Hogyan lesz az étkezés élmény a babának? – NYEREMÉNYJÁTÉK
A 6 hónapos kor nagy mérföldkő a baba táplálkozásában: ekkor az anyatej már nem fedezi teljes mértékben a kicsi megnövekedett tápanyagszükségletét. Ugyanakkor az ilyenkor megkezdődő hozzátáplálás folyamata nemcsak a szükséges tápanyagbevitelről szól, hanem a közös felfedezésről, új élményekről és a kötődés erősítéséről is. Fontos, hogy már kicsi korban pozitív tapasztalat legyen az étkezés, hiszen el megalapozza, hogy gyermeked később is nyitott legyen a különféle ízek megismerésére. Ezt a folyamatot többféle módon is segíthetjük.
Közös kóstolások
A legjobb, ha együtt eszünk a babával, és társas tevékenységként kezeljük az étkezéseket, hiszen a gyerekek a szülők megfigyelése által tanulnak. Nem véletlen, hogy amikor mi rágcsálunk valamit, már a pici baba is nyúl az általunk fogyasztott étel után. Mutassunk pozitív példát, élvezzük az étkezéseket, kóstoljunk mi is azokból a falatkákból és a pürékből, melyekkel a kicsit kínáljuk.Lelje örömét az étkezésekben
A babák számára az ételek megismerése nem merül ki a kóstolgatásban. Szeretik az illatát, a formáját, az állagát is felfedezni ezeknek az újdonságoknak. Engedjük, hogy kielégítsék a kíváncsiságukat, hagyjuk, hogy játszanak a kanállal, belenyúljanak a pürébe, szétkenjék az asztalon – ez is az ételekkel való ismerkedés része. Könnyen kedvüket és érdeklődésüket veszíthetik, ha szigorúan mi adagoljuk a szájukba az ételt, és közben próbálunk makulátlan tisztaságot tartani.
Figyeljük a jelzéseket
Ne erőltessük a saját elképzelésünket, a baba igényei és tempója szerint haladjunk. Engedjük, hogy maga fedezze fel az ízeket, és mindenből csak annyit egyen, amennyi neki jól esik. Ha valamit elutasít, ne essünk kétségbe, kínáljuk mással, majd pár hét elteltével újra próbálkozhatunk. Az ételek legyenek változatosak, és ha minden jól megy, a babapüréktől kezdve szépen haladjunk a darabos, majd szilárdabb ennivalók felé.
Gondoskodjunk a biztonságról
Nagyon fontos a kisgyermek igényeihez igazított, biztonságos közeg. Az etetőszék legyen stabil, és tartsa megfelelően a babát. Az első étkezések lehetőleg otthon, ismert környezetben történjenek, és figyeljünk rá, hogy ne vonja el semmi a kicsi figyelmét az evésről (ne legyen előtte játék, ne menjen a háttérben a tévé stb.). A tányér, kanál legyen a baba számára elérhető közelségben, és ne hagyjuk egyedül az etetőszékben a kicsit.
Vegyük figyelembe az életkort
Nem javasolt 4 hónapos kor előtt megkezdeni a hozzátáplálást, 6 hónapos kortól viszont már vezessük be az első ételeket, először leginkább pürék formájában. 8-10 hónapos kortól aztán – amikor a baba már képes egyedül ülni, és a fejét, nyakát stabilan tartja – jöhetnek a nagyobb ételdarabok is, melyeket a kicsi saját kezével megmarkolhat és úgy rágcsálhat. A különböző textúrák megismerése és a változatos táplálás érdekében a darabos ételek bevezetése után is kínálhatunk püréket, tápláló gabonapépeket.
Fontos, hogy a különféle ételek a baba fejlődésének különböző szakaszaihoz igazodjanak (kövessük a hozzátáplálási táblázatot). Amennyiben készen kapható pürét, gabonapépet választunk, figyeljünk arra, hogy a termék tartalmazzon D-vitamint, ami hozzájárul az immunrendszer megfelelő működéséhez, és a javasolt napi vasbevitel egy részét is fedezze.
Fontos, hogy a különféle ételek a baba fejlődésének különböző szakaszaihoz igazodjanak (kövessük a hozzátáplálási táblázatot). Amennyiben készen kapható pürét, gabonapépet választunk, figyeljünk arra, hogy a termék tartalmazzon D-vitamint, ami hozzájárul az immunrendszer megfelelő működéséhez, és a javasolt napi vasbevitel egy részét is fedezze.
Töltsd ki 2025. június 22-ig a lent található űrlapot, és válaszolj helyesen a feltett kérdésre, hogy tiéd lehessen a képen látható NESTLÉ ajándék!
A nyereményjátékát szabályzatát és az adatkezelési tájékoztatót itt éred el.