„A szerelem fontos része egy ember életének”
Interjú Nyáry Krisztiánnal
Az író-irodalomtörténész Nyáry Krisztián Így szerettek ők című könyvével vált igazán népszerűvé az olvasóközönség körében. Az azóta eltelt időben számos újabb kiadvánnyal örvendeztette meg az olvasókat, és mondhatni újra divatba hozta az irodalom szeretetét. Legújabb, Írjál és szeressél című könyve kapcsán pedig azt is elárulta nekünk, hogy miben látja írásai sikerét.
Nemrég jelent meg legújabb könyve Írjál és szeressél címmel, amelyben ismét a levelek kapták a főszerepet. Egy-egy anyaggyűjtési fázis igazi időutazással ér fel, miközben sorra olvassa át a leveleket?
Igen, hiszen olyan emberek nyílnak meg előttem, akik már réges-régen nem élnek. A levél nagyon személyes műfaj, és ha nem is én vagyok a címzett, mégis egy kicsit olyan érzés, mintha velem beszélgetne a levélíró.
INTERJÚ SCHELL JUDIT SZÍNÉSZNŐVEL
A könyvébe 125 szerelmes levél és történet került be – Krúdy Gyula, Szabó Lőrinc és Füst Milán pedig egy-egy önálló fejezetet is kapott. Miben más az ő levelezésük?
Megpróbáltam egy párkapcsolat stációi szerint fejezetekre osztani a könyvet, és az ismerkedő levelektől a szakítólevélig bemutatni a szerelmes levél műfajait. A három különálló fejezet azonban annyira összetett szituációkat mesél el, amelyeket nem lehetett volna belegyömöszölni egyik kategóriába sem. Krúdy esetében egy rövid időszakot emeltem ki, amikor ő is rengeteg nőnek udvarolt írásban, s eközben ő is sok szerelmes levelet kapott, olykor ismeretlen asszonyoktól is. Szabó Lőrinc esetében egy szerelmi háromszögbe tekinthetünk bele, amikor minden érintett fél levelezésben állt a másik kettővel, hiszen a költő felesége és szeretője legjobb barátnők voltak. Füst esetében pedig egy hat évtizeden keresztül zajló reménytelen szerelem stációiba pillanthatunk bele. Tanulságos, hogy valamelyikük mindig visszarettent, ezért soha nem lehettek egymáséi.
Az új könyv több oldalról is körbejárja kedvenc íróink szerelmi életét, így a szenvedélytől a házasságon át egészen a szakításig szinte minden téma felmerül. Van esetleg kedvenc története a könyvből, ami egy fokkal közelebb áll a szívéhez, mint a többi?
Nagyon kedvelem például Mikszáth Kálmánnak azt a levelét, amelyben másodszor is megkéri az elvált felesége kezét. Vagy az öreg Kossuth Lajos teljesen reménytelen szerelmes leveleit, amelyeket egy fiatal lánynak küldött, tudván, hogy semmilyen kapcsolat nem lehet közöttük. Örkény István levelei is nagyon jellemzőek, humorosak, meghökkentőek, közvetlenek.
Azt gondolom, hogy már az első könyve, az Így szerettek ők után egyfajta újdonsült varázsa lett az irodalomnak, és olyanok is szívesen nyúltak a könyvhöz, akik alapvetően a sokkal könnyedebb műfajt kedvelik. Elsődlegesen milyen célközönségnek születnek a könyvei?
Ezek szórakoztató célú, de tényekre, valós életrajzi adatokra épülő történetek, tehát elsősorban azoknak ajánlom őket, akik szeretik az adott szerzőket, művészeket, közéleti szereplőket, kíváncsiak az életükre, de nem feltétlenül tudományos életrajzi monográfiákat akarnak olvasni.
A könyveivel egyértelmű célja az irodalom, illetve a történelem populáris szintre emelése?
Nagyon fontos hangsúlyozni, hogy ezek nem irodalomtankönyvek, nem is történelmi szakmunkák, hanem általam elmesélt életrajzi sztorik. Nem tudomány, csak a tudomány eredményeit használja. De ha egy jó történet, mondjuk, egy íróról kedvet csinál a művei elolvasásához, akkor annak természetesen nagyon örülök.
Elárulja, hogy annak idején miért kezdett el költők, írók életével, szerelmeivel foglalkozni?
Emberi sorsokkal, életrajzokkal foglalkoztam már akkor is, amikor irodalomtörténészként régi magyar szerzők életútját rekonstruáltam. A szerelem pedig fontos része egy ember életének. Engem érdekel ez a téma, és önző módon arról írok, ami érdekel.
Mit gondol, miben rejlik a könyveinek a sikere?
Magyarországon az irodalomtudomány, a művészettörténet vagy akár a történettudomány is elég elzárkózó, arisztokratikus szakmai stílusban fogalmaz. Közben pedig van igény rá, hogy közérthető formában is hozzáférhessünk kedvenc szerzőink életéhez. Valójában ezt csinálom: magyarról magyarra fordítok.
Lassan kétéves évfordulóját ünnepelheti a Magvető Café, amely az irodalom szerelmeseinek egyik bázisaként jött létre. Beváltotta a hozzá fűzött reményeket?
Még csak tavasszal leszünk kétévesek, de messze beváltotta minden reményünket a fogadtatás. Egy olyan helyet szerettünk volna létrehozni, ahol találkozhatnak az írók és olvasóik, vagy akár az olvasók egymással. Nem gondoltam volna, hogy ez ilyen gyorsan működni fog: minden nap telt házas programjaink vannak, az olvasók kifejezetten szeretnek találkozni a kedvenc íróikkal.
Tervben van már esetleg egy következő könyv is?
Még van egy könyvre való szerelmes levelem, ezt fogom megírni. Utána valamikor szeretnék egyszer zeneszerzőkről vagy színészekről is írni. Aztán persze lehet, hogy valami nagyon más lesz belőle.
SIMON KORNÉL: “A SAJÁT SZABÁLYAIM SZERINT ÉLEK”
Amennyiben tarthatna egy képzeletbeli fogadást, ahová írókat, illetve költőket is meghívhatna a régmúltból, ki lenne az a három személy, akinek mindenképpen küldene meghívót. És miért épp nekik?
Mivel a fogadások általában unalmasak, olyan vendégeket hívnék, akik segítenének benne, nehogy valami karót nyelt és feszélyezett társaság miatt kelljen végigszenvedni a rendezvényt. Karinthy Frigyes és Kosztolányi Dezső eléggé összeszokott páros voltak, ha polgárpukkasztó játékokat kellett játszani, tehát őket biztos elhívnám. Harmadiknak pedig Harmos Ilonát, Kosztolányi feleségét, akinek fiatal korában Karinthy is udvarolt. Neki is volt érzéke a groteszk játékokhoz, ráadásul jól is írt.
A levél, mint forma közel áll Önhöz? Eltekintve az e-mailes világtól, korábban szívesen írt kézzel személyes hangvételű, netán szerelmes leveleket?
Nagyon korán álltam át az e-mailre, lényegében 20 éves koromban. De gimnazistaként még kézzel írtam a leveleket én is, köztük szerelmes levelet is. Ma inkább képeslapot vagy rövidke üzenetet írok kézzel, amikor azt akarom kifejezni, hogy annyira fontos az illető, hogy a hagyományos formát választom a kedvéért. Cserében viszont neki ki kell silabizálnia a kézírásomat, ami nem könnyű feladvány.
Sok író mondja, hogy az írás folyamata felér egy terápiával. Ön hogy áll a témához?
Valóban, az írás jó módszer az önismeret fejlesztéséhez is. Én azonban nem verset vagy novellákat írok, hanem életrajzi történeteket, ahol kevesebb tér nyílik az önkifejezésre. Viszont ebben a formában is önfegyelemre szoktat, hiszen napi penzumokat kell teljesíteni, ráadásul a szegény, kizsákmányolt munkás és a szívtelen, számonkérő főnök ugyanaz a személy: én magam. Szoktam is lázadozni ellenem.
