Menü

7 boldogságőrző szokás pároknak

A hosszú és kiegyensúlyozott párkapcsolat titka

Home » Életmód » Párkapcsolat » 7 boldogságőrző szokás pároknak - 01.2019

A boldog párkapcsolatot nem adják ajándékba, és nem létezik varázslat sem rá. Azt minden esetben a benne élőknek kell működtetniük. Szeretetet adni, kedveskedni és biztosítani mindazt, ami a társunkat boldoggá teszi, majd élvezni mindennek a viszonzását – erről szól egy igazi kapcsolat. Íme pár tipp arra, hogy a gyakorlatban mit tehetünk érte.

Figyeljünk az egyensúlyra!

Minden emberi kapcsolat az egyensúlyra épül: a szeretet, a figyelem, a tisztelet és a törődés mind kölcsönösségen alapuló érzések, ezért ezekre különösen oda kell figyelni. A párkapcsolat alapja, hogy elsőként adjunk, hogy utána ugyanazt a szeretetet, törődést és gondoskodást vissza is kapjuk. Egy érett kapcsolat mozgatórugója, hogy a résztvevők megtanuljanak adni egymásnak, a gyerekeiknek és a családtagjainak.

ÖRÖKKÖN ÖRÖKKÉ

Mondjuk ki, amit érzünk!

Ha csalódottnak érezzük magunkat, mert reggel ölelés nélkül ment el a párunk, vagy napközben egyszer sem hívott fel bennünket, legyünk mi azok, akik odamegyünk hozzá és átöleljük, vagy rácsörgünk, és őszintén elmondjuk neki, hogy rosszul esett, hogy ő elmulasztotta mindezt. Ne dédelgessük a vélt és valós sérelmeinket, ezekről mindig ott és akkor érdemes beszélgetni, amikor megjelennek bennünk. Használjuk rendszeresen az alábbi szavakat: köszönöm, kérlek, szeretlek, sajnálom, bízom benned, örülök neked.

Bízzunk és adjunk szabadságot!

A nőknek alapvetően fontos, hogy biztonságban érezzék magukat, és a férfi folyamatosan kifejezze feléjük a szeretetét. A férfiaknak – a kutatások szerint – ezzel szemben leginkább szabadságra van szükségük. Ahhoz, hogy valóban szabadságot kapjanak, természetesen bizalomra is szükség van a nő részéről. Az elemzések azonban bizonyították, hogy ez a bizalom és a szabadság előnyére válik a kapcsolatnak. Jóval kevesebb az esély arra, hogy a férfi más nők társasága után vágyakozzon, ha tudja, hogy mekkora bizalommal vannak iránta, és mekkora szabadsága van.

Egy harmonikus kapcsolatban szükség van a párunkkal töltött program mellett, saját magunkra is időt szánni

Időtöltés – együtt és külön

Az idő elosztása nélkülözhetetlen eleme egy jól működő párkapcsolatnak, mert bizony tény, hogy nem csinálunk mindent együtt. Kell, hogy mindenkinek legyen egy kis saját ideje, amivel azt kezd, amit szeretne. Ugyanakkor azt is érdemes meghatározni, hogy egy hétből mennyi az az idő, amit mindig együtt töltünk. Lehet az egy közös reggeli vagy ebéd minden pénteken, együtt futás vagy bármi más. Ha ez megszűnik, akkor az a fajta intimitás is sérül, amikor igazán együtt tudunk lenni, egymásra figyelni, és a fontos dolgokat megvitatni.

Tiszteljük a másik igazságát!

Minden emberi kapcsolatban vannak konfliktusok. Az azonban egyáltalán nem mindegy, hogyan kezeljük azokat. A vita addig jó, amíg nem megy át személyeskedésbe, sértegetésbe, kritizálásba. Mindenkinek lehet saját véleménye. Adjuk meg párunknak a tiszteletet – és ezt joggal elvárhatjuk viszont is –, hallgassuk meg a problémáját. Ha van véleményünk, adjunk hangot neki, de soha ne vágjunk vissza dühből vagy sértettségből. A legjobb, ha a vita alapját a tények adják, az érzéseinkről pedig egyes szám első személyben, azaz „én úgy gondolom” típusú mondatokkal kommunikálunk. A veszekedésnek legyen mindig mindkét fél számára megnyugvást hozó lezárása. Ne tartogassuk a haragunkat, ne játsszunk sértődött kisgyereket, addig beszéljünk a problémáról, amíg felszínre nem bukkan a megoldás.

8 APRÓSÁG A BOLDOGABB HÁZASSÁGÉRT

Ne vetélkedjünk!

Ne versenyezzünk, ne érezzük versenytársnak a párunkat, hiszen egy csónakban, egy irányba evezünk. Éppen ezért ne vetélkedjünk abban sem, hogy mikor, ki keres többet. A kutatások azt bizonyítják, hogy a pénzt gyakran a hatalommal azonosítják az emberek, és ez a párkapcsolatban betöltött szerepre is kihatással van. A jól működtetett kapcsolatban a felek egyenrangú partnerek.

Ne maradjon el az érintés!

Ne hagyjuk, hogy idővel elmaradjanak a reggeli elköszönések, az üdvözlő csókok, az esti jó éjt puszik. Míg a kapcsolat elején teljesen ösztönösen ment egymás megérintése, a megszokás ezt is elűzi a mindennapokból. Ez akkor különösen nagy jelentőségű, ha valamelyik félnek például a testi érintés a szeretetnyelve, azaz, attól érzi szeretve magát, ha megérinti a társa.

Vissza az oldal tetejére
ÉrtemTovábbi információk