Active Beauty
És most: kifelé!
olvasási idő: min
Vár a természet

És most: kifelé!

Tavasszal a legjobb a legközelebb fekvő zöldterületen edzeni. Mindegy, hogy a saját kertünkben vagy egy erdei tisztáson tesszük: a friss levegőn való mozgás egészségesen és fitten tart – valamint jókedvűvé tesz. Ezek a szabadtéri sportágak léteznek.

Vannak dolgok, amik tökéletesen kiegészítik egymást. A sport és a természet pont egy ilyen álompáros. Ennek sok oka van: a szabadban az agy több oxigénhez jut, ami azt eredményezi, hogy levegőzés után újra jobban tudunk koncentrálni – a fejünket úgyszólván „átszellőztetjük”. Emellett a friss levegő megnedvesíti a nyálkahártyákat s ezáltal erősíti az immunrendszert. A szél és a hőmérséklet-különbség ugyancsak edzi az ellenálló képességet, és alkalmazkodóképesebbé teszi a szervezetet.

Ezenkívül a természetes környezetben való tartózkodás figyelmesebbé tesz, és ezzel javítja a közérzetet. A virágok és a frissen nyírt fű illata, a madárcsicsergés, valamint a kék ég, a pillangók, a gyümölcsfák friss rügyeinek látványa a koronavírusos időkben is tartósan javítja a kedélyállapotot. Így a sportra való motiváció szinte magától jön.

10 TIPP, HOGYAN VEGYÜK RÁ MAGUNKAT A MOZGÁSRA

Fitneszstúdió a kertben

A szabadtéri edzés ideális helyszíne a saját kertünk. Mindegy, hogy a sportegyesületek, falmászó termek vagy fitneszstúdiók épp nyitva vannak-e vagy sem, itt akkor edzhetünk, amikor csak kedvünk tartja. Számtalan lehetőség van a privát zöldterületen való sportolásra.

Egy klasszikus a medencében – ideális esetben egy környezetbarát bio medencében – való úszás, ami különösen fitten tart, ha egy ellenáramoltatót is beépítünk. Az edzés utáni izomlazításhoz a biológiai szűrőrendszerrel ellátott medencékbe masszázsfúvókákat is telepíthetünk. Ezenkívül a medencében vagy fürdőtóban végzett aquafitness is helyettesítheti a fitneszórákat. A speciális edzőkorongok, súlyzók vagy kesztyűk növelik a vízellenállást – és égetik a kalóriákat.

De nem csak a „vízipockok” hozhatják formába magukat a házuk körül – a szárazföldön például calisthenics eszközökkel tarthatjuk fitten magunkat: ezek nem túl helyigényesek, viszont nagyon sokoldalú edzést tesznek lehetővé. A nyújtórudakon, tornakarikákon és bordásfalakon számos hatékony gyakorlat végezhető a legkülönbözőbb nehézségi fokokon. A mozgásfolyamatokat videók vagy személyi edző segítségével könnyedén elsajátíthatjuk. A bátrabbak a calisthenicsparkjukat jól látható helyen rendezik be – és így a szomszédok csodálkozó pillantásai is motiválhatják őket. A szégyenlősebbek viszont valószínűleg inkább egy örökzöld sövény mögötti helyet választanak edzősaroknak. Minden esetben ajánlott hosszú életű eszközöket beszerezni.

↘ danubecalisthenics.com

Aki a bordásfalon végzett erősítés során megállapítja, hogy a magasban való edzésben örömét leli, egy boulder mászófalat is beszerezhet magának. Kész, 3 négyzetméteres, 20 mászóköves kültéri falakat már néhány száz eurótól lehet kapni. Ezeket közvetlenül egy teherbíró falra rögzíthetjük. A boulder sport alapjában véve nem más, mint falmászás alacsony magasságban. Mivel eközben biztosítás nélkül mászunk, ez a sport kiválóan erősíti az izmainkat. Különösen a kar és a váll izmait fejleszti, de a csípő, a has és a lábak is profitálnak belőle. Ezenkívül javítja a koordinációt és a testérzetet, valamint növeli a mozgékonyságot.

↘ austriaclimbing.com

Egy másik teljes testet átmozgató edzés, a trambulinon való ugrálás közben is magasra juthatunk, viszont ez a mozgásforma inkább a lendületről szól. Ehhez a sporteszköz különböző méretben kapható, így egy minitrambulin a legkisebb városi kertben is elfér. Mindegy, hogy kicsin vagy nagyon végezzük, napi néhány perc önfeledt ugrálás is elegendő ahhoz, hogy egészségesebbé és fittebbé váljunk tőle. Lendületbe hozza a szívet és a vérkeringést, megedzi a medencefeneket és segít elmulasztani a hátfájást – mert a toló-húzó mozdulatok biztosítják a szalagok folyadékkal és tápanyaggal való ellátását. Ezenkívül segít a csontritkulás megelőzésében, mozgósítja a test védekezőerőit, endorfint szabadít fel, így edzés közben a stressz is gyorsan elillan.

↘ wikihow.com/Backflip-on-a-Trampoline

NYEREGBE!

Eszközök elvitelre

Nincs kerted, mégis szívesen edzenél a „zöldben”? Vagy vágysz egy kis változatosságra? Akkor olyan eszközöket érdemes beszerezned, amiket mindenhova magaddal tudsz vinni. A kertben való edzés klasszikus eszköze a hulahoppkarika, ha viszont pár megállót kell utaznunk a következő parkig, az ugrókötél praktikusabb választás. Az ugrókötelezés javítja az állóképességet és a koordinációt, csökkenti a testzsírt, és minden kézitáskában elfér. A haladók egy speed-rope-ot is beszerezhetnek maguknak, amit szupergyorsan lehet hajtani.

De a bemelegítésre és izomerősítésre kiválóan alkalmas rugalmas fitneszszalagokat is könnyű szállítani. Az erősítő gumiszalagok valamivel több helyet foglalnak, viszont praktikus habszivacs fogantyúkkal látták el őket, melyeknek kellemes a fogása. Vagy bepakolunk két smovey-t. A smovey egy rezgő gyűrűrendszer, mely egy spirális csőből, négy fémgolyóból és egy speciális markolatból áll, mely finomítja a rezgéseket, és impulzusokat küld a test számára, valamint stimulálja a mélyizmokat.

Apropó mélyizomzat: kiváló edzőeszköz, amit minden kirándulásra magunkkal vihetünk, a masszázslabda. Oldhatjuk vele a hát- és vállrészek merevségét, ha lefekszünk a rétre, ellazulunk és egyszerű gyakorlatokat végzünk vele. Útmutatókat ehhez például a Sapura Health YouTube-csatornáján találunk.

↘ smovey.com

Mezei kobra

A jógaászanákat természetesen a nappalinkban is gyakorolhatjuk. A réten mégis máshogy tudunk összekapcsolódni a földdel. És a jó levegő a légzőgyakorlatokat is élvezetesebbé teszi. Jól jön egy matrac, de ha az nincs kéznél, egy puha strandtörölköző is megteszi. Fontos, hogy magunkba engedjük a körülöttünk lévő természetet, és inspirációforrásként használjuk. Egy hely a domboldalban, ahonnan csodaszép kilátás nyílik, kiváló a lótuszüléshez – és közben gyönyörködhetünk a táj szépségében. Az első, teraszunkra érő napsugarak csodálatos hangulatot teremtenek a napüdvözletekhez. És aki egy erdei tisztás nagy fája alatt áll kézen, az közben úgy érezheti, mintha a saját gyökereit is beleeresztené a földbe.

↘ emoceanyoga.com, ↘ yogasecrets.hu

A sportolók barátja: a fa

A fák nemcsak oxigént és nyersanyagot adnak, hanem tökéletes edzőpartnerek is. Aligha van még egy ilyen sokoldalú fitneszeszköz. Törzsének támaszkodva nyújthatunk vagy „fekvőtámaszozhatunk” (állva, a fának dőlve, attól el-eltolva magunkat), a praktikus, rögzítőkötélre erősített famászó fogantyúkkal pedig egy szempillantás alatt mászótoronnyá alakíthatjuk a fa törzsét. Akinek két fa is rendelkezésére áll, az felerősíthet rájuk egy slackline-t, és azon fejlesztheti egyensúlyérzékét. Ez topformába hozza a hasizmokat, és mellette a mentális képességeket, valamint a testtartást is javítja. Ezt követően olyan fittnek érezhetjük magunkat, hogy akár fákat is képesek lennénk kicsavarni. Viszont a légtornamutatványokkal legyünk óvatosak. Ezt a mozgásformát egy speciális selyemszalagon végzik, melyet a test köré tekernek és különböző hajlékonysági, akrobatikus és erőelemeket mutatnak be rajta a levegőben. Ami az Instagramon csodás dolognak tűnik, az könnyen veszélyes lehet, és a fának is árthatunk vele. Ezért az ág teherbírásának megítélését bízzuk egy hozzáértőre, de a legjobb, ha inkább egy biztonságos állványon végezzük ezeket a gyakorlatokat.

↘ aerialyogahungary.hu

Aki látott már valakit egy erdei tisztáson tajcsizni, az valószínűleg lenyűgözve figyelte a „harcos” harmonikus mozdulatait, amelyek jóformán összeolvadtak a környezettel. Ez a kínai tajcsi csuanként vagy árnyékbokszként is ismert harcművészet egy a természet ősi elveire épülő, fegyvertelen technika. A tajcsit általában szólóban és egészségügyi okból, kikapcsolódásként vagy meditációként gyakorolják. A mozdulatok végzése közben az izmok és az ízületek lazák maradnak, hogy a csi – életenergia – akadálytalanul áramolni tudjon. A rendszeres tajcsizás révén megérezzük ezt az energiát, majd pedig képesek leszünk mi magunk irányítani. Ajánlott a szabadban végezni, ezért találkozunk Kínában kora reggel sok tajcsit gyakorlóval a parkokban és a nyilvános kertekben. Az egyenetlen mezei és erdei talajon való mozgás kezdetben kihívást jelenthet; ha viszont sikerül túljutnunk ezen a nehézségen, akkor abból az egyensúlyérzékünk és a tartásunk fog profitálni.

↘ belsokungfu.hu

Golf egy kicsit másként

A golfhoz alapvetően tíz különböző ütőre, egy golfklubtagsági kártyára és márkás pólóra van szükség. Ezeknél a változatoknál viszont nem:

A crossgolfot (vagy urban golfot) nem a golfpályán, hanem nyilvános helyeken játsszák azon szabályok szerint, amiket az adottságoknak megfelelően hozunk – biztonsági okokból nem golflabdát, hanem teniszlabdát vagy almostgolf labdát használnak hozzá. Lyukakra nem feltétlenül van szükség, kijelölhetünk már meglévő célokat is, amiket el kell találni.

↘ crossgolf.eu

A footgolfot a golfpályán vagy a saját kertünkben is játszhatjuk, és egy csodálatos edzés azok számára, akik a rúgótechnikájukat a csapatsporton kívül is szívesen megcsillogtatnák.
A játék célja, hogy a játékosnak egy 5-ös méretű futball-labdát kell a lehető legkevesebb számú rúgással eljuttatnia az elrúgóhelynek kijelölt lapos területről a pályaszakasz végén található lyukba.

A disc golf egy frizbis sportág. A játék sok szempontból hasonlít a hagyományos, ütőkkel és labdával játszott golfhoz: célja, hogy a játékosok minél kevesebb frizbidobással eltaláljanak egy célpontot. Ez a célpont általában egy láncos kosár, de kosár híján mindenféle tereptárgy alkalmas lehet a célra, amit a parkban vagy a sportpályán találunk. Az ehhez használt frizbik általában valamivel nehezebbek és aerodinamikusabb formájúak a szokványos frizbimodelleknél.

x
Sajnáljuk, de nem találtunk találatokat a keresésére. Kérjük, próbálkozzon más keresési kifejezésekkel.