Interjú Papp Diána írónővel

Papp Diána írónő számtalan könyvvel a háta mögött most újra egy romantikus regénnyel örvendeztette meg az olvasókat. Nekünk pedig azt is elárulta, hogy családjában milyen hagyománya van az olvasásnak az ünnepek alatt!

Nemrég jelent meg a legújabb könyved, a Most élsz, ami ismét egy igazi romantikus sztorinak tűnik. Mesélsz egy kicsit a történetről?

A saját osztálytalálkozóm ihlette, az azt megelőző várakozás. Amikor azon gondolkodsz, vajon mit fogsz magadról elmesélni a többieknek, van-e mire büszkének lenni, abba az irányba tart-e az életed, mint ahogy annak idején elképzelted. Vagy ha nem is, elégedett vagy-e a mostani iránnyal, hiszen azért alapvetően az a legfontosabb, hogy te harmóniában legyél magaddal és a környezeteddel, és nem az, hogy mit gondolnak rólad mások. Ez volt a kiindulópont, és egy kisvárosi mozi, ahol gyakran megfordulunk, ahol valóban ezer forint a jegy, amit a kéziratom szerkesztője alig akart elhinni. Egyszer csak megfogalmazódott bennem, hogy ez a lepattant és mégis bensőséges, hangulatos mozi lesz a könyv helyszíne, és akkor már bele is fészkelte magát a fejembe Zoli, a mozi tulaja. Az ő szemszögéből mesélem a történetet. Ő követett el annyi bűnt saját megítélése szerint egész eddigi életében, hogy csak akkor kaphat feloldozást, ha másokon segít. Kapóra jön a tizenöt éves, egyben első gimnáziumi osztálytalálkozó, és egy váratlanul megtalált doboznyi boríték, benne a tizenöt évvel későbbi önmaguknak írt levelekkel, amiket Zoli bizony felbont és elolvas egytől egyig. Öt embernek, öt régi barátnak akar segíteni, hogy a pár hónap múlva esedékes találkozón már magabiztosan, kiegyensúlyozottan mesélhessék el, hogyan élnek. Mindeközben persze ő is igyekszik magával tisztába kerülni, és persze megkísérti a szerelem is.

Maga a könyv címe arra enged következtetni, hogy fontosnak tartod a pillanat megélését. A magánéletedben mennyire igyekszel a mostban élni?

Tudatosan koncentrálok a mostban élésre, gyakran rajtakapom magam, hogy magamban hangoztatom a tanítást. Figyelek, hogy ne rágódjak a múlton, és ne szorongjak a jövőn, hanem vegyem észre, minek lehet örülni a mában. Nyilván vannak mindenkinek az életében olyan múltbéli események, amelyek feldolgozását nem lehet megúszni, elkerülni, és ez ugye a mában történik, de meg kell tanulni, el kell fogadni, hogy az élet véges, ezért sem érdemes a múlt miatti bűntudatban, a jövő miatti félelemben tölteni a mindennapjainkat. Ha szükséges, akkor megtanulni, gyakorolni, hogyan lehet a mindennapokban észrevenni a jót. Például egy villamosozás alkalmával megfigyelni, mi minden szépet, örömteli pillanatot lehet elkapni, és nem csak a természetben vagy a városképben gyönyörködéssel. Vagy megtanulni a napjainkat értékelni, pozitív szemszögből tudatosítani magunkban a velünk aznap történteket, akár a legapróbb dolgokat is. Napról napra jobban fog menni a mára koncentrálás, és az optimizmusunk is javuló tendenciát fog mutatni.

Miből merítesz inspirációt egy-egy könyved kapcsán?

Nem elsősorban saját élmények inspirálnak, de persze nyilván a saját életemből is jócskán bekerülnek momentumok a regényeimbe. És hát természetesen a szerző minden inspirációt átszűr saját magán, és úgy illeszti az önálló életet élő történetbe. Van, amikor egy-egy személy hat rám annyira erősen, hogy úgy érzem, a sztorija vagy a karaktere könyvért kiált. Nem annyira szeretem a Facebookot, nem érzem azt, hogy jó irányba menne, de persze van létjogosultsága. Én például arra használom, hogy a pörgetése közben viszonylag ritkán, de azért találjak egészen elgondolkodtató történeteket, vagy csak egy karaktert, egy mondatot, ami elindít bennem valamit.

