk viszont 3 szuper tippet, hogy 2019 ne a feladott diéta éve legyen.

Kevesebb és kevesebb

A cukorról való lemondás nem könnyű semelyikünknek sem, és soha nem történik meg egy éjszaka alatt. Ha azonban szép fokozatosan kezdjük el visszavenni a fogyasztott cukormennyiségünket, gyorsan rájöhetünk, hogy nincs is szükségünk rá annyira, mint azt eddig gondoltuk. Sőt, a folyamat könnyebb lesz, mint hinnénk. A legjobb, ha először egy, a cukornál kevesebb kalóriát tartalmazó helyettesítő termék beszerzésével kezdjük, és azt használjuk a napi kávénkba, teánkba, müzlinkbe. Majd ha már megszoktuk, elkezdjük ennek a mennyiségét is csökkenteni.

A DIREKTLEVEKBEN AZ ERŐ

Enni a pillanatban

Sok idézet, könyv, közösségi média bejegyzés, TED előadás és motivációs videó szól arról, hogy éljünk a pillanatban. Azonban a mottó nem csak az élményeinkkel kapcsolatban használható, hanem étkezési szokásainkon is rengeteget segít. A tudatos étkezés ugyanis jelentős szerepet játszik a bevitt kalóriamennyiség alakulásában. Sőt, az emésztés megfelelő működésében is. Idén próbáljunk meg nem rohanni az evéssel: felejtsük el a reggel, útközben bekapott péksüteményt, a buszon elmajszolt rágcsálni valót, vagy az iroda asztalánál, a számítógép előtt befalt gyorsételt. Az ételek élvezeti értékkel bírnak, így adjuk is meg magunknak a lehetőséget rá, hogy kiélvezzük őket. Ízleljük meg az elfogyasztott fogásokat, szakítsunk 2 percnél több időt egy reggelire, és jól rágjunk meg minden falatot. Így elég időt biztosítunk agyunknak arra, hogy megfelelően feldolgozza az információt, és szervezetünknek arra, hogy eljuttassa azt hozzá. Amikor visszafogottabb tempóban eszünk, testünknek van ideje rá, hogy jelezze, mikor már tele van. Ezzel nem csak jó pár extra kalóriát spórolunk meg, de elkerülhetjük a túlevés okozta ’kaja-kómát’ és a gyomorégést is.

TUDJON MEG TÖBBET AZ ÉLELMISZER INTOLERANCIÁRÓL

Zöldségek reggelire

Az egyik leggyakrabban elhangzó diétatipp, hogy minden fogásnál a tányérunk felét töltsék be a zöldségek. Azonban azon kívül, hogy sokan nem fogadják meg a tanácsot, akik mégis, azok közül is a legtöbben csak az ebédre és a vacsorára korlátozzák a zöldségek szerepét. Pedig igazán tápláló és energiát adó reggelit kapunk, ha a vitaminban és rostban gazdag zöldeket már a nap kezdetekor beillesztjük étrendünkbe. Lapozzunk fel pár különleges reggeli receptet, vagy improvizáljunk az elkészítésnél, és a fantasztikus ízek mellett használjuk ki a vitaminok szervezetünkre gyakorolt előnyeit és a rostok emésztésünket segítő hatását. De a lényeg: ugyanazzal a teltségérzettel, mégis sokkal kevesebb kalóriával indítjuk a napunkat.


MÁR KÉZBE IS VEHETI A MAGAZINT! RENDELJE MEG DÍJMENTESEN!

Az active beauty magazin a dm ingyenes nyomtatott női magazinja, ami rengeteg hasznos tippet és trükköt tartogat a divat, a szépségápolás, a lakberendezés, az utazás, az egészséges táplálkozás területén. A magazin díjmentesen megrendelhető és még a postaköltség miatt sem kell aggódnia, ugyanis az active beauty magazint – teljesen ingyen postázzuk ki Önnek!

Rendelje meg a magazint díjmentesen és helyezze magát kényelembe!

Vissza az oldal tetejére
ÉrtemTovábbi információk