Menü

Megtanulni együtt élni

Nincs különbség

Home » Család » Gyereksarok » Megtanulni együtt élni - 06.2020

Az inklúzió azt jelenti, hogy együtt játszhat és tanulhat minden gyermek, egészen kiskoruktól: így teljesen természetessé válnak az együtt töltött mindennapok.

Egy iskola Bécs 15. kerületében, déli 12 óra. Az osztály tanulói rávetik magukat a paradicsomszószos, teljes kiőrlésű spagettire. Egyszer csak azt mondja a 8 éves Lucy a 7 éves osztálytársának: „Hadd halljuk az előadásodat!” Emma Lou belekezd: „Üdvözöllek titeket!” Majd pedig következik A Graffalóból néhány versike, abból a könyvből, amit a kisdiák néhány hét múlva fog bemutatni az osztálynak. A többi gyermek hallgatja őt, kérdeznek tőle, lelkesítik a kislányt. Egy mindennapos jelenet? Nem egészen – mivel Emma Lou Down-szindrómával él. És szerencséje van: együtt tanulhat a többi gyerekkel.

A TINÉDZSEREK NYELVÉN

Egy csoport vagy speciális iskola?

Az inklúzió ebben a formában sajnos még mindig nem magától értetődő, amit Emma Lou szülei, Evelyne Faye és Philipp Faye-Horak is kritizálnak. Hiszen sok fogyatékkal élő gyermeket és fiatalt még mindig speciális iskolákban oktatnak. Ezek sokkal több pénzzel, hellyel és személyzettel rendelkeznek, mint a hagyományos iskolák integrációs osztályai, úgyhogy sok családnak mindenképpen a nem inkluzív utat kell választania. „A szülők csak látszólag élhetnek a választás jogával” – mondja Petra Pinetz, a bécsi Integrációs Egyesület iskolai integrációs tanácsadó irodájának projektvezetője. Ráadásul a nem fogyatékos gyerekek szülei általában amiatt aggódnak, hogy az inklúzió a gyerekeiket hátráltatná a tanulásban. Pedig számos kutatás bebizonyította már, hogy az együtt tanulás a hátrányos helyzetű gyermekek esélyeit növeli, a jó teljesítményűekét pedig egyáltalán nem rontja.

Emil kezdettől fogva élvezhette az inklúziót. Hosszas keresgélés után a szülei, Michaela Trainacher és Mischa Kirisits találtak a Down-szindrómás gyermeküknek egy privát gyerekcsoportot. „Ott azt mondták neki: »Teszünk egy próbát. Üdvözlünk a köreinkben, Emil!« – mondja Mischa. – És a folytatás is pont ilyen egyszerű volt. A vegyes csoportban mindig voltak kisebb gyerekek, akik szemében Emil nagyfiú volt, és akikkel játszhatott, míg a vele egykorúak kognitív szempontból gyorsabban fejlődtek. Mindenki szerette őt, és az összes születésnapi partira meghívták.”

Ma Emil 14 éves, és gyakran megnevetteti az egész osztályt. Az órákon ugyanúgy odafigyel, mint a többiek. Ezt követően egy külön tanár elmondja neki a hallottakat valamivel egyszerűbben megfogalmazva. A napköziben pedig még segíteni is tud másoknak: Emil a bonyolult számítógépes játékok nagy szakértője.

Nem engedtek a negyvennyolcból

Emma Lou és Emil szülei jó néhány kihívással szembesültek az inklúzió felé vezető úton. „Rengeteg »de«-t kaptunk, és sok akadályt kellett leküzdenünk Emil iskolai pályafutása során. Egy DS csoporttalálkozón ez adta az ötletet egy inklúziós kampány elindításához – meséli Mischa Kirisits. – Ugyanis egy nem fogyatékos gyermek számtalan képző intézmény közül választhat, amíg van náluk szabad hely, és a lakcím is paszszol. A mi gyerekeink esetében azonban a fogyatékosság az, ami dönt. Ezt nem akarjuk tovább eltűrni.”

