5 tipp a terhességi csíkok eltüntetésére
Mit tehetünk a striák ellen? – NYEREMÉNYJÁTÉK
Annak ellenére, hogy a striák megjelenése egy teljesen természetes dolog, a legtöbben tenni szeretnének ellenük. A jó hír pedig: lehet is. Mutatjuk a leghatékonyabb tippeket.
A stiák akkor jelennek meg a bőrön, ha a felső bőrréteg túlzottan megnyúlik. Ilyen esetben a kollagénszálak, amelyek a bőr rugalmasságáért felelnek, túlfeszülnek és elszakadnak. Ennek következtében egymással párhuzamosan futó csíkok alakulnak ki. Eleinte pirosas-lilás színűek, majd idővel kifehérednek. Ebben persze nagy szerepe van a genetikának is, a gyenge kötőszövet ugyanis örökölhető.
Az alábbiakban megosztunk pár hatékony tippet, melyekkel eltüntethetők vagy legalább halványíthatók a striák.
Egy ilyen kefe használata jótékony hatással van a kötőszövetekre, mivel segíti a salaktalanítást, illetve felkészíti a striás bőrt a további kezelésekre, azaz a krémekkel vagy olajokkal történő ápolásra. Természetesen az is remek megoldás, ha kombinálod ezeket, vagyis a célzott ápolótermékeket masszírozod a bőrödbe a kefe segítségével.
Az illatos testolajokat a nedves bőrfelszínre ajánlott felvinned. Ha ezzel megvagy, akkor körkörös mozdulatokkal masszírozd be azokat a bőrödbe. Az olajok különösen a téli időszakban bizonyulnak remek választásnak, hiszen rengeteg olyan tápanyagot tartalmaznak, amire bőrünk ilyenkor ki van éhezve. Ezek pedig nagyban segítik a striák regenerációját, illetve a bőr feszesítését. A grapefruit olaj tökéletes választás erre a célra, ugyanis serkenti a bőr anyagcseréjét, támogatva ezzel a bőr természetes megújulását.
Mik is azok a striák?
A stiák akkor jelennek meg a bőrön, ha a felső bőrréteg túlzottan megnyúlik. Ilyen esetben a kollagénszálak, amelyek a bőr rugalmasságáért felelnek, túlfeszülnek és elszakadnak. Ennek következtében egymással párhuzamosan futó csíkok alakulnak ki. Eleinte pirosas-lilás színűek, majd idővel kifehérednek. Ebben persze nagy szerepe van a genetikának is, a gyenge kötőszövet ugyanis örökölhető.Az alábbiakban megosztunk pár hatékony tippet, melyekkel eltüntethetők vagy legalább halványíthatók a striák.
1. tipp: Masszázskefe
Egy ilyen kefe használata jótékony hatással van a kötőszövetekre, mivel segíti a salaktalanítást, illetve felkészíti a striás bőrt a további kezelésekre, azaz a krémekkel vagy olajokkal történő ápolásra. Természetesen az is remek megoldás, ha kombinálod ezeket, vagyis a célzott ápolótermékeket masszírozod a bőrödbe a kefe segítségével.
2. tipp: Testolajok
Az illatos testolajokat a nedves bőrfelszínre ajánlott felvinned. Ha ezzel megvagy, akkor körkörös mozdulatokkal masszírozd be azokat a bőrödbe. Az olajok különösen a téli időszakban bizonyulnak remek választásnak, hiszen rengeteg olyan tápanyagot tartalmaznak, amire bőrünk ilyenkor ki van éhezve. Ezek pedig nagyban segítik a striák regenerációját, illetve a bőr feszesítését. A grapefruit olaj tökéletes választás erre a célra, ugyanis serkenti a bőr anyagcseréjét, támogatva ezzel a bőr természetes megújulását.
3. tipp: Krémek
A striákat akár halványítani is tudod speciális krémekkel, de ennek eredményessége függ a terhességi csíkok súlyosságának mértékétől. Az ilyen típusú krémeket rendszeresen kell alkalmaznod ahhoz, hogy látványos legyen a végeredmény.
4. tipp: Szérumok
A szérumok használata az arcápolásnál egyre elterjedtebb – és lassan a testápolást is forradalmasítják. Ez leginkább annak köszönhető, hogy a szérumok magas koncentrációban tartalmaznak minőségi hatóanyagokat, melyek a bőr külső és belső rétegeit is remekül ápolják. Mindez a stiák kezelésében nagyon jól jön.
5. tipp: Házi praktikák
Ahogy az élet más területén, úgy a bőrhibák kezelésében is érdemes a bevált – és biztonságos – házi praktikáknak esélyt adni. A hidegen préselt ricinusolaj például segítheti a striák eltüntetését azzal, hogy serkenti a kollagéntermelést. Ahogy egy saját készítésű peeling is remek választás: keverj össze némi barna nádcukrot pár csepp citromlével és egy teáskanál mandulaolajjal, és radírozd át vele bőrödet. Ha ezt a keveréket rendszeresen használod, nagy eséllyel csökkenteni tudod a striák számát és erősségét.
Játssz velünk!
Töltsd ki 2023. április 30-ig a lent található űrlapot, és válaszolj helyesen a feltett kérdésre, hogy tiéd lehessen a képen látható Kneipp és Oyess termékekből álló ajándékcsomag!
A nyereményjátékát szabályzatát és az adatkezelési tájékoztatót itt éred el.
EREDMÉNYHIRDETÉS
A játék lezárult. Mindenkinek köszönjük a részvételt. Rengeteg helyes megfejtés érkezett, alább az 5 szerencsés nyertes, akit e-mailben is értesítünk:
- É. Ildikó, Szigetszentmiklós
- M. Alexandra, Maroslele
- K-J. Zsanett, Bordány
- Sz. Dóra, Budapest
- L. Kinga, Eger
Az űrlap nem érhető el, a nyereményjáték véget ért.