Édes magány
Két kerék&én
A motoros kirándulás nemcsak izgalmas kiszakadási lehetőség a mindennapokból, hanem utazás a lelkünk mélyébe is. A motorok ugyanis tökéletes meditációs eszközök, rajtuk ülve az ember képbe kerülhet ismeretlen oldalával.
Fontos, hogy legyen célunk. Egy amolyan kevésbé látható és megfogható, inkább csak a szívünkben élő. Ez okból gurulok el két keréken Svájcba, a Garda-tóhoz, Szicíliába, valamint – kerülőutakon – Mariazellbe is. Ott, a „vad” Alpokban szeretünk kirándulni, én és a motorbiciklim. A sebes folyású folyó mentén. A kis híd mögötti fogadós halat szervíroz, és még sose árulta el nekem pisztrángja mennyei ízének titkát. A kegyhelyen a pápa által olyannyira szeretett bazilikában gyújtok néhány gyertyát. Ezt a különleges stájerországi zarándoklatot már régóta minden évben bepakolom a nyeregtáskámba. Elmagyarázhatnám, hogy miért, de nem akarom. Ennek köze van az édesapám születésnapjához, és családi titok.
Eggyé válni a géppel
Aki szívesen választja a világ felfedezésének ezt az „egysávos” módját, tudja jól: egy jó motorbiciklinek lelke van. Méghozzá a motoroséhoz hasonló. Az anyag nem halott, csupán sajátosan viselkedik. Ha motorozás közben a világ dolgain rágódok, a lelkem párhuzamos valóságokban utazik velem. A táj az út bal és jobb oldalán pihen, és szétesik a visszapillantó tükörben, ha pedig húzok egyet a gázkaron, az alattam lévő dübörgő mantrával a határainkig gyorsulok. Eddig több ezer kilométert martam a különböző országok aszfaltjába. Eközben egynek éreztem magam a vassal és – ami talán még ennél is sokkal fontosabb – a világgal.
A kezekkel látni
A „paripám” megtanította nekem: a szív csak tapintás által válik láthatóvá. Csak így lehet felfedezni a világot. Ezt a képességünket elfelejtettük, elveszítettük, eladtuk vagy elajándékoztuk – mint ahogy annyi mindent, amire egykoron képesek voltunk, és ami számunkra ma egy nagy, megfejthetetlen titoknak tűnik. Pedig a kezünkbe tudjuk venni az életünket, az ujjaink között tudjuk morzsolgatni, és hirtelen új minőségeket tudunk megismerni. Ezért ragadom meg a kormányt, amilyen gyakran csak lehet, mindkét kezemmel, és olyankor érzem a vibrálást, a dőlésszöget és a szabadságot.
Az igazság a kanyarokban van
A kanyarok szerelmeseinek szükségük van a megfelelően megválasztott tempóra, a newtoni fizikába vetett bizalomra és a térdkalácsaikat védelmező aurára. A kanyarodás olyan, mint a szex. A szenvedély a minden. A sors kezében vagyunk, itt nincs biztonsági öv, légzsák vagy bukósisak. Az élet mindig életveszélyes, a karmára pedig úgy tekinthetünk, mint egy ezoterikus töréstesztre. A világ kerek, a mi utunk pedig szűk és hosszú kanyarokból áll, melyek – akár a szundító macskák – belesimulnak a tájba. Aki egyenes vonalban végigdübörög a szürke flaszteren, lehet, hogy gyorsan eljut A-ból B-be, de önmagához egész biztosan sosem fog megérkezni. Az autópályákon ugyanis gyorsan messzire menekülhetünk, viszont ott nem találkozhatunk a mindentudó szerzetesekkel, a kanyarokkal.
Boldogság az úton
Európa számtalan mágikus útszakaszt kínál, és számomra sajnos nehéz, vagy akár teljesíthetetlen feladat is lenne sorrendet felállítani közöttük. Itt vannak a francia Rhone-Alpok, melyek a hihetetlenül szép hágóikkal igazi boldogsághormon-bombák. Az olyan régiókban, mint Gard, Drome, Cévennes és Ardéche, alig találkozunk más motorossal az utakon.
Az olasz tengerparton található Amalfi-part Salerno és Positano közötti szakasza ugyancsak a kedvenceim közé tartozik. Illetve nem csak az én kedvenceim közé. A szőlő- és citromültetvényekkel övezett festői táj turisztikai szenzáció, nyáron itt sorokban állnak a buszok. Ezért érdemes inkább tavasszal vagy ősszel erre kanyarodni a motorral.
Ausztriába a világ minden pontjáról érkeznek motorosok. Hogy ez miért van így? Aligha létezik még egy olyan ország, ahol ilyen szép és ilyen szeretettel gondozott motorosutak találhatók ilyen közel egymáshoz. Csak Karintiában egy nap leforgása alatt tiszteletünket tehetjük a Grossglockner-Hochalpenstrassén, a Malta völgyében, a Villacher Alpenstrassén és a Nockalmstrassén.