Tükröt mutató kampányok

Az év elején a „Down-szindróma. Na és?” plakátakció a bécsi Down-szindróma Egyesület bécsi és alsóausztriai önsegítő csoportjának kezdeményezése keretében indult el. A modellek Emil és Emma Lou voltak. A képeket pedig Emma Lou édesapja, Philipp készítette a kampányhoz. A portrék mellett olyan mondatok találhatók, melyek a társadalomnak kívánnak tükröt mutatni, például: „Én nem rekesztelek ki téged. És te engem?” Vagy: „Én nem akarom, hogy neked speciális iskolába kelljen járnod. Szerinted nekem oda kellene?”

Jóllehet a kampány Down-szindrómás gyerekekről szól, a többi fogyatékkal élő gyermek iskolai és társadalmi inklúzióját is elősegíteni hivatott. Erre Ausztriát az ENSZ 2008-ban hatályba lépett, a fogyatékos emberek jogairól szóló egyezménye is kötelezi. Ez azt jelenti, hogy Ausztriának át kell állnia az inkluzív képzési rendszerre – az óvodától az egyetemig és az élethosszig tartó tanulásig. „Ez végül a speciális intézmények bezárásához fog vezetni” – mondja Petra Pinetz iskolai integrációs tanácsadó. Ám a valóságban a képzési rendszer ilyen irányú megreformálása még igen távolinak tűnik, mondja Mischa Kirisits: „Az országban a speciális iskolákban oktatott tanulók száma egyre csak nő. Bécsben 2018-ban még több gyermeket oktattak speciális iskolákban, mint integrált osztályokban.”

Máshogy gondolkodó iskolák

„Radikálisan újra kellene gondolni” az iskolákat és a képzési rendszert, erről Emil és Emma Lou szülei is meg vannak győződve. „És a gyerekeknek nagyobb időablakra lenne szükségük a stresszmentes fejlődéshez – mondja Mischa Kirisits –, ahelyett hogy már a legkisebbek teljesítményeit is összehasonlítgatnák egymással.” Ők azt tapasztalták, hogy a fogyatékkal élő gyermekeknek még mindig be kell bizonyítaniuk, hogy ott a helyük a hagyományos óvodákban és iskolákban – még azoknak a gyerekeknek is, akik „csak” kerekes székben ülnek: egy értelmileg nem akadályozott kisfiúnak a kerekes széke miatt kell speciális iskolába járnia – mivel egy szokványos iskolában senki sem tudna kimenni vele vécére. Ám a 11 éves Paulinak szerencséje volt, ahogy az édesanyja, Julia meséli: a „kívánságiskolájának” igazgatónője tárt karokkal fogadta a gyermeket. Az ő (nem teljesen akadálymentesített) iskolájában mindig találnak megoldást arra, hogy a kisfiú mindenben részt vehessen – például a kirándulásokra is elmehessen az osztálytársaival. Még a napközis oktatásban is részt vehetne, de neki épp nincs szüksége rá.

Petra Pinetz szerint épp ezekért a dolgokért kell a fogyatékkal élő gyermekek szüleinek sokszor nagyon megküzdeniük. Ausztriában viszonylag sok integrált óvodai csoport van, főleg ha a hároméves kor alattiakról van szó. Bécs városa 100 integrált óvodai helyért egymillió eurót bocsátott rendelkezésre egy projekt keretében: „Egy lépés a helyes irányba” – mondja boldogan a szülői-családi tanácsadó.

TURBÓZZUK FEL GYERMEKÜNK EGÉSZSÉGÉT!

