Active Beauty
Amikor nem csupán válogatós a gyerek
Szöveg:
olvasási idő: min
ARFID

Amikor nem csupán válogatós a gyerek

Vannak jól evő gyerekek, akik csak néha finnyáskodnak, és vannak olyanok, akik csak turkálják az ételt, és – néhány kedvelt finomságtól eltekintve – alig fogyasztanak valamit. „Majd eszik, ha éhes lesz”, „Túl nagy a kínálat, azért válogatós”, „Rá kell parancsolni, hogy addig nem állhat fel, amíg nem eszik” – mondják ilyenkor a rokonok, ismerősök, de ezek a tanácsok jellemzően nem oldják meg a család problémáját. Persze, számos tényező állhat egy gyermek válogatósságának hátterében, és ez a viselkedés gyakran csak időszakos. Ugyanakkor: ha szülőként azt érezzük, hogy a kicsi étkezésekhez való hozzáállása már túlmutat azon, ami a kisgyermekeknél elfogadható, mindemellett jelentős súlycsökkenés lép fel, vagy a gyermek növekedése elmarad, akkor érdemes szakemberhez fordulni. Előfordulhat ugyanis, hogy ARFID evészavarral állunk szemben.

Mi az ARFID?

Az elkerülő/restriktív táplálékbeviteli zavar (ARFID) egy viszonylag új kifejezés, amely 2013-ban jelent meg a Mentális Zavarok Diagnosztikai és Statisztikai Kézikönyvének 5. kiadásában. Hazánkban az Emberi Erőforrások Minisztériuma egészségügyi szakmai irányelve is megemlíti.

Az ARFID evészavarral küzdő gyermek nagyon kevés ételt fogad el, nem hajlandó megkóstolni újakat, az ételek iránti érdeklődés hiánya jellemzi, vagy kimondottan kerüli az étkezéseket. Ennek nyomán jelentős súlycsökkenés vagy a növekedés elmaradása léphet fel, és komoly tápanyaghiány alakulhat ki nála. A táplálkozási zavar már kisgyermekkorban jelentkezhet, és a felmérések szerint gyakoribb a fiúknál.
Az ARFID kialakulásának hátterében többféle probléma állhat. Előfordulhat, hogy a gyermeknél az evés valamilyen negatív élménnyel kapcsolódik össze (például hányinger, fulladás, allergiás reakció), és emiatt fél lenyelni bizonyos típusú ételeket. Megeshet, hogy az étkezések egyáltalán nem keltik fel az érdeklődését, de az állapothoz gyakran társul szorongás, autizmus-spektrumzavar vagy ADHD is. Ugyanakkor fontos, hogy az ARFID esetében nem beszélhetünk testképzavarról, tehát nem azért utasítja el az ételt a kicsi, mert túlsúlyosnak gondolja magát.

10 tünet, ami ARFID-ra utalhat


1. Teljes élelmiszercsoportok vagy bizonyos textúrák elutasítása (például gyümölcs, hús, nyálkás, krémes textúrák).
2. Érzékenység bizonyos élelmiszerek tulajdonságaira, például a hőmérsékletre.
3. Öklendezés már az adott ételek illatától vagy látványától is.
4. Nehézséget okoz számára egy olyan személy jelenlétében lenni, aki egy általa nem preferált ételt fogyaszt.
5. Az étrendje kevesebb, mint 10 elfogadott (számára biztonságosnak ítélt) élelmiszerre korlátozódik.
6. Az evés iránti érdeklődés hiánya, étkezések teljes kihagyása, éhségérzet hiánya jellemzi.
7. Igyekszik elkerülni azokat a társasági eseményeket, melyeknek része a közös étkezés is.
8. Nehezen tud az asztalnál maradni, csak akkor eszik, ha valami (például a tévé) eltereli a figyelmét
9. Kisgyermekek esetében lelassul a növekedés.
10. Súlyos energiahiány jellemzi, olyan mértékben, hogy napközben nem bírja ki alvás nélkül.
Miután az ARFID-nak tipikus megjelenési formái, de egymástól eltérő okai lehetnek, a kezelési javaslatnak is ehhez kell igazodnia. Ha a gyermekre a fenti tünetek jellemzőek, érdemes mielőbb szakorvosi kivizsgálást kérni a pontos diagnózis felállítása érdekében.
Sajnáljuk, de nem találtunk találatokat a keresésére. Kérjük, próbálkozzon más keresési kifejezésekkel.