Active Beauty
Leküzdhető a repüléstől való félelem?
Szöveg:
olvasási idő: min
Aerofóbia

Leküzdhető a repüléstől való félelem?

Az aerofóbia, vagyis a repüléstől való félelem meglehetősen gyakori. Az erős szorongás, a pánikrohamok és rosszullétek megnehezíthetik vagy meg is hiúsíthatják a repülőgéppel való közlekedést az érintett és családja számára. Az aerofóbiában szenvedők a repülés különböző aspektusaitól félhetnek, például a felszállástól, a leszállástól vagy a gépen való bezártságtól. Gyakran már a repülés gondolata is ugyanolyan nyugtalanító számukra, mint maga a repülés. Annak ellenére, hogy tudják, félelmeik irracionálisak – hiszen a statisztikák szerint a légi közlekedés a legbiztonságosabb utazási forma –, nem tudnak kiutat találni a szorongásból.

Felmérések szerint minden tizedik ember szenved aerofóbiában, bár egyes tanulmányok szerint ez az arány akár még magasabb is lehet. Leggyakrabban a 17 és 34 év közötti embereknél fordul, de megesik, hogy valaki évekig szorongás nélkül repül, majd váratlanul aerofóbia alakul ki nála. Fontos azonban megjegyezni, hogy az emberek jelentős része fél, izgul vagy aggódik repülőgépre szállás előtt, ami egy teljesen normális reakció, hiszen a repülés önmagában egy szokatlan, nem mindennapi élethelyzet. Ezeket a negatív érzéseket azonban sokan az utazás során leküzdik.

Milyen tünetei vannak az aerofóbiának?

Az aerofóbiásoknál akár pánikrohamok is előfordulhatnak gépre szállás előtt, de a rosszullétek akár már napokkal vagy hetekkel az utazás előtt is elkezdődhetnek. Ezért az érintettek kerülik a repülést, kihagyják a családi nyaralásokat, céges kiküldetéseket, és akkor is ragaszkodnak más közlekedési módokhoz, ha azok kevésbé kényelmesek és jóval tovább tartanak. Az aerofóbiával küzdők gyakran a légi közlekedéshez kapcsolódó filmeket, könyveket vagy híreket is kerülik, mert azok is szorongást keltenek bennük. Ha csak felmerül a repülőgéppel való utazás lehetősége, komoly fizikai tüneteket tapasztalnak magukon. Ilyenek a hidegrázás, a szédülés vagy az eszméletvesztés, a túlzott izzadás, az erős szívdobogás, a remegés, a légszomj, a hányinger vagy a hányás.

Mi segíthet?

Aerofóbiával javasolt szakemberhez fordulni, főleg, ha traumatikus élmény van a háttérben, vagy egyéb félelmek is kapcsolódnak hozzá (például klausztrofóbia). Mindemellett magunk is tehetünk azért, hogy enyhítsük a tüneteket.
Az első lépés a kiváltó okok felismerése és megértése, ami segíthet felkészülni a nehéz helyzetekre, és kialakítani a saját megküzdési technikánkat. Próbáljuk változtatni a repülésről alkotott gondolkodásmódunkon is, például a repülőgépek működésének és a légi közlekedés biztonságosságának megismerésével. Sokat segíthet, ha a félelmeinket és szorongásainkat megosztjuk a családtagokkal vagy egy támogató közösséggel.

Mindemellett kerüljük a repülőgép-szerencsétlenségekről szóló híreket, könyveket. Továbbá – különösen az utazás közeledtével – csökkentsük a koffein- és alkoholfogyasztás gyakoriságát, mert ezek felerősíthetik a félelmeinket.

Szintén nagyon hasznos, ha elsajátítunk különféle feszültségoldási technikákat, illetve légzésgyakorlatokat, illetve az útra magunkkal viszünk olyan tárgyakat otthonról (például puha takaró, kedvenc kispárna, szerencsehozó kabala figura), amelyek nyugtatóan hatnak ránk. Mindemellett relaxációs zenékkel, lazító gyakorlatokkal és a figyelem elterelésével (például egy érdekes vagy vidám filmmel várakozás közben) szintén enyhíthetjük a tüneteket.
Sajnáljuk, de nem találtunk találatokat a keresésére. Kérjük, próbálkozzon más keresési kifejezésekkel.