INTERJÚ KISS DÓRIVAL

Az ünnepek idején a szépségápolási termékek mellett a könyv az egyik legnépszerűbb ajándék. Te mit tapasztalsz, ebben az időszakban valóban többet olvasnak az emberek?

Bízom benne! Az tény, hogy a karácsony az egyik legjelentősebb időszak a könyvek szempontjából. Szerencsére manapság is a könyv az egyik leginkább magától értetődő ajándék. És ez azért is lehet így, mert aki kapja, az örül neki. Főként, hogy sajnos manapság a könyv is luxuscikké vált, nem az első árucikk, amit az ember megvásárol a saját maga kényeztetésére, ha egyáltalán megteheti, hogy ilyesmire gondoljon. Nekem a mai napig felfoghatatlan, hogy az olvasók pénzt adnak azért, hogy elolvashassák a történeteimet, gondolataimat, és nem győzök hálás lenni ezért. Bízom benne, hogy ha mással nem, hát az újabbnál újabb regényeimmel meghálálom a bizalmat és a szeretetüket.

INTERJÚ BENES ANITÁVAL

Van esetleg olyan családi hagyományotok, ami ötvözi az ünnepeket és a könyveket?

Nagyon sokáig könyvet kaptam ajándékba minden ünnepemre. Aztán pedig könyvet kértem. Vagy utalványt, hogy én válogathassak. Én is igyekszem figyelni a családom igényeit könyvek tekintetében, de azért az olvasásban szakmai ártalomból én járok elöl. Most, hogy erről beszélgetünk, eszembe jut az első könyv, amit a szüleimtől kaptam ajándékba. Olyan időszakról beszélek, amikor már tudtam olvasni, szóval nem a gyerekkori mesekönyvekről. Mikulás közeledett, anyukám pedig várta a kistestvéremet. Éppen ezért be kellett mennie már a kórházba. Otthon maradtunk apával, és én egy nagyon türelmetlen és bizonytalan hétéves voltam. Vártam, hogy anya hazajöjjön, hozza a kishúgomat, kíváncsi voltam, milyen lesz az élet egy tesóval, de még annyi, de annyi mindent nem értettem. Apa elunhatta a nyűgösségemet, és hát ő sosem csinált nagy faksznit az ünneplésből, így télapó előtt napokkal a kezembe nyomta az ajándékomat, Lakner Artúr Édes mostoha című könyvét. Az is egy nagyon fontos és meghatározó olvasmányom lett hosszú évekre, nyilván a hozzá kapcsolódó események és érzelmek miatt is.

Ezek szerint gyerekként is igazi könyvmoly voltál…

Igen. Soha nem okozott problémát, hogy el kell olvasni a nyári szünetben a kötelező olvasmányokat. Természetesen az ajánlott olvasmányok is belefértek az időmbe, hiszen nagyon szerettem olvasni. Hamar megszerettem a könyvtárba járást is, Copperfield Dávid történetével például úgy ismerkedtem meg kilenc évesen, hogy egy könyvtári versenyen lettem helyezett, és ez a könyv volt az ajándékom. Imádtam, rengetegszer elolvastam, a mai napig meghatározó, sok jelenet beugrik belőle a legváratlanabb pillanatokban. A főiskolán német-magyar szakon végeztem, ott is rengeteg könyvet el kellett olvasni, annyit, hogy már addigra azért nagyvonalúbban kezeltem a feladatot, mert egyszerűen lehetetlennek találtam az összessel megbirkózni. Mai napig bánom, és nem hiszem, hogy bepótolható.

Egy-egy írói folyamat során mennyire azonosulsz a karakterekkel? Könnyedén kezeled a helyzetet?

Karakter- és időfüggő ez a helyzet. Sajnos ritka az olyan karakter, akit egy az egyben lehet „másolni” egy adott személyről és él a sztoriban, mozgatja a történetet és a többi szereplőt. Ilyenkor a legkönnyebb, mert az azonosulás ezek szerint azonnal megtörtént, a szerző úgymond hatás alatt áll, és „írja, amit diktálnak neki”. A teremtett, összegyúrt karakterek kialakítása lényegesen időigényesebb folyamat. Sok energiát, és empátiát követel, hogy összeálljon egy-egy személyiség, minden tulajdonsága következzen a másikból és mindezeken túl én elfogadjam, megszeressem őt, és tudjak vele dolgozni. A mai felgyorsult világban, amikor könyveket is gyakrabban kell megjelentetni, erre a folyamatra nem mindig áll annyi idő a rendelkezésre, mint egy szerző szeretné. Éppen ezért mindig fantasztikus érzés, amikor tudom, érzem, hogy megvan a keresett karakter, összeállt, részem és tudom őt mozgatni, vele együtt érzek.

Külföldi szerzők közül van olyan, aki nagy hatással volt rád?

Nicole Krauss A szerelem történetét szoktam említeni, mint az első olyan könyvet, ami tényleg lenyűgözött. De volt persze számos. Viszont számomra érdekes, hogy ha egyiket-másikat újraolvastam életemnek értelemszerűen későbbi, más szakaszában, akkor talán az akkori élethelyzet miatt, vagy éppen a bennem végbemenő változások miatt, tehát nyilvánvalóan nem szakmai alapon, már nem jelentettek annyit. Ha pedig a mostani nagy kedvenceket kell említeni, akkor minden bizonnyal sokak számára ismerős neveket fogok mondani: Elena Ferrante, Khaled Hosseini, Carlos Ruiz Zafón könyveit én is úgy várom, hogy számolom a napokat megjelenésig. És nagyon szeretem Irvin D. Yalom amerikai pszichiáter könyveit is.

Azt szokták mondani, hogy a fodrász haja mindig kócos. Írónőként mennyire olvasol a mindennapokban másokat? Van esetleg aktuálisan olyan könyv, amit nagyon szeretsz, vagy vársz?

Fontos is olvasni, hiszen egy író nemcsak kikapcsol, hanem tanul is az aktuálisan olvasott könyvből. Ha nem is tudatosan, de az emberbe ivódnak a megoldások, amiket használhat vagy éppen intő jelek, hogy inkább ne… A könyveim írása során vannak olyan időszakok viszont amikor már direkt nem olvasok mást. Amikor már nem akarom, hogy bármi bezavarjon, már a saját történetem a legfontosabb. Most egyébként Elena Ferrante Nápolyi regények tetralógiájának befejező részét várom a legjobban. A nyomtatott verzió már megjelent, de epubban még nincs kint, én pedig mostanában így olvasok.

Milyen körülmények között szeretsz leginkább írni, illetve olvasni?

Mivel nem az írás a főfoglalkozásom, hanem szerkesztőként- újságíróként női magazinokat készítek, ezért mindig tudatosan kell előteremteni az időt az írásra. Általában hétvégén írok, vagy szabadságot veszek ki. Természetesen utóbbi alkalmakkor tud a sztori igazán fejlődni, menni a maga útján, így ez a kedvenc állapotom. A szabadság kezdetén egyébként nem tudok rögtön leülni és gépelni füttyszóra, napok telnek el, amíg csak szó nélkül bolyongok, és rakom össze magamban a könyvet, hangolódom, beszélgetek a szereplőkkel. Aztán egyszer csak történik valami, lehuppanok a kanapén a kedvenc helyemre és elkezdek pötyögni, megtörtént az átkapcsolásom.

Kacérkodsz a gondolattal, hogy más műfajban is kipróbáld esetleg magad?

Korábban, még a Nők Lapjába, írtam tárcákat. Ez egy nagy lehetőség volt nekem, hogy kipróbálhassam magam nem csak mint szerkesztő vagy újságíró, és hogy megismerhessék a nevemet az olvasók. Nagyon szerettem írni ezeket a rövid történeteket, sokat tanultam is belőlük, de bevallom, a fióknak nem írok mostanában, hiszen újabb és újabb történetek vannak a fejemben, amelyekből szerencsére könyv születhet, mert megadja rá a lehetőséget a kiadóm és természetesen az olvasók.