Inklúzió annak minden következményével

A két szülőpár azonban realista marad. Evelyne Faye úgy véli: „A nem fogyatékos gyerekek számára sokszor nem egyszerű feladat bánni a fogyatékkal élőkkel. Ha számukra egy szituáció elért egy bizonyos határt, akkor annak hangot is kell adniuk.” Úgy, ahogy nemrég egy gyeplabdameccs közben Emil figyelme néhány pillanatra elkalandozott. Ebből azonnal egy gól született, amit Emil egy csapattársa a „Jajj, Emil! Figyelj egy kicsit jobban!” mondattal kommentált. „Ez is inklúzió” – mondja lazán Mischa apuka. Hasonlóan látja ezt Petra Martensson, Emma Lou tanár nénije is: „Elvárjuk, hogy minden gyermek betartsa a szabályokat, és igyekezzen, amennyire csak tud – így Emma Lou is.”

Távoli cél: a munkaerőpiac

Ha a gyermekek kiskoruktól fogva együtt nőhetnek fel és együtt tanulhatnak, akkor a nem fogyatékos gyermekeknél – a későbbi szomszédoknál, kollégáknál és főnököknél – egyáltalán semmilyen olyan érintkezési félelem nem alakulna ki, ami hátrányosan hatna a fogyatékkal élők későbbi munkavállalására: a fogyatékosok szövetségeit átfogó szervezet, az Ausztriai Fogyatékosok Tanácsa által végzett felmérés szerint a vállalatok még mindig gyakran ódzkodnak a fogyatékkal élők alkalmazásától, mivel attól félnek, hogy nem tudnának megfelelő kapcsolatot kialakítani az új kollégákkal.

A fejben lévő korlátokkal Pauli édesanyja, Julia is újra és újra találkozik: „A gyerekek szeretik őt, néhányukat még a születésnapjára is meghívtuk. Visszahívni azonban nem szokták – mert sok szülőnek van néhány lépcső a házában, vagy attól tartanak, hogy nem tudnak Paulival elmenni vécére. Sajnos alig van olyan, akinek eszébe jutna egyszerűen engem is meghívni oda.” Mit kívánna a gyermekének? „Azt, hogy más családok se sajnálják az időt arra, hogy megismerjék őt – és hogy a kerekes széke miatt ne kapjon több lealacsonyító megjegyzést.”

Hosszú távú előnyök

A teljes inklúzió népgazdaságilag is hasznos lenne: a fogyatékkal élő emberek önállóbbak lennének, kevesebb gondozásra szorulnának. Többen tudnának munkát vállalni, és ezzel az adófizetők száma is megnőne. „Jelenleg ez olyan, mintha csak azért is kizárólag háromkerekű autókat gyártanánk – pedig tudjuk, hogy négy keréken jobban lehet közlekedni – írja le Mischa Kirisits. – Amellett, hogy olyan fogyatékos közösségek is vannak, melyek nem akarnak teljes inklúziót – amit természetesen tiszteletben is tartunk.” A hallássérült gyermekek szülei például általában azt szeretnék, hogy a gyermekeik egymás között legyenek, hogy meg tudják tanulni, és gyakorolni tudják a jelnyelvet.

A közösség megmarad

Az inklúzió akkor azt jelenti, hogy a (hasonló) fogyatékkal élő gyerekek alig találkoznának egymással? Nem. Emma Lou és Emil számára a Down-szindrómások közössége az életük stabil része kell hogy maradjon – de nem szabad, hogy az legyen az egyetlen meghatározó eleme. Mindketten táncolnak például a „Velem minden rendben” táncegyesületben, aminek a tagjai közt többek között Down-szindrómások is vannak, és szoros barátság fűzi őket egymáshoz. „Jó lenne, ha a közösségen belüli és azon kívüli kontaktok egy mixe alakulna ki” – mondja Emil apukája. Legalább Emma Lou és Emil számára már megadatott ez – ahogy sok értékes találkozás és barátság is, teljesen hétköznapi környezetben.

Vissza az oldal tetejére
ÉrtemTovábbi információk