A paradicsom stájerországban van
Senki sem tudja megmondani, hol található a titokzatos hely, Shangri-La. A buddhisták számára e fogalom inkább gondolkodásmód, mintsem pont a térképen: „A szépség és harmónia országa, közel a mennyországhoz.” Én – aki ugyancsak a keresésére indultam – nem régóta tudom, hogy a Shangri-La egy örömittas állapot Stájerországban. A menetszél alma- és szőlőillatú, a kipufogó hangereje hallatán pedig csodálat ül az út szélén üldögélő kislányok pirospozsgás arcára. Végigsiklani az almaúton, megtudni a roseggi erdei titkot és egy túrát tenni a szlovén határon – ezek mind vibráló csúcspontjai egy két keréken megtett túrának, ahogy azt nagyon régen a bölcs, idős, buddhista szerzetestől, Manjushitól tanultam: „Lehetetlen megvilágosodott lélekre szert tenni anélkül, hogy belemerülnénk a vágyak óceánjába.”
És kérem szépen, hol máshol menne ez jobban, mint Ausztriában? A stájer régiók láthatatlan ösvényeken való meghitt lebegéssel csábítanak. A Sobothon át kelet felé,
az Eibiswaldban, a nyugat-stájer borúton és Gamlitzban megállva nemcsak remek vendéglátásban lehet részünk, hanem rögtön meg is tudunk szállni, ha a Buschenschankban (borozóban) kicsit túl sok volt a jóból.
APA ÉS FIA A NAGYVILÁGBAN
A délelőtti 10 órás snapsz
Krieglach környékén sok kis forgalmú útszakasz található, melyeken kulináris kényeztetésben is része lehet az utazónak – ha legalább két napot szán arra, hogy megálljon mindenhol, ahol kedve tartja. Egy olyan helyen például, ahonnan csodálatos panoráma tárul a szemünk elé. Itt van egy fapad egy öreg fa alatt, egy útszéli kereszt, és egy jókedvű gazda, aki már délelőtt tízkor egy nagy pohárkával megkínál minket a saját készítésű röviditalával, amelyben egy darabka frissen vágott gyümölcs úszkál.
A slusszkulcs elfordítása megszabadítja a tájat a motorhang dübörgésétől. Csak a hengerfejek sercegése és a kipufogó füstlobogója árulja el, hogy a gép még megy, és most egy szünetet iktat be. A távolban világít a gleccser, és egyszer csak – a harmadik vagy a negyedik „gyümölcs” után – rájövök, hogy épp Shangri-Lában vagyok.
Szépen lendületbe jönni
Az út a cél. A motorosok főleg a hegyekben tudják kiélni magukat, mivel ott számtalan kanyargós útszakaszra bukkanhatnak. Öt kacskaringós úti célt ajánlunk.
- AUSZTRIA: BÁZISTÁBOR TIROLBAN
A Reschen-hágónál található Nauders az ideális bázisa az Ausztria–Olaszország–Svájc által határolt Dreiländereckbe tervezett kirándulásoknak. Az olyan legendás szakaszok, mint a Stilfser Joch, a Berninahágó, a Foscagno-hágó Naudersből könnyen elérhetők. A svájci, vámmentes Samnaunt nem csak a motorosok szeretik.
- SZLOVÉNIA: A ZSÁKUTCA
A Mangart-Mautstrasse Szlovénia és Olaszország határán egy aszfaltozott, 12 km hosszú zsákutca izgalmas kanyarokkal, amely a Júliai-Alpok legmagasabb pontjára (2055 m) vezet fel. Fentről csodálatos kilátás tárul a szemünk elé. Nyáron működik ott egy hegyi fogadó, ahol finom ételekkel, italokkal frissülhetünk, és amely egyszerű szálláslehetőséget is kínál.
- SZLOVÁKIA: VIDÉKEK MEDVÉKKEL
Az Alacsony-Tátra közepén fekvő Certovica 1200 méterével Szlovákia legmagasabban fekvő, motorozható hágója, valamint egész Kelet-Európa egyik legszebbje is. Az utat jó minőségű aszfalt borítja, és tíz éles útkanyarulat található rajta. Fent olcsó, kedves kis fogadók várják a vendégeket. Közvetlenül mellette található egy védett mészkőterület (Muránska planina), ahol medvék is élnek.
- ROMÁNIA: DRAKULA NYOMÁBAN
Az Erdélyben található, csodaszép transzfogarasi magashegyi út 117 km hosszú. Nicolae Ceausescu presztízsprojektje 1974-ben nyílt meg, és azóta kényezteti a motorosokat szerpentinjeivel, hajtűkanyarjaival, négy alagútjával és jó néhány viaduktjával. De vigyázat! Gödrökkel, szamarakkal, juhokkal is találkozhatunk, és akár májusban is eshet errefelé a hó.
- OLASZORSZÁG: KANYAROK A DOLOMITOKBAN
A dél-tiroli túrák szép kilátást, meredek kanyarokat, izgalmas fel-le szakaszokat, valamint motorosbarát fogadókat kínálnak. Az egyik legelbűvölőbb út a Karer-hágón át a Sellajochhoz vezet. Viszont fontos tudni, hogy a belső égésű motorokat innen hamarosan száműzni fogják. 2017-ben környezetvédők léptek színre, és elérték, hogy a nyári hónapokban ezek a járművek errefelé ne közlekedhessenek.
