Active Beauty
5 szépségtermék az újévre

Ha eddig nem próbáltuk ki őket, itt az idő!

5 szépségtermék az újévre

Elérkezett az új esztendő, és ha a fogadalmaink között nem is szerepel szépségtermékeink megújítása, azért mindig izgalmas valami eddig ismeretlent kipróbálni ilyenkor. Mutatunk is 5 szuper terméket, melyeket mindenképp érdemes csekkolni 2019-ben. Könnyen lehet, hogy meghozzák a várva várt pluszt szépségrutinunkba.

Hajszínező balzsam

2019-ben sokunk számára véget érhet az otthoni fárasztó hajfestési procedúra. Ismerősen hangzik, ugye? Kikeverjük a festéket, letakarjuk a fürdőszobát, hogy védjük a bútort, feloperáljuk a gumikesztyűt, elválasztgatjuk a hajtincseket, felvesszük a leejtett ecsetet, közben összekenjük a szép törölközőnket, és pánikközeli állapotban konstatáljuk, hogy már eltelt 40 perc, de mindössze a második tincsnél tartunk. Ennek viszont most egy csapással vethetünk véget, mert megérkezett a minden macerát kikerülő hajszínező balzsam, amit hajmosáskor úgy alkalmazhatunk, mint bármilyen másik kondicionálót. Kenjük fel, fésüljük el, várjunk pár percet, és új hajszínünk már fent is van. És már csak azt kell kitalálnunk, mire fogjuk használni a rengeteg megspórolt időt.

KEZDD ÁPOLTAN AZ ÚJ ÉVET

Kíméletes, de hatékony arclemosógél

Így januárra a hetek óta tartó mínuszok már mindannyiunk bőrét megviselték, ezért ideje lehet egy kíméletesebb tisztítóra váltani. Voksoljunk az új évben egy, növényi összetevőket tartalmazó habzó gél mellett, mely könnyen eljut arcunk minden zegzugába, ahol egészen a pórusok mélyéig hatolva tisztítja azt meg. Jól tesszük, ha olyan terméket választunk, amely táplál is, hiszen a csípős hideg idő két hónapig még biztosan szárítani fogja arcunkat, így jól jön egy kis extra segítség a hidratálás terén.

Kézradír

Szépség-mániásként fantasztikusnak ígérkezik az új év! A bőrradírok és arcradírok széles választéka mellett ugyanis most már nem hagyhatjuk ki a számos ápoló olajat tartalmazó kézápoló radírt sem. Heti 1-2 alkalommal használva újjá varázsolhatjuk és megfiatalíthatjuk vele kezeink bőrét, hogy 2019-ben olyan puhák lehessenek, mint még soha.

Cukros arcradírbalzsam

Az elmúlt évben hatalmas népszerűségre tettek szert a különféle cukrokkal tisztító arc- és bőrradírok. Nem véletlenül, hiszen gyengéden, mégis hatékonyan és bőrünket ápolva távolíthatjuk el velük a különböző szennyeződéseket és elhalt hámsejteket. Az olajokkal és egyéb extra tápanyagokkal gazdagított termékeket nyugodtan használhatjuk normál és száraz bőrre egyaránt. A finom, édes illat pedig már csak hab a tortán.

Tökéletes szárazsampon

Valószínűleg minden nő örök segítőként tartja számon a száraz sampont, azonban megtalálni a tökéleteset nem könnyű. Válasszunk idén olyan márkát, amely különféle hajtípusokra is fejlesztett termékeket, így biztosra vehetjük, hogy világosszőke vagy csokoládébarna tincseinkhez is remekül fog alkalmazkodni az ’instant hajmosó’.