Bohóckodjon bátran!

Aki ki meri mutatni az érzéseit, az őszinte kapcsolatot tud kialakítani az embertársaival. A bohócok megmutatják, hogyan is kell ezt.

A mindennapokban talán nem is gondolkodunk el azon, hogy kik vagyunk és kik szeretnénk lenni. Örülünk, ha kialakult egy bizonyos ritmus az életünkben, és az többé-kevésbé átláthatónak tűnik. Ott van a család, a munka, a biztos otthon – és mindenhol megvan a saját szerepünk. És ezekből vajon melyekkel tudunk igazából azonosulni, és mi az, ami csak álarc?

Jó kérdés, mivel bizonyos mértékben már gyerekkorunkban megtanultunk az elvárásoknak megfelelni és elfogadni a szabályokat és az erőviszonyokat. Erről ír a szerző, a hivatásos bohóc és előadó, Klaus Werner-Lobo Élj szabadon és veszélyesen című könyvében. Nem akarunk nevetség tárgyává válni, félünk megmutatni az igazi arcunkat. Sokszor szinte színészi ügyességgel játsszuk a szerepeinket nap mint nap, őszinte érzéseinket pedig elrejtjük a külvilág elől. Attól tartunk, hogy ha kimutatjuk azokat, sebezhetővé válunk. Ez a védőfal azonban – melyet az emberek az évek során felépítenek maguk köré – sokszor önmagunk megismerésében is megakadályoz minket.

9 LÉPÉS A KEVÉSBÉ STRESSZES ÉLETÉRT

Egy pillantás a belsőnkbe

Sokszor az embernek önmagának is nehéz megfejtenie, milyen szükségletei is vannak valójában. Mindenképpen sokkal nehezebb, mint egy szerepet magunkra ölteni, és mások igényeinek megfelelni. Nagy bátorságra van szükség ahhoz, hogy magunkba pillantsunk, elfogadjuk a tökéletlenségünket és hibáinkat. És sok erő kell ahhoz is, hogy a vágyainkat és a kételyeinket önmagunkkal szemben ne nyomjuk el, hanem az én részeként ismerjük el. Fogadjuk el magunkat olyannak, amilyenek vagyunk. A saját hibáink és az olykor felszínre törő gyengeségeink is személyiségünk részei.

A SIKERES NŐK 4 KÖZÖS TULAJDONSÁGA

Vezessenek minket az érzéseink

Akinek először is sikerül magát elfogadnia olyannak, amilyen, másodszor pedig leküzdi a nevetségessé válástól való félelmét, annak Werner-Lobo meggyőződése szerint már nyert ügye van. Nagy adag szabadságot kap. Szabadságot, amit az a felismerés ad, hogy nem kell se megváltoznunk, se megjátszanunk magunkat. Ennek eredményeképp ezt sugározzuk majd magunkból: fogadj el olyannak, amilyen vagyok, minden jó és rossz tulajdonságommal együtt, vagy felejts el. A szabadság érzésével fog eltölteni minket, ha már nem szégyelljük sebezhetőségünket és törékenységünket megmutatni. A kulcs Werner-Lobo szerint az, ha felhagyunk a folytonos elismerés hajkurászásával, és hagyjuk, hogy a saját érzéseink irányítsanak bennünket a mindennapokban.

Amikor smink nélkül mutatkozunk, azzal nemcsak megmutatjuk a természetes arcunkat, hanem mások számára is láthatóvá, elérhetővé válunk. Úgy fognak ránk nézni, mintha tükörbe néznének. Az emberiesség visszatükröződik, és ezáltal valódi kapocs alakulhat ki az emberek között. Levesszük az álarcot, ami mások számára is lehetővé teszi, hogy hasonlóképp cselekedjenek. Ilyenkor mindegy, honnan jövünk, mit csinálunk és milyen régóta ismerjük egymást. Egyszerűen csak megmutatjuk magunkat, és azt, hogy igen, néha elesünk vagy megbotlunk, de aztán újra talpra állunk. Mi is emberi reakciókat várhatunk majd másoktól.

Ha kvázi egy kicsit bohóccá válunk, azáltal leküzdjük a nevetségességtől való félelmünket. „A bohóc megszabadult a legnagyobb emberi félelmek egyikétől: az attól való rettegéstől, hogy kinevetik, elbotlik, veszít, és hogy nem szeretik, nem ismerik el őt az embertársai” – írja Werner-Lobo.

HOGYAN LEHET ÉLETÜNK JOBBAN SZERVEZETT?

Tegyük láthatóvá az elnyomott kapcsolatokat

Felnőttként megtanultunk komolynak lenni és az elfogadásért küzdeni. A bohócok segítenek a gyermeki szabadság újrafelfedezésében. Fel kellene ismernünk, hogy minket, embereket egy erős, láthatatlan kapocs köt össze. Ha ezt megértenénk, nem léteznének többé „mások”, hanem a „másikak” mi magunk lennénk: barátok, ellenségek, embertársak, az univerzum isten, istennő. Aki képes arra, hogy legyőzze a nevetségességtől való félelmét, sokat tesz azért, hogy ez az elnyomott emberek közötti kapocs újra láthatóvá válhasson.