Mi teszi erőssé és összetartóvá a családot?
Egy csapat vagyunk
Az egyik család ilyen, a másik olyan. Minden formában és méretben létezik – különböző érzékekkel és beállítottsággal. Mégis mindegyikre jellemző, hogy néhány dolog összekovácsolja őket, bizonyos helyzetek megerősítik a kötelékeket, egyes körülmények pedig még közelebb hozzák egymáshoz a családtagokat.
A családi kötelékek olyanok, mint a kötésminták: ismétlődnek. Mégis a kezünkben tartjuk a dolgot: szeretné családja generációk óta meghatározó mintáját megőrizni? Egyáltalán: meg tudjuk határozni, milyen minta jellemzi a családunkat? Vagy szeretne egy egyedi mintát alkotni?
Évekbe telt, amíg Mária, két lány édesanyja az anyukájához fűző köteléket el tudta oldani. Nagyon nehéz feladat volt számára, kétségekkel teli időszak, viszont a változás megannyi új lehetőséget hozott magával. „Elkezdhettük megírni a saját családi történetünket – meséli. – Ez a kis családunkat igazán összekovácsolta.”
Az első lépéseket igen óvatosan tette meg. Mária az édesanyjától látott kapcsolatmodellt nem akarta továbbvinni, azonban egy új még nem volt a tarsolyában. Hallgatott az ösztöneire és a bábájától hallott mondat járt mindig a fejében: „Ha az az érzésed, hogy egy helyzet vagy egy rituálé annyira terhes számodra, hogy már alig tudod elviselni, változtass rajta.” Ez a gondolat segített neki abban, hogy meg tudja fogalmazni a saját igényeit. Szárnyakat kapott, és mert a dolgokon változtatni. Belátta azt is, hogy neki sem kell tökéletesnek lennie.
„Ha érzed és érted magadat, és saját magad támasza is tudsz lenni, csak akkor tudod a gyermekeid számára is hitelesen közvetíteni, hogy számíthatnak rád, bármi is történjék.” Ezzel elárulta Mária az első családi titkot: a változás bennünk kezdődik.
A tiszta kommunikáció támaszt nyújt és összekovácsol
Mária fejlődésének következő lépcsőfoka a tiszta kommunikáció volt. Visszaszerzett önbizalma tette ezt lehetővé számára. Mivel így már nem kellett visszafognia magát és a tökéletességre sem törekedett többé. „Biztonságot ad, ha mindenki tudja, hogy mi a pozíciója a családon belül. És mindenkinek megvan a lehetősége, hogy reagáljon. Ezzel rögtön sok mindennek helyet teremtünk” – meséli a fiatal édesanya.
Hibázni és beszélni róla: összekovácsol
„Sosem fogom elfelejteni az első olyan alkalmat, amikor hibát követtem el és odamentem a lányomhoz, hogy bocsánatot kérjek miatta. A kő, ami mindkettőnk szívéről leesett, hatalmas volt, szinte fizikailag érezhető. És a lányom is megkönnyebbült, amikor kibeszélhette magából a sérelmét. Ez közelebb hozott minket egymáshoz, a kapcsolatunkat tovább erősítette” – meséli Mária.
Hibánk beismerése által gazdagabbak leszünk. Megnyugszunk és megkönnyebbülünk. Örömet adunk és kapunk. Antennáink közvetítik a másik felé érzéseinket, ilyenkor az ember megmutatja magát teljes valójában, akkor is, ha épp egész kicsinek érzi magát.
A dolgokat nem túl komolyan venni: összekovácsol
„A családi mindennapjainkban túl sok komolyság bújt meg. Hiszen az ember azt szeretné, ha komolyan vennék. De mit nyerünk azzal, ha minden dologból komoly ügyet csinálunk: A vacsora kérdése például – ezzel kapcsolatban is hatalmas elvárásaim voltak magammal szemben: mindig frissen és csak a legjobb alapanyagokból főztem. Majd pedig mindezt mosolyogva tálaltam. De hogy működhet ez valójában, ha közben egy négyéves fogja a kezemet, a másik karomban pedig egy kisbabát tartok?” – kérdezi Mária. Majd visszaemlékszik céljaira, amiket kitűzött magának és melyektől nem hagyta magát eltántorítani. Mária előkereste az emlékei közül bábája mondatát és nekilátott helyzete megváltoztatásának.
„Kezdetben gyakran ettünk esténként házi készítésű popcornt vagy sült gesztenyét almapürével. Imádtuk hallgatni, ahogy a kukorica a fedőt kopogtatta és a földön ülve egy nagy edényből falatoztunk mindannyian. Az estéink hirtelen nyugodttá és derűssé váltak, rengeteget nevettünk, ami által ismét egy kicsit közelebb kerültünk egymáshoz” – meséli Mária, aki számára az egyszerű ételek és az öröm, amivel azokat elfogyasztották, újabb ajtókat nyitott ki. A lányai már nyolc- és tizenkét évesek. Ritkán, de még ma is kerül a nagy tálba házi készítésű popcorn. Olyankor mindenki mosollyal az arcán ropogtat, mert ilyenkor közös emlékek idéződnek fel.
Egy külső támadás összekovácsol
Mária számára ez a támadás viszkető hólyagocskák formájában jelentkezett: bárányhimlő. És akinek gyermeke van, jól ismeri: először az egyik kapja el, majd a másik. „A karanténban eltöltött hat hét különleges időszak volt családunk életében. A házikónkban igazán kellemes hangulat uralkodott. A csendes, együttérző légkörben figyeltünk egymásra és ez annak idején egészen közel hozott minket egymáshoz. Zsófi szeretetteljesen ápolta kistestvérét és próbálta őt felvidítani azokban a pillanatokban, amikor ő már nagyon elcsigázott volt – egy komoly érési folyamaton mentünk át mindannyian és a családi rendszerünkben valami megváltozott. Ezekben a hetekben ráébredtünk arra, hogy micsoda kiváltság az, ha az ember olyanokat tudhat maga körül, akikre minden helyzetben számíthat” – emlékszik Mária erre az időszakra.
Egymásnak bizalmat szavazni összekovácsol
A gyermekek számára csodálatos érzés, ha tudják, hogy ötleteiket és érzelmeiket elismerik és értékelik. És hogy fontos szerepet játszanak abban, hogy a család azzá váljon, amivé válhat. Akkor is, ha ehhez a viták és a veszekedések is hozzátartoznak.
„Bízzunk gyermekeinkben, hogy megoldást találhatnak a problémájukra, amin épp összeszólalkoztak.” Ez az, amit Mária ebben a különleges szituációban értékel. Majd következik a jól megérdemelt jutalom: a kibékülés, amihez a gyerekek maguk jutottak el. Ez olyan, mint egy varázslat, ami az egyiket a másikhoz közelebb hozza.
Minden veszekedés, amit a megfelelő eszközökkel vívunk meg és megoldást hoz, gazdagabbá tesz minket. Egy új, mélyebb viszony alakulhat ki két ember között. És természetesen ezáltal közelebb is kerülhetünk egymáshoz.
Mária, édesanya
„Most még mind a négyen összebújunk a gyerekágyban, majd felolvasunk, mesélünk vagy énekelünk.“
A szertartások összekovácsolnak
Azokban az időkben, amikor sok átalakuláson és változáson megyünk keresztül és egyre kevesebb időnk jut mindenre, az nyújthat támaszt számunkra, ha kisebb-nagyobb dolgokban megbízhatunk, ezekbe kapaszkodhatunk. Ilyenek például a szertartások.
„Most még mind a négyen összebújunk a gyerekágyban, majd felolvasunk, mesélünk vagy énekelünk” – meséli Mária a közös esti rituáléról. „A családi háttér meghatározza, hogy kiből milyen ember lesz. Ha már például nincsenek együtt töltött órák, együtt elfogyasztott étkezések, már arra sem lesz alkalom, hogy a nehézségekről beszélgessünk. Az egymással folytatott viták aktív kultúrája is elveszik. Pontosan ezekre az órákra és rituálékra van szükség ahhoz, hogy a gyermekekben a szükséges biztonságérzet kialakuljon és ezt a védelmet és hátteret a magukénak tudhassák, ha épp nehézségeik vannak” – mondja Michael Merl főorvos, a linzi gyerekkórház gyermek- és ifjúságpszichiátriai osztályának vezetője egy interjúban.
Egy családi vezérkép összekovácsol
Egy családi mottó is hozzátartozik azokhoz a dolgokhoz, melyek összetartják a családot: egy célt fogalmaz meg számunkra, amit együtt szeretnénk elérni. Szavakba önti, hogy a hovatartozás, a közösség és biztonság olyan értékek, amiket tovább kell adni. „A családi kultúra a család szelleme, amely magába foglalja az összetartozás-érzést, a családtagok közötti kapcsolatok kisugárzását, klímáját, mélységét, minőségét és érettségét, valamint az egymás iránt táplált érzelmeiket is. Ez a lépés az Én-től a Mi-ig” – írja Stephen R. Covey a 7 út a család hatékonyságához – az erős család elvei című könyvében.
Az erős családok nem a semmiből lesznek. Nem a véletlennek köszönhetjük, hanem tennünk kell érte. Ez egy életen át tartó folyamat. Ami megtérül, és amiért érdemes dolgozni.
Milyen család szeretnénk lenni? Mit szeretnénk együtt csinálni? Milyen legyen a családi atmoszféra otthon? Milyen kapcsolatot szeretnénk egymással kialakítani? Hogy akarunk egymással bánni és beszélni? Mi az, ami számunkra mint család számára igazán fontos? A családi kultúra egy „mi-kultúra”, ami segít nekünk, hogy a nehéz időket könnyebben átvészeljük.
„A gyerekek a legnagyobb tanáraink. Ha elbizonytalanodnánk, és nem tudjuk, hogy cselekedjünk, egy időre érdemes csendben maradnunk és odafigyelnünk. Ez önmagában már közelebb visz minket egymáshoz. Egyszerűen csak azért, mert miközben a háttérből szemlélődünk, olyan dolgok történhetnek meg velünk, amikről nem is álmodtunk volna” – mondja Mária.
