Harap a gyerek? Teljesen normális!
A gyerekek néha teljesen ok nélkül agresszívak, hangosak – azaz meglepően viselkednek. Egy pszichológus elmagyarázza, hogy mi áll ennek a hátterében.
Mag. Luise Koch salzburgi gyermekpszichológus. Rendelőjében viselkedés-problémás gyerekekkel és szüleikkel foglalkozik.
A gyerekem látszólag a semmiből üvöltözni kezd
“Ilyen esetben érdemes közelebbről is megvizsgálni a helyzetet” – mondja Luise Koch, salzburgi gyermekpszichológus. “Lehet, hogy a gyerkőc éhes vagy fáradt, esetleg nehezére esik kifejezni az érzéseit.” Sok óvodáskorú gyermeknek problémái vannak az érzelmei megnevezésével és azok megfelelő kezelésével. Ha pedig hiányoznak az érzelmek szabályozására szolgáló stratégiák, akkor ez üvöltözésben nyilvánulhat meg. Ilyen esetben mit javasol a szakértő? “Mondjuk például a következőt: ’Most épp mérges vagy, mert…’ vagy ‘Látom, hogy szomorú vagy, mert…’ Ajánljunk fel egyszerű módszereket a kicsinek, ami segíthet neki megnyugodni. Biztassuk a nyugodt légzésre, beszélgessünk vele vagy javasoljuk neki, hogy pihenjen le egy kényelmes helyen.”
A gyerekem egyfolytában a nemi szervével játszik
A szexuális fejlődés több, az életkornak megfelelő szakaszon megy keresztül, amelyet gyermeki kíváncsiság és felfedezés jellemez. Kétéves korig a gyerekek gyakran tapintás útján érzékelik testrészeiket. “Ez a felfedezést szolgálja, és nem hasonlítható össze a felnőttkori szexualitással” – magyarázza a gyermekpszichológus. Körülbelül három éves kortól kezdik a gyerekek megérteni, hogy a női és a férfi test különbözik egymástól. Felfedezik a másik nemet. “Hagyjuk meg a gyermeknek a felfedezés szabadságát. A tiltások szégyenérzethez és bűntudathoz vezetnek. Fontos megtanítani neki, hogy tiszteletben tartsa mások határait” – mondja Koch.
A gyerekem megharap és/vagy megüt más gyerekeket
Amikor a gyerekek még nem képesek szavakkal megnevezni az érzelmeiket, akkor haraphatnak vagy üthetnek, így kifejezve a frusztrációjukat, a haragjukat vagy a tehetetlenségüket. Ilyen helyzetben rendkívül fontos, hogy meghúzzuk a határokat és egyértelműsítsük, hogy a testi erőszak nem opció. Luise Koch véleménye szerint a következő is segíthet: “Támogassuk a gyermeket abban, hogy másféleképpen tudja kifejezni negatív érzéseit. Nevezzük meg a viselkedése mögött meghúzódó lehetséges érzéseket, továbbá mutassunk neki más megoldókulcsot. Például: ‘Láttam, hogy Anna tegnap el szerette volna venni a babádat. Mérges voltál, mert nem akartad odaadni neki, és ezért haraptad meg? Legközelebb mondd ezt Annának: ‘Nem szeretném, ha a babámmal játszanál.’”
A gyermek állandóan levetkőzik nyilvános helyen
Számos különböző oka lehet annak, ha gyerek spontán levetkőzik. Egyesek érzékenyen reagálnak bizonyos ruhadarabokra – például, ha azok túl testhezállók vagy szúrják, dörzsölik a bőrt. A legtöbb esetben azonban egy fontos fejlődési szakasz áll a háttérben: a dackorszak, ami kb. másfél éves korban kezdődik, és a hatéves korig eltarthat. “Ekkor a gyerekek próbára teszik a választás szabadságát és feszegetik a határaikat. Maradjunk nyugodtak és megértőek. Magyarázzuk el a gyereknek, hogy milyen szituációkban öltözhet át önállóan vagy veheti le a ruháit” – javasolja a szakember. Amennyiben viszont bizonyos ruhadarabokat mindig elutasít, érdemes számára kényelmesebb alternatívákat felajánlani. Fontos, hogy jól érezze magát a ruháiban.
A gyerek nem akar más gyerekekkel játszani
A gyerekek hároméves koruk körül egyre nagyobb érdeklődést mutatnak a társas interakciók iránt. A kortársakkal való kapcsolatok egyre fontosabbá válnak. Azonban mindenki a saját tempójában fejlődik. Vannak, akik szívesebben játszanak egyedül vagy másokkal, közvetlen kapcsolat nélkül. Alapvetően azonban mindenkinek szüksége van arra, hogy tartozzon valahová, mások közelségére és közös élményekre. Ahhoz viszont, hogy ezeket az igényeiket kielégítsék, először bizonyos készségeket kell elsajátítaniuk. Például a konfliktusok kezelése, a frusztráció elviselése vagy az együttérzés képessége. Ez a fejlődési szakasz egyes gyerekeknél lassabb. A szakértő a következőt javasolja: “Ha hosszabb ideig nincs érdeklődés a társas interakció és a másokkal való játék iránt, akkor kérjünk segítséget egy pszichológustól